Ezrével osztottátok, tízezrével olvastátok és százával kommenteltétek legutóbbi, oktatási rendszerünkkel foglalkozó írásomat. Nagyon köszönöm a sok levelet, és hogy ilyen, mondhatni országos vitát indítottunk el együtt, veletek. Ám panaszkodni, a sebeinket nyalogatni kevés! Tegyük meg most a következő lépést, lássuk hogyan lehetne jobbá tenni ezt a rendszert, hogy a mi gyermekeink már ne szorongásban, megalázva nőjenek fel!

Írásomban a ti észrevételeiteket figyelembe véve felvetek néhány megoldási javaslatot. A miértekre majd egy későbbi posztban fogok kitérni. Mert igenis hiszem, hogy okkal, rossz okkal ilyen az oktatási rendszerünk.

A mostani rendszer célja az egyéniség elnyomása, a kockásítás, a szolganép kitermelése az uralkodó elit számára.

Nagyon fontos a CEU, de én egy olyan országban szeretnék élni, ahol az igazságtalan, gyermekeket megtörő és sorba állító, szolgalelkűségre nevelő közoktatás miatt megy a nép a Parlamentnek. Lássuk, hogyan lehetne jobbá tenni a közoktatást. Szubjektív, nem teljes lista következik.

1. A frontális osztálymunka megszüntetése

Rengeteget írhatnék a frontális osztálymunka kártékony hatásairól, de akit mélyebben érdekel a téma, annak irány a Wikipédia. De mit is jelent dióhéjban a frontális osztálymunka? Kockásítást, szabványosítást, uniformizálást. Azt, hogy a diákok egyforma tudásúként, képességűként, érdeklődésűként és tempójúként kezelt massza részeként ülnek szemben a tanárral, aki "osztja az észt". Kérdezni általában nem lehet, nem is mer a diák, mert tart a megszégyenüléstől. Előnyei közt említik, hogy "növeli a versenyszellemet, vitakultúrát". (Ezúton is kérem azt az olvasót, aki ezen előnyöket tapasztalta, hogy kommentben meséljen erről.) A többség ebben az osztálymunkában csak azt tanulja meg hogy hallgasson, mert ő egy alárendelt senki a tudás birtokosaival szemben.

2. Különbségtétel fegyelmezés és megalázás közt

Sokan írtátok le, mondtátok el az előző oktatásos posztom kapcsán, hogy tanáraitok gyakran (akár) jogos fegyelmezés helyett megaláztatásoknak tettek ki titeket. Gyakori jelenség az oktatási kultúránkban, hogy a tanár a tantárgyi érdemjegyet fegyelmezésre használja. Akár joggal, akár jog nélkül kerül sor a retorzióra, ez megengedhetetlen! Pontosan átlátom a mai fejemmel, hogy mekkora zavart keltett bennem, mikor a német füzetem otthonfelejtése miatt egyest kaptam németből, vagy mikor a tanárnőétől eltérő véleményem hét, azaz hetes darab egyes osztályzatot eredményezett egy másik tárgyból. A hanyagságnak mégis mi köze van a tárgyi tudáshoz? Ti írtátok, de én is tapasztaltam azt a beteges gyakorlatot is, hogy aki gyenge volt testnevelésből, azt nem egyszer a társai elé állították, hogy rúgják seggbe labdával (!). Ennél kevés alávalóbb dolgot lehet egy diák, vagy egy fejlődő, befolyásolható közösség ellen elkövetni.

3. Kötelező olvasmányok helyett az olvasás megszerettetése

Rengeteg szorongást okozott a felnőtt életemben is, hogy magyar irodalomból rendkívül műveletlen vagyok. Többet olvastam és olvasok a mai napig a kortársaimnál. Én voltam az a gyerek, aki a szünetben focimeccs helyett is inkább leült a pálya szélére egy jó könyvvel. A probléma abból adódott, hogy mit tartottam jó könyvnek. Nem olvastam el a kényszer és a görcsös próbálkozás kudarcai miatt olyan műveket, mint az Aranyember, az Egri csillagok, A kőszívű ember fiai, A láthatatlan ember, stb. Coming out következik: a mai napig nem olvastam el egyetlen Jókait, Mórát, Gárdonyit sem. Nem ismerem a magyar regényeket, mert olyan korban követelték meg tőlem, hogy olvassam őket, amikor én inkább A Gyűrűk Urát és kaland-játék-kockázat könyveket forgattam.

4. A házi feladat megszüntetése, a tanítás kezdetének kitolása

Sosem felejtjük el azokat a téli nulladik órákat, amikor szüleinknél korábban kellett kelnünk, hogy a sötét éjszakában, hidegben betámolyogjunk egy testnevelés órára. Talán a nulladik órák már megszűntek (nagyon remélem), de így is sokan felvetették már, hogy egy órával később kellene kezdeni a napot, hogy ne hullákat, hanem éber diákokat kapjon alapanyagként az iskola. Visszatérő elem volt leveleitekben a házi feladat okozta trauma is. Magam is emlékszem, hogy a felnőttek már végeztek napi munkájukkal, míg én még mindig 3 képet festettem rajz órára, és matekpéldákat próbáltam megoldani, hogy ne kapjak reggel egyest. Elvették tőlem a délutánjaimat és a hétvégéimet, amikor a saját könyveimet olvastam volna, amikor a saját képeimet rajzolgattam volna. Ugye ti is emlékeztek rá, hogy hétvégén és a nyári szünet előtt több leckét kaptunk? Bűn volt! A házi feladat indokolatlan (és a felnőtt életben sem ismert plusz) teher a diákokon. Emellett egy újabb szorongási forrás, és sok esetben csalásra kényszeríti a fiatalt, aki ekkor még nem tudja, hogy a baj nem vele van. Nem ő a "rossz", ha óra előtt, a WC-ben bujkálva firkálja le a leckét. Az a rendszer rossz, ami egy gyermeket erre kényszerít.

5. Tantárgyak helyett projektek

Több országban sikerrel alkalmazzák már azt a tanítási módszert, amikor nem szeparáltan tanítanak különféle tárgyakat (matek, nyelvtan, földrajz), hanem a diákoknak olyan komplex projektfeladatokat adnak, amelyek megoldásához minden területen fejleszteniük és használniuk kell a tudásukat. Az ilyen csoportos foglalkozások ráadásul remek alkalmak arra is, hogy fejlődjön a csoportdinamika, fogalmak alakuljanak ki a csapatmunkáról, és fejlődjön a komplex gondolkodás, az ismeretek összekapcsolásának képessége. (Nem térek most ki rá, hogy ez miért nem érdeke egy ilyen hatalomnak. Mindenki gondolja végig maga, és írja le kommentben, mire jutott.)

6. Memorizálás helyett gyakorlati és állampolgári ismeretek

A modern korban lejárt a magolás ideje. Minden információ, szövegrészlet, vers, dátum, térkép, képlet megtalálható pillanatok alatt az interneten, vagy akár az iskolai könyvtárban. Sokkal hasznosabb lenne végre azt megtanítani a diákoknak, hogy hogyan döntsék el, milyen információra van szükségük egy feladat megoldásához, és azt az információt hogyan szerezhetik meg a leghatékonyabban. Ebben is segíthetnek a fentebb említett, komplex, tantárgyakon átívelő feladatok. Külön bűne a rendszernek, hogy a gimi végén azt tudja a diák, hogy hogyan kell deriválni, de sárga csekket kitölteni nem tud, a választási rendszerről pedig elképzelései sincsenek.

Ezek az én javaslataim első körben, most ti jöttök, kedves olvasóim! A témában ajánlom figyelmetekbe előző írásomat, ill. az azt feldolgozó Önkényes mérvadó adást a Jazzy rádióból. Ezt gondolta a témáról Puzsér Robi, Horváth Oszkár és Dinnyés Gergely:

A poszt szerzője Németh Gábor, újságíró, blogger