Alapítva 2009-ben | Alapító-főszerkesztő: Németh Gábor | Goldenblog 2011

ÚJ EGYENLÍTŐ BLOG

ÚJ EGYENLÍTŐ BLOG

Miért kellene Botkának balfácánokkal összefognia?

2017. március 13. - ngjbp

Napról napra erősödik bennem a meggyőződés, hogy az egyetlen komolyan vehető, nem jobbos miniszterelnök-jelöltnek, Botka Lászlónak nem kell, sőt, nem szabad összefognia senkivel.

Az alapállás tényszerűen az, hogy

a következő három személy egyike lesz a miniszterelnök 2018-ban: Orbán Viktor, Vona Gábor vagy Botka László.

Jelen dolgozatomban azt fogom sorra venni, hogy hogyan hülyült meg minden törpepárt az ellenzéki oldalon, és hogyan váltak alkalmatlan, eredményes választási szereplést gátló, komolyan vehetetlen tényezővé.

juhaszcoub.jpg

Íme a baloldal választási győzelmének 3 legszorgosabb szabotálója:

  • Juhász Péter, Együtt: Juhász Péter és maga az Együtt volt számomra a legnagyobb csalódás az ellenzéki oldalon. Már a párt elnevezése is egy vicc, hiszen az utóbbi időben rendszeresen olvashattunk arról híreket, hogy mi mindent akar az Együtt külön csinálni. A Providentes, egykori gyurcsányista, köztudottan pszichés defektussal élő Szigetvári Viktor pártelnökké választása volt az első igazán nagy sokk, aztán pedig az általam kedvelt és elismert Juhász Péter hülyült meg teljesen. Ez a fütyülés-mánia számomra értelmezhetetlen. A környezetemben egyre több bizonytalan szavazó és biztos (ellenzéki) pártválasztó mondta azt az elmúlt 2 évben, hogy végre van kire szavazni. Én is ezt éreztem. Juhász Péter jó, konfliktusos, társadalmilag is fontos és nehéz ügyekbe állt bele. Határozottan, és a média leuralt terében is látható módon képviselte Rogán ügyeinek vizsgálatát, Orbán vagyonosodásának feltárását, Deutsch Tamás és a Fidesz képmutató drogpolitikáját, a kórházi ellátás drámai állapotát... Aztán valami történt, és egy ideje csak akkor hallat magáról, ha fütyülést szervez. Miért? Miért nem kórházi ételosztással, Rogán további vizsgálatával, a drogstratégia működésképtelenségével, az oligarchákkal foglalkozik? Komolyan agyrém ez a PR-öngyilkosság. Tucatnyi véleményformálótól hallom mostanában, hogy "kár Juhászért, eddig jövőbeni miniszterelnökként is lehetett rá gondolni, de mióta csak fütyül, teljesen leírta magát". Így van.

 

  • Gyurcsány Ferenc, DK: Gyurcsány Ferenc és az ő szélsőségesen agresszív, szóhasználatában gyűlölködőliberális törpepártja, a DK nem csupán szabotálja évek óta a baloldal sikerét, hanem konkrétan mintha a Fidesznek dolgoznának. Esélyem sincs felsorolni Gyurcsányék minden kétes közéleti megmozdulását. Képesek voltak a Teréz körúti robbantással a kormányt vádolni, álságos módon szítanak ellenségeskedést a baloldali szervezetek és szellemi műhelyek között, a pártelnök előtérben tartásával pedig a Fidesz kampányán dolgoznak. Már a népszerű kortárs művész kiállításán is elhangzott:

"drMáriás tárlatvezetésén utóbbi kapcsán megjegyezte: az öt Orbán-portré mellett egy sarokban kapott helyet a Gyurcsány Ferencet görög ruhás "legkedvesebb migránsként" ábrázoló portréja. "Amíg ő van, nem győz a baloldal, így az egyik legnagyobb támogatója Orbán Viktornak" - magyarázta a művész, hogyan került egy falra a volt és a jelenlegi miniszterelnök a debreceni Modemben." - forrás: 444.hu

Gyurcsány feltehetőleg tudja, hogy addig van haszna a szabadlábon tartásának, amíg Orbánt segíti. Ez szimpla vádalku,

  • Momentum Mozgalom: Egy újabb baloldali párt a semmiből. A formáció egyetlen sikeres kezdeményezést vitt végig, és ettől máris feljogosítva érzik magukat választható pártként kelletni. Ez olyan, mintha az annak idején a (jelen cikk szerzőjétől ellopott adatbázison) szervezett netadós flashmob után Gulyás Balázs kilépve az MSZP-ből új pártot gründolt volna gyorsan. Ráadásul a Momentum eddig csak valami ellen tudott megnyilvánulni átütve a média ingerküszöbét. Szögezzük le:

aki ma (ráadásul kész program nélkül) xpluszegyedik "demokratikus" "ellenzéki" pártot alapít, az Orbán szolgálója.

Ez tehát véleményem szerint a három legkínosabb, Orbánéknak dolgozó "ellenzéki" formáció. Persze mellettük léteznek még olyan pártocskák, amelyeknek már a nevére sem emlékszünk, vagy még nem tanultuk meg. Volt párt, amelynek tagjai egymást korruptnak bélyegezve szakadtak szét, miközben más politika lehetőségéről beszéltek. De volt olyan is, amelyik képes volt országos plakátkampányt szervezni a kvótanépszavazásos "igen" köré.

Az emberekkel rengeteg módon meg lehet utáltatni az orbáni világ alternatíváját, és a honi ellenzéki, 40 emberes gittegyletek pont ezt teszik.

A poszt szerzője Németh Gábor.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyenlito.blog.hu/api/trackback/id/tr9812333589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Margós 2017.03.14. 16:49:30

"Miért kellene Botkának balfácánokkal összefognia? "Egyetértek , nem kell , egyedül is jó nagy balfácán. A megemlített szereplőket lehúzza a szerző, de a kedvencről semmi, valószínű nem tud mit mondani róla. Programmal hogy áll az önjelölt? Most kezdte írni? Nem áll szóba vele senki, erre azt mondja ő nem áll szóba senkivel. Kongresszus mikor lesz? Az kellene a legitim jelöléséhez! Valami mozgásterápia sem ártana.Aki nem ismeri a méheket, az ne ütögesse a kaptár oldalát, mert csípés lesz a jutalma. Na így járhat a DK-val is, ez nem az MSzP!
süti beállítások módosítása