Alapítva 2009-ben | Alapító-főszerkesztő: Németh Gábor | Goldenblog 2011

ÚJ EGYENLÍTŐ BLOG

Az út szélén hagyva - vendégposzt

2017. július 27. - Illés Hellga

Se nem támogatom, se nem ellenzem a prostitúciót, egyszerűen elfogadom. Vagyis elfogadnám, ha kulturált körülmények között folyna a működése. Viszont nemhogy nem kulturált körülmények között működik, hanem illegálisan. A lehető legrosszabb, amit ezzel a problémával tehetünk, ha betiltjuk.

dsc_1595.jpg

Fotó: Illés Hellga


Magyarországon nem konkrétan a prostitúció az, ami tiltott, hanem a futtatás, illetve a helyszín meghatározott elvileg. Közterületeken, közút mentén, középületek közelében, illetve védett területeken tilos kínálkozni. Tehát ott, ahol van esély találkozni az esetleges kuncsaftokkal. A lányok, mivel ha ezt betartanák, nem sok pénzt tudnának keresni, kényszerből nem tartják be. Tiltott emellett az „erőszakos” kínálkozás, amit pedig bárkire ráhúzhatnak, nem kell hozzá ténylegesen erőszakosan viselkednie.

Miért baj, ha a szexmunka nem teljesen legális?
Mert így nem szűnik meg létezni, csak nem veszünk róla tudomást, és alvilági alakok kezébe adjuk a lehetőséget, hogy onnantól kezdve ők irányítsák a piacát.Természetesen a 21. században már nem az utcai prostitúció a legelterjedtebb, hisz léteznek például szexpartner kereső weboldalak. Akik ezt a módját választják, rendelkeznek bérelt, vagy saját lakással, ahol fogadják a férfiakat. Ez valamelyest biztonságosabb, mint az utcai változat, mert itt a lány akár válogathat, hogy kit enged be a lakásba, és kit nem, valamint legtöbbször többen dolgoznak egy helyen. Törvényileg ennek is van persze hátulütője, mert csakis akkor fogadhatnak egy lakásban vendégeket, ha az ő nevükön van, vagy a bérleti szerződésben mindegyiküknek szerepel a neve. Ez nehézkes, mert senki nem szívesen adja bérbe a lakását kéjlaknak, másrészt ritkán jelentik be a tulajdonosok az albérlőket, szeretik inkább zsebre rakni az egész bérleti díjat.
Az egyre jobban teret hódító webcam modellkedés elsőre egyszerű megoldásnak tűnhet, de közel sem mindenkinek elérhető lehetőség. Nem fogja egyik „modellügynökség” sem alkalmazni például a faluszéli viskóban a nyolc testvérével élő cigánylányt, aki egy szót sem tud angolul. Egyébként sem olyan könnyű kattintásokat vadászni, pláne kezdőként.

Akik utcai prostituáltként keresik a kenyerüket, általában önbizalomhiányuk, rossz családi hátterük, vagy csekély intellektusuk révén kerülnek be a „szakmába”. De hogy is működik ez a szakma az alvilágban? A lány egy stricinek kezd el dolgozni, hisz egyedül nem mer, és nem is tud belekezdeni. A strici, ahelyett, hogy eredeti feladatát ellátná, tehát védelmezné őt, biztosítaná a biztonságos és higiénikus „munkavégzést”; minden jött-ment férfinak, aki tud fizetni, odaadja, általában mindenféle feltétel nélkül. A lányt a kuncsaft elviszi. Hova? Ki tudja? Az erdő szélére, vagy a Hármas-határ hegyre, hogy óvszer nélkül, kockáztatva egy esetleges nemi betegséget magáévá tegye, előre meg nem határozott, akár fájdalmas és erőszakos módokon. Majd akár felpofozza, vagy megtépje a haját, ha nem olyan jó az aktus, mint ahogy beharangozták, vagy ha a saját libidója nem is olyan nagy, mint ő azt gondolta. Rosszabb esetben otthagyja valahol, ahol azelőtt még sosem járt. Majd hazatalál valahogy. Vagy nem. Vagy majd a stricije a keresésére indul, mert azt hiszi, meg akart szökni, és megtanítja neki, hol lakik az úristen, nehogy újból megpróbálja.

dsc_1641.jpg

Fotó: Illés Hellga

 

Akkor miért nem fordulnak rendőri segítséghez? Mert félnek. Félnek, hogy a rendőr nem segítő kezet nyújt majd a kizsigerelt lánynak, hanem egy hat számjegyű csekket, szabálysértésre hivatkozva, vagy feljelentést törvénysértésért, a fentebb felsorolt indokok közül valamelyikre hivatkozva. Félnek, hogy a strici megtudja, és akkor nem elég, hogy a rendőr nem segített, de számíthatnak egy verésre is.
De akkor miért nem szállnak ki? Mert nem tehetik meg. A nyolc általánost végzett két gyerekes anya, akit faképnél hagyott a férje, hogy tartsa el a gyerekeit? Az apja által vert és megerőszakolt tinédzser, aki amint lejárt a 16 éves korig tartó tankötelezettség, otthagyta az iskolát, mert a megbolondult édesanyját kell ellátnia, mit tehet? Az árván maradt huszonéves, aki a hagyatékból a jelzálogkölcsönön kívül semmit nem örökölt, kihez forduljon? Lehet válogatni a mosogató és a takarító állások között. Igaz, havi 85 nettónál egyik sem fizet többet, de legalább „tisztességes” munkák. Ha ez nem tűnik szimpatikusnak, van még szabad hely az Astoria aluljárójában. Ha ez sem tetszik, menj, és áruld a tested! Egyik megoldás rosszabb, mint a másik, ez tény. De a fent említett lányok nem válogathatnak. Nekik nagy szükségük van a pénzre, és ehhez csak az utóbbi lehetőséggel élhetnek. Ezzel aláírják a halálos ítéletüket.

Bekerülnek egy olyan, számunkra elképzelhetetlen mértékig romlott közegbe, ahol a testi-lelki züllés még mélyebbre sodorja őket. Az alvilág megtöri és megrontja őket, és hogy el tudják viselni a romlott közeget, a folyamatos félelmet és szorongást, előbb vagy utóbb, először gyengébb, majd erősebb tudatmódosítóhoz nyúlnak. Alkohol, technokol, fű, speed, crack, heroin, amit éppen meg tudnak fizetni, és be tudnak szerezni. Így már nem csak a munkájuk, hanem függőségeik miatt is beleragadnak az alvilági létbe, majd elérkezik az idő, mikor már minden munka- és emberi kapcsolatuk, a hétköznapjaik, a rutinjaik, az élet, amihez hozzászoktak, tehát a nyomor és a boldogtalanság olyannyira beleivódnak a személyiségükbe, hogy már ők maguk sem akarnak majd kiszakadni. És ha átkattan az elme, megrokkan a tudat, onnan már nincs kiút.
Tehát azzal, hogy törvényekkel ellehetetlenítjük a szexmunkát, nemhogy nem javítunk, de rontunk a helyzeten. Hisz a lányoknak így nem adjuk meg a kiszállás lehetőségét, hanem még lejjebb rugdossuk őket, olyan mélyre, ahonnan már szinte lehetetlen felkapaszkodni.

Ezzel szemben, ha teljesen legális lenne, a törvény keze hajlandó volna elnyúlni odáig, sokkal biztonságosabban lehetne végezni ezt a fajta munkát. Nagyon egyszerűen. Magyarországon is létre kell hozni piros lámpás házakat, ahol lehetőség van higiénikus körülmények között fogadni a kuncsaftokat, akik negatív AIDS tesztet és orvosi igazolásokat mutatnak be, tisztálkodnak, mielőtt igénybe veszik a szolgáltatást. Mindenért külön kell fizetni, és mindent számon lehet tartani, mert kamerán figyeli az eseményeket egy biztonsági ember, vagy ha úgy tetszik, a strici, aki azonnal közbelép, ha erőszakos cselekmény történik, és nem hagyja fizetés nélkül távozni a vendéget.
Tulajdonképpen a teljes átszervezés és legalizáció az államnak is jól jönne, hisz ha törvényessé válna a munka, nem a stricik zsebébe, hanem az államkasszába kerülne a pénz. Igaz, hogy a prostituáltnak így is, úgy is le kell adnia egy bizonyos százalékát a keresetének, de talán mégis inkább közpénz legyen belőle, mint hogy egy piti bűnöző gazdagodjon, aki önkényesen eldönti, mit tesz a lányokkal, és a pénzükkel – ha olyan kedve van, az aznapi keresetüket egyszerűen elveszi, és nem tehetnek semmit, csak reménykedhetnek, hogy másnap nem ugyanez fog történni.

dsc_1563.jpg

Fotó: Illés Hellga

 

Viszont, ha az állam feltehetőleg tud erről a feketemunkáról, és még jól is járna, ha kifehérítené, miért nem teszi? Szinte biztosnak tartom, hogy ugyanazért, amiért a könnyűdrogok is illegálisak a mai napig az országban. A prüdéria, álszentség, elmaradott gondolkodás és a szemforgatás miatt. Mivel a fiatalok nem igazán folynak bele a politizálásba Magyarországon, nem a fiatal polgárok nyugatias, liberálisabb szemléletét nézik a törvényalkotáskor, hanem az elmaradott nyuggerekét, mivel közülük többen mennek el szavazni. Ők, ha a prostitúciót törvényessé tennék, felhördülnének. Ez talán akkora elhasalás lenne a párt részéről, amiből nyugdíjemeléssel sem lehetne felállni. Ez a begyöpösödött kádári népség még a végén azt gondolná, hogy ez nem méltó egy keresztény országhoz, márpedig mi hithű keresztények vagyunk, ugye. Ellenben az, hogy nőket, lányokat, akár még kiskorúakat a jelenleg hatályban lévő törvényekkel bűnözők karjaiba taszigálunk, és ezzel megpecsételjük az életüket, kifejezetten Jézus Krisztusi mentalitásra vall, ugye.

Csak halkan felteszem a kérdést, hogy vajon Állambácsi joga eldönteni, hogy nőként áruba bocsájtom-e a testem, vagy sem? Úgy gondolom, hogy mindenkinek magának van joga dönteni erről, senki másnak. Természetesen csak tizennyolc év felett, orvosi vizsgálatok után, és fogamzásgátló tabletta rendszeres szedése mellett, biztosított, erre használt épületekben. Álljon rendelkezésre nőgyógyász, pszichológus, és a munkaszerződés határozatlan időre szóljon, azonnali felmondási lehetőséggel, természetesen az adatok diszkrét kezelése mellett.
Nem véletlen, hogy egyre többen mennek Németországba vagy Hollandiába Magyarországról, hogy ott legálisan végezhessék ezt a munkát néhány évig. Ebből megszedik magukat, majd hazajönnek, a pénzből kifizetnek egy iskolát, beilleszkednek a társadalomba, esetleg családot alapítanak, és örökre maguk mögött hagyják azt a jelentéktelen néhány évet, amit szexmunkásként éltek. Nem lesz fenyegetés, nem fogja üldözni őket a múlt, nem ragadnak bele a romlott életbe, egyszerűen maguk mögött hagyják, és tovább lépnek. Persze nem vitatom, hogy ez minden esetben egy kényszermegoldás, ami lelkileg megterhelő lehet, amit nehéz lehet feldolgozni, amit úgy lehet csak csinálni, hogy a méltóságát a lány szögre akasztja. De még mindig sokkal emberhez méltóbbak a legális munkavégzés körülményei, mint az út mentén fel-alá járkálva várni a következő hepatitisz c-s részeg prolit, aki bántalmaz, majd hazamenni a stricihez, aki megver, ha nem kerestem neki megfelelő mennyiségű pénzt aznap.

Itt volna végre az ideje, hogy hajlandóak legyünk szemellenző nélkül nézni a világot, hogy foglalkozzunk embertársaink sorsával, és ne fordítsuk el pökhendi módon a tekintetünket, ha szenvedőket látunk, hanem segítsünk rajtuk, mert ezen áll vagy bukik egy jobb jövő.

A bejegyzés trackback címe:

http://egyenlito.blog.hu/api/trackback/id/tr6712690517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.27. 11:45:10

Pedig csak a teljes tiltás a megoldás.

Büóntetni kell mind a szolgáltatást, mind a fogyasztást.

Ahogy a drogok esetében.

Robo_ 2017.07.27. 20:48:33

MaxVal, csak egy kérdésem van.
Miért?

0.5 bit 2017.07.27. 21:35:08

Két kérdés:
- Mi lesz a New York-i Egyezményel?
- Ha legális munkahely lesz, akkor munkanélküli hölgynek ajánlhat munkát piroslámpás házban a munkaügyi központ és ha nem fogadja el ezt az állast kap-e továbbra is munkanélküli segélyt/álláskeresési támogatást?

Duplaxiii 2017.07.27. 21:36:48

Összezacarom azzal, hogy hazánkban a prostitúció legális és még vállalkozói igazolvány is kiváltható hozzá?
Vagy most az a tiltás, ha nem engedélyezett helyeken intézkednek a rendőrök.

bbwd 2017.07.27. 21:37:42

@0.5 bit: fel kell mondani, idejétmúlt és felesleges

vaffanculo 2017.07.27. 21:49:45

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Ugye a prostitúciónak is Soros az oka, szerinted? :)

bbwd 2017.07.27. 23:10:07

"Viszont, ha az állam feltehetőleg tud erről a feketemunkáról, és még jól is járna, ha kifehérítené, miért nem teszi? Szinte biztosnak tartom, hogy ugyanazért, amiért a könnyűdrogok is illegálisak a mai napig az országban. A prüdéria, álszentség, elmaradott gondolkodás és a szemforgatás miatt. Mivel a fiatalok nem igazán folynak bele a politizálásba Magyarországon, nem a fiatal polgárok nyugatias, liberálisabb szemléletét nézik a törvényalkotáskor, hanem az elmaradott nyuggerekét, mivel közülük többen mennek el szavazni. Ők, ha a prostitúciót törvényessé tennék, felhördülnének. Ez talán akkora elhasalás lenne a párt részéről, amiből nyugdíjemeléssel sem lehetne felállni. Ez a begyöpösödött kádári népség még a végén azt gondolná, hogy ez nem méltó egy keresztény országhoz, márpedig mi hithű keresztények vagyunk, ugye. Ellenben az, hogy nőket, lányokat, akár még kiskorúakat a jelenleg hatályban lévő törvényekkel bűnözők karjaiba taszigálunk, és ezzel megpecsételjük az életüket, kifejezetten Jézus Krisztusi mentalitásra vall, ugye."

annyira buta a poszter, hogy xanaxért kiált :P

ez az egész gondolatsor színtiszta bullshit, belerúgsz mindenkibe, az államba, a nyugdíjasokba, az idősekbe, a katolikusokba és a konzervatívokba, holott ha csak egy kicsit tájékozódnál, tudnád, h azért nem legális a prostitúció, mert a New York-i egyezmény tiltja

és ha felmondaná valamelyik kormány, nem a nyugdíjasok kezdenének hőzöngeni, hanem a feministák, a jogvédők meg a liberálisok,

szerintem egyébként fel kéne mondani

bbwd 2017.07.27. 23:12:18

"Ellenben az, hogy nőket, lányokat, akár még kiskorúakat a jelenleg hatályban lévő törvényekkel bűnözők karjaiba taszigálunk, és ezzel megpecsételjük az életüket, kifejezetten Jézus Krisztusi mentalitásra vall, ugye."

ez sem igaz, nem taszigálod sehova, csak azért, mert a tiltott prostitúció szabálysértés

nagyon sok lány dolgozik egyedül, mindenfajta bűnözői háttér nélkül, az utcán, lakásban stb.

kicsit tájékozódhattál volna a poszt megírása előtt

bbwd 2017.07.27. 23:15:59

" Ebből megszedik magukat, majd hazajönnek, a pénzből kifizetnek egy iskolát, beilleszkednek a társadalomba, esetleg családot alapítanak, és örökre maguk mögött hagyják azt a jelentéktelen néhány évet, amit szexmunkásként éltek."

ez sem igaz, ebből a melóból nagyon nehéz kiszállni, szinte lehetetlen

sose tudod úgy megszedni magad, hogy elég legyen, aztán meg tizedannyi pénzért beállni dolgozni valahova esélytelen

sajnos sztereotípiákat pufogtatsz, nem sok kurvát láttál még közelről :D
és még kevesebbel beszéltél...

bbwd 2017.07.27. 23:22:32

"De még mindig sokkal emberhez méltóbbak a legális munkavégzés körülményei, mint az út mentén fel-alá járkálva várni a következő hepatitisz c-s részeg prolit, aki bántalmaz, majd hazamenni a stricihez, aki megver, ha nem kerestem neki megfelelő mennyiségű pénzt aznap."

na ez a legnagyobb ökörség, újfent sztereotípia, ebből világosan látszik, hogy fogalmad sincs a dolgok menetéről :D :P

tájékoztatlak, hogy az út mentén fel-alá járkálva is legálisan lehet kurválkodni, nézz utána a jogszabályokban :P

a részeg proliknak általában nincs pénzük lányokra, a lányok meg nem is vállalnak részeg vendéget, nem tudtad? :) miért pont hepatitis C? részeg proli, hahaha :D

az előfordul, hogy a vendég bántalmazza a kurvát, elég ritka, nem jellemző - de jól hangzó sztereotípia

hazamenni a stricihez nem szoktak, mert a strici, ha van, az ott van a tetthelyen, pont azért, hogy vigyázzon a lányokra

de a legtöbb lány az internetes hirdetések korában már önállóan dolgozik, de még az utcán is

szóval eléggé belenyúltál ebbe a témába, de sok érdemit nem tettél hozzá :P

fidesz maszop dk egykutya 2017.07.28. 10:16:58

@Robo_: mert az "elvtársaknak" szexualitást meg kell hagyniuk a hanyatló nyugat ópiumának :)

megmondoember88 2017.10.06. 11:20:55

És akkor még van az amikor 12-13 éves fiúk egy adag pentáért szopnak le öregeket panziók hátsó szobáiban. Ja, hogy erről már nem akarsz tudomást venni, mert csak a lányokat érinti a kérdés? OK!