Alapítva 2009-ben | Alapító-főszerkesztő: Németh Gábor | Goldenblog 2011

ÚJ EGYENLÍTŐ BLOG

Elképesztő, de Gyurcsány ismét fúrja az MSZP-t

2017. december 27. - ngjbp

Csupán néhány napja egyezett meg egymással az MSZP és a DK viszont Gyurcsány máris a saját malmára szeretné hajtani a vizet. Az egyezség szerint mind a 106 egyéni választókörzetben csupán egy jelöltet indít összesen a két párt, összesen 60 jelöltet az MSZP és 46-ot a DK

A megállapodás így is hasznosnak mondható a pártok részéről, hiszen így csak egyetlen balos közül dönthetnek majd a szavazók, azonban a helyzet közel sem tökéletes. Igazán eredményesnek akkor lett volna mondható a megmozdulás ha a végén nem lövi meszesgödörbe a közös lista álmát Gyurcsány. Ahogy Szigetvári esetén is az önös érdekek mindent felülírtak, úgy feltételezhetően itt is. 

dszzs20171023004-1-1024x576.jpg

Gyurcsány már Karácsonyt is hátbaszúrná?

Bár Molnár Gyula kijelentette, hogy "Karácsony miniszterelnök-jelöltségét mindenki támogatja, aki részt vesz a megállapodásban" Gyurcsány valószínűleg erről nem értesült. Vagy szimplán saját maga fontosabb volt.

a DK nem támogat olyan miniszterelnök-jelöltet, amely más párt listáján van   -Gy.F.

A fintorgás Karácsony irányába érthető, hiszen az ő jelenléte a DK leendő frakcióját zsugoríthatja az MSZP javára. Emellett persze az anyagi támogatásnál kevés dolog fontosabb egy wannabe-frakció esetében. Ezeket figyelembe véve pedig könnyű megérteni, hogy miért csak akkor adja áldását és támogatását Gyurcsány, ha beleszólhat az MSZP-listába is.

A bejegyzés trackback címe:

http://egyenlito.blog.hu/api/trackback/id/tr2013516173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

barca44 2017.12.27. 14:41:27

megártott a töltöttkáposzta?

Miklós Kalocsai 2017.12.27. 22:50:26

Elképesztő! A Gyurcsány fóbiásoknak semmi sem drága! Eddig a megegyezést torpedózták gátlástalanul teljes erővel. Most, hogy sikerült megállapodni, hazug csúsztatásokkal támadják a DK elnökét, szítva az ellentéteket. De ennyire ostobák vagytok, a fóbia eltakarja a józan elméteket, ha van egyáltalán? Nem veszitek észre, hogy mióta Botka elővette a Gyurcsány ellenes kártyát, azóta az MSZP támogatottsága folyton csökken? Menekülnek tőletek a választók, mennek a Jobbikhoz, és az LMP-hez. Sunyi ostobaságotokkal lökdösitek az MSZP-t a megsemmisülés felé, magatokkal rántva a párt tisztességes felét is!

Nagy Puli Attila 2017.12.28. 00:56:25

@Miklós Kalocsai: - A gyurcsányit azért tartja Orbán, hogy szétverje a baloldalt. Annak ellenére hogy eddig a böszmeségével mindent elkúrt, a rombolást jól csinálja. 2004-2009 között a gazadságot úgy szétverte, hogy a mai napis sem sikerült teljesen helyre hozni, miközben csalt, lopott és gyilkolt. Azt javaslom minden mszp-s barátomnak, azonnal szakitsanak meg minden kapcsolatott az ámokfutó gyurcsányival!

Nagy Puli Attila 2017.12.28. 00:59:21

index.hu/gazdasag/2017/12/22/gyurcsany_ferenc_vezeto_politikus_gdp_novekedes_tanulmany_kutatas_william_easterly/ - Az amerikaiak szerint is a gyurcsányi a világ legrosszabb vezetője, nemcsak a véreskezű Maoval van azonos kategoriában, hanem Idi Aminnal és Pol Pottal is. Szégyen és gyalázat! Takarodjon az mszp közeléből!!!

Béla Hoffmann 2017.12.28. 09:08:45

Olvasom a hozzászólásokat s úgy látszik a tények nem sokat számítanak. Az amerikai elemzés egy baromság. TÉNYEK: a bruttó államadósság a GDP %-ban / a Gyurcsány kormánynál a világválság évét veszem, mert a válság mindenkit hasonlóan érintett! / 2008 71.6 % 2016 73.9 % / s ellopták a 3000 milliárdot!! Adósságbesorolás: 2008 A2, 2016 Baa3 / négy fokozattal lejjebb!! / Behozatal, kivitel: 2001 / Orbán / 9700/8870 / több mint 10 % passzívum, 2008 18 503/ 18440 egyensúly, 7 év alatt kétszeres, 2016 25 900/28900 aktívum, de 8 év alatt csak 40% fejlődés. Közfoglalkoztatottak 2008 100 ezer, 2016 230 ezer. Versenyképességi index, Magyarország helyezése 2007 / utolsó év a válság előtt / 47. 2016 60. lehetne még sorolni.

Miklós Kalocsai 2017.12.28. 09:10:57

Nagy Puli Attila! Te már tényleg orvosi eset vagy!

Európai téridő 2017.12.28. 09:42:10

És az megvan, amikor az a popókobak Mesterházi fúrta a Gyurcsányt? Egyik kutya, másik eb.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.28. 09:44:30

S mi ebben a furcsa? Gyurcsány ellenfele az MSZP, miért támogatná?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.28. 09:46:15

@Béla Hoffmann:

Komzultálj Kéri László feleségével! Ő meg fogja tudni magyarázni neked, hogy miért pozitívum a gaídaság zuhanása ballib kormány alatt, s miért fenntarthatatlan az emelkedése més kormány alatt.

Kivlov 2017.12.28. 10:03:43

mi ebben az elképesztő? a csürhe marakodik a koncon...

bekerült 2017.12.28. 10:10:34

@Nagy Puli Attila:
Tetőled már csak a blogíró hülyébb !
Te még mindig ott tartasz, hogy mindenért a Gyurcsány a hibás !
Mindent Gyurcsány csinált, a mögötte álló MSZP meg ártatlanul nézett, mint a borjú az újkapura !
A világválságról meg még csak nem is hallottál, a saját ellenzékünk tevékenysége meg az ország érdekében történt és nem az Orbánéban.

Lökött egy emberek vagytok !

A blogíró meg azt hiszi, hogy a DK-nak kutya kötelessége úgy táncolni, ahogy az MSZP fütyül.
Hát nem !
Tessék már végre tudomásul venni, hogy a DK egy külön párt és nem az MSZP rongylabdája.
Ettől lehet összefogni, csak akkor úgyis kell viselkedni és főleg nem diktálni.
Az MSZP jelenleg nem egységes !
A párt nem tudja garantálni, hogy a megállapodásokat végig tudja vinni !
Már Botka is abba bukott bele, hogy mögötte nem sorakoztak fel egyöntetűen, mert nem fogadták el amit kitűzött a célnak.
Karácsonyra is ez vár !

Ha nincs közös lista, akkor nincs értelme annak, hogy más párt jelöltjét támogassa egy párt, mert akkor saját maga ellen dolgozik.
Ez ilyen egyszerű !
A DK ezért nem támogathat egy másik párt listavezetőjét !

Nem értem, hogy a blogíró ezt miért nem tudja felfogni ésszel !
Molnár Gyulát még megértem, hogy hülyének nézi a DK-t, mert ez az ő szintje, de a többiek motivációja már kérdéses.
Szóba jöhet itt a FIDESZ aktív tevékenysége is, már ami a szarkavarást illeti.

Bátran ki lehet jelenteni, hogy nincs itt semmi más, csak az, amit a jelenlegi helyzet lehetővé tesz !

morph on deer 2017.12.28. 10:22:44

@Nagy Puli Attila:
”miközben csalt, lopott és gyilkolt.”

De téged valahogy mégis kihagyott, a francba..! Hogy lehet valaki ennyire felületes! Na nem baj, talán legközelebb.
Igaz is, míg el nem felejtem: Gyur-csány taka-roggy..!

Gonoszgólya 2017.12.28. 10:32:00

@Nagy Puli Attila: ”miközben csalt, lopott és gyilkolt.”
Valóban. Csak éppen a rühes orbáncgecid tette ezeket.
Öcsém, te olyan hülye vagy mint a seggem. Lehet hogy még olyan szőrös is....
Mondom ezt mindamellett, hogy szerintem is el kéne már takarodnia fletónak ...

rnz 2017.12.28. 10:43:54

A fidesznek már tényleg csak hátra kell dőlnie. Esetleg még a jobbikba is beleállhat Fletó, akkor már tényleg nem lesz semmi dolguk.

Lilla50 2017.12.28. 11:43:13

Amennyiben a dk közös listát állít az mszp-vel , akkor megint elkezdődik az mszp koncert: a dk bogáncspárt
hát ezt a dk nem akarja-- legalább is a dk holdudvar jelentős része biztosan nem!
Ezért GyF-enk is gondja támadhat emiatt-- a dk népszerűsége azóta emelkedik, mióta kimondta a külön listát.
Az mszp olyan válótárs volt, aki inkább önmagát is tönkretette, de nem engedte el a másikat-- A két párt bár hasonló értekrend-- de teljesen más alapállás.
Ezt viszont végre tudomásul kéne venni újságíróknak , politikai elemzőknek és úgy amúgy sokaknak!

Nagy Puli Attila 2017.12.29. 07:31:22

@barca44: a gyurcsányinak @Gonoszgólya: Ezt a rasszista gyilkos gyurcsányi addig marad szabadlábon ameddig Orbán tartja, de neki müködni kell úgy ahogy a gazdi mondja :D

Nagy Puli Attila 2017.12.29. 09:37:04

@Miklós Kalocsai: te a nyilas gyurcsányi kloakájából rikácsolsz és onnan osztod az észt!

Miklós Kalocsai 2017.12.29. 10:59:38

Nagy Puli! Tudod, a kutyák ugatnak, a karaván halad!

Nagy Puli Attila 2017.12.29. 11:51:04

@Miklós Kalocsai: Te az antiszemita gyurcsányi lefitetett és megkorrumpált trollja vagy, mivel újra lebuktál, attól vagy ennyire ingerült és reményveszetett.