Alapítva 2009-ben | Alapító-főszerkesztő: Németh Gábor | Goldenblog 2011

ÚJ EGYENLÍTŐ BLOG

ÚJ EGYENLÍTŐ BLOG

Áldozatgyár

2017. november 30. - Illés Hellga

„A szülők azonnal hívták a rendőrséget, amikor megtalálták az egyik tanárnő meztelen képeit a fiuk telefonján.” – kezdődik egy, a 444-en pár napja megjelent cikk. Kíváncsiságból megnyitottam, mert nem volt világos számomra a szituáció.
Először is: miért kutakodik egy szülő a gyereke telefonjában? Másodszor: ha a fiú ráteszi a telefonjára a tanárnő pucér képeit, valószínűleg nem egy ráncos ötvenes néniről van szó, aki rákényszerítette a dologra. Harmadszor pedig: akkor hogy jön ide a rendőrség? Nem vagyok előítéletes, úgyhogy gondoltam, elolvasom, miről van szó, mielőtt bármilyen következtetést levonnék – talán rosszul sejtem, mi történt.
A rövid cikk elolvasása után nyugtáztam, hogy nem sejtettem rosszul. Egyszerűen annyi történt, hogy a szülők kutakodtak a gyerekük telefonjában, megtalálták a huszonkét éves segédtanárnőről készült meztelen fotókat, majd a rendőrségre mentek.
Kezdjük ott, hogy a szülőknek semmi joguk nincs a gyerekük személyes dolgai között kutatni. Ha úgy tudják nevelni, hogy megbízzon bennük, akkor magától is el fogja mondani, ha problémái vannak, vagy tanácsot fog kérni, ha nem tud dönteni, és a fontosabb eseményekről be fog számolni. Viszont ha úgy nevelték, hogy nem tud, vagy nem mer bennük megbízni, akkor nem fog beszélni a dolgairól. Hatalmas tévedés, hogy erre a kémkedés a megoldás. A kutakodással csak még távolabb fogják lökni a szülők a gyereket, mert még kevésbé fog megbízni bennük, és úgy fogja érezni – jogosan –, hogy lealacsonyítják. A serdülő gyereket egyenlő félként kéne kezelni, kialakítani egy kölcsönös bizalmat, és a titkait, magánügyeit tiszteletben tartani, mivel ő egy másik ember, önálló döntésekkel, saját élettel.
Másodszor, miféle hozzáállás az, hogy a huszonkét éves segédtanárnőt feljelenti a szülő, amiért a gimnazista fiával szexelt? Nem tudni, pontosan hány éves a fiú, de nyilván tizennégy és tizennyolc között kell lennie. A fiúk ebben a korban kezdenek érdeklődni igazán a lányok iránt. Nemrég, két és fél éve érettségiztem, szóval nem nehéz visszaemlékeznem a gimis fiú osztálytársaimra. Tulajdonképpen már kilencedikben akármelyikük szívesen lefeküdt volna az egyik tanárnővel a suliból, aki akkor nem huszonkettő, sokkal inkább harmincöt körül járt. Ha pedig lett volna egy huszonkét éves segédtanárnő, aki ráadásul – a cikkhez mellékelt képek alapján – nagyon is szép, valószínűleg egyiküket sem érte volna traumaként, ha rájuk nyomul, sőt...
Bátorkodnék tehát levonni a következtetést, hogy ezt a tinédzser fiút nem erőszakkal kényszerítette közösülésre a segédtanárnő – akinek egyébként hivatalosan nem is volt tanári végzettsége –, hanem mindketten akarták a dolgot. Értem, hogy nem etikus, hogy a tanár feladata tanítani, terelgetni a diákjait, és bele lehet kötni abba, ha intim kapcsolat alakul ki egy diák és egy tanár között. De itt egy közös megegyezésen alapuló szexuális viszonyról van szó, két, közel egykorú, szexuálisan érett ember között.
Egyrészről nevetségesnek találom ezt az egészet, másrészről pedig rémisztőnek. Sem a szülőknek, sem a törvénynek nem szabadna beleszólnia egy ilyen kapcsolatba, és nem hiszem, hogy egy huszonkét éves nőt meg kéne bélyegezni, csak mert szeret szexelni. Ez álszentség és prüdéria. Mindannyian tudjuk, hogy egy tinédzser srácnak hatalmas dicsőség felszedni egy tanárnőjét, ha az szép, és/vagy fiatal, és ha a tanárnő is akarja, mindenki nyert.

Genderszagot érzek a háttérben. Megint arról van szó, hogy a „sértett” helyett mások sértődtek meg valójában. Megint azt látom, hogy egy semmiséget fújtak fel. Nem emiatt az egyetlen eset miatt érzem, hogy beszélni kell erről, hanem mert tömegével történnek hasonlók. Egyre gyakrabban látom, hogy a gender katonái mindenki helyett megsértődnek, egyenlőségre hivatkozva. Egyre gyakrabban látom, hogy ártatlan embereket lincselnek bagatell ügyek miatt. Hogy megsértődni menő lett. Természetesen a nemi erőszakot, a pedofíliát elítélem, és büntetendőnek gondolom, de azt látom, hogy itt régen nem a nemi erőszak áldozatairól van szó. Bosszúszomjat látok, azt, hogy a gender egyszerre akar bosszút állni minden valaha létezett elnyomásért. Ezzel az egyik baj, hogy nem állhatsz bosszút egy férfin azért, mert ezer évvel ezelőtt az ősei elnyomták a nőket, a másik, hogy a traumát a bosszú nem gyógyítja, csak a sértettséget kezeli, ami csupán egy tünet. És ez nem megoldás, legfeljebb annak tűnik. Ha a sértettségünket akarjuk kezelni bosszúval, csak társadalmi ellentéteket szítunk, és lincshangulatot teremtünk. Az erőszak erőszakot szül. Mintha a genderisták nem a traumát akarnák gyógyítani, csak kiélni a bosszúszomjukat, bármilyen áron. Ez az, ami rettentő félelmetes.

metooboy.jpg

metoo3_1_of_1_-4.jpgFotók: Illés Hellga

Lassan minden szavamat át kell gondolnom, mielőtt kimondom, nehogy valaki szándékosan félreértse. Lassan oda kell figyelnem, hogy milyen pózban szexelhetek a férfival, akit szeretek – nehogy valaki megtudja, hogy ő van felül, és kitalálja, hogy ez velem szemben elnyomó viselkedés, ezért meg kell hurcolni a védelmem érdekében. Egy huszonkét éves lány nem szexelhet egy tizenöt éves fiúval, mert ráhúzzák, hogy megrontotta szegény ártatlan kisfiút. Az állítólagos áldozat véleménye senkit nem érdekel – a gender úgyis jobban tudja, hogy neki rossz. Ha azt mondja, nem, majd odaáll valaki más áldozatpózban, és mindjárt az lesz.
Bárki csatlakozhat a hadsereghez, aki bosszút akar állni valakin, mert ha könnyes szemmel kiáll, és elmondja, hogy őt valami traumatizálta – legyen az akár csak egy mellbámulás, vagy akarjon bosszút állni az exén egy megcsalás miatt, és hazudjon nemi erőszakot – senki nem mer majd belekötni, hisz ha megteszi, ő lesz az aktuális áldozathibáztató. A következő #rapist, akit lekaraktergyilkolnak fröcsögő nyálú agresszív genderkatonák. Pontosan erről szól a #metoo kampány is, amely napról napra burjánzik. Hazugságokról, pózokról, a nemi erőszak komolyságának elbagatellizálásáról.

blinded_by_blackness_3.jpgFotó: Illés Hellga

Hölgyeim és uraim, a történelem itt és most zajlik. Ez orwelli világ. Huszonegyedik századi gondolatrendőrség. Senki nincs biztonságban: vagy áldozati pózba húzod magad, hogy mentsd a bőröd, vagy szétszed a gendercsürhe. Tessék választani!

metoo_blackred_1_of_1.jpgFotó: Illés Hellga

A bejegyzés trackback címe:

https://egyenlito.blog.hu/api/trackback/id/tr1213403261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dogfaceboy 2017.12.01. 10:00:04

12 évesen miért posztol valaki ebben a témában???
süti beállítások módosítása