Alapítva 2009-ben | Alapító-főszerkesztő: Németh Gábor | Goldenblog 2011

ÚJ EGYENLÍTŐ BLOG

Miért kellene Botkának balfácánokkal összefognia?

2017. március 13. - ngjbp

Napról napra erősödik bennem a meggyőződés, hogy az egyetlen komolyan vehető, nem jobbos miniszterelnök-jelöltnek, Botka Lászlónak nem kell, sőt, nem szabad összefognia senkivel.

Az alapállás tényszerűen az, hogy

a következő három személy egyike lesz a miniszterelnök 2018-ban: Orbán Viktor, Vona Gábor vagy Botka László.

Jelen dolgozatomban azt fogom sorra venni, hogy hogyan hülyült meg minden törpepárt az ellenzéki oldalon, és hogyan váltak alkalmatlan, eredményes választási szereplést gátló, komolyan vehetetlen tényezővé.

juhaszcoub.jpg

Íme a baloldal választási győzelmének 3 legszorgosabb szabotálója:

  • Juhász Péter, Együtt: Juhász Péter és maga az Együtt volt számomra a legnagyobb csalódás az ellenzéki oldalon. Már a párt elnevezése is egy vicc, hiszen az utóbbi időben rendszeresen olvashattunk arról híreket, hogy mi mindent akar az Együtt külön csinálni. A Providentes, egykori gyurcsányista, köztudottan pszichés defektussal élő Szigetvári Viktor pártelnökké választása volt az első igazán nagy sokk, aztán pedig az általam kedvelt és elismert Juhász Péter hülyült meg teljesen. Ez a fütyülés-mánia számomra értelmezhetetlen. A környezetemben egyre több bizonytalan szavazó és biztos (ellenzéki) pártválasztó mondta azt az elmúlt 2 évben, hogy végre van kire szavazni. Én is ezt éreztem. Juhász Péter jó, konfliktusos, társadalmilag is fontos és nehéz ügyekbe állt bele. Határozottan, és a média leuralt terében is látható módon képviselte Rogán ügyeinek vizsgálatát, Orbán vagyonosodásának feltárását, Deutsch Tamás és a Fidesz képmutató drogpolitikáját, a kórházi ellátás drámai állapotát... Aztán valami történt, és egy ideje csak akkor hallat magáról, ha fütyülést szervez. Miért? Miért nem kórházi ételosztással, Rogán további vizsgálatával, a drogstratégia működésképtelenségével, az oligarchákkal foglalkozik? Komolyan agyrém ez a PR-öngyilkosság. Tucatnyi véleményformálótól hallom mostanában, hogy "kár Juhászért, eddig jövőbeni miniszterelnökként is lehetett rá gondolni, de mióta csak fütyül, teljesen leírta magát". Így van.

 

  • Gyurcsány Ferenc, DK: Gyurcsány Ferenc és az ő szélsőségesen agresszív, szóhasználatában gyűlölködőliberális törpepártja, a DK nem csupán szabotálja évek óta a baloldal sikerét, hanem konkrétan mintha a Fidesznek dolgoznának. Esélyem sincs felsorolni Gyurcsányék minden kétes közéleti megmozdulását. Képesek voltak a Teréz körúti robbantással a kormányt vádolni, álságos módon szítanak ellenségeskedést a baloldali szervezetek és szellemi műhelyek között, a pártelnök előtérben tartásával pedig a Fidesz kampányán dolgoznak. Már a népszerű kortárs művész kiállításán is elhangzott:

"drMáriás tárlatvezetésén utóbbi kapcsán megjegyezte: az öt Orbán-portré mellett egy sarokban kapott helyet a Gyurcsány Ferencet görög ruhás "legkedvesebb migránsként" ábrázoló portréja. "Amíg ő van, nem győz a baloldal, így az egyik legnagyobb támogatója Orbán Viktornak" - magyarázta a művész, hogyan került egy falra a volt és a jelenlegi miniszterelnök a debreceni Modemben." - forrás: 444.hu

Gyurcsány feltehetőleg tudja, hogy addig van haszna a szabadlábon tartásának, amíg Orbánt segíti. Ez szimpla vádalku,

  • Momentum Mozgalom: Egy újabb baloldali párt a semmiből. A formáció egyetlen sikeres kezdeményezést vitt végig, és ettől máris feljogosítva érzik magukat választható pártként kelletni. Ez olyan, mintha az annak idején a (jelen cikk szerzőjétől ellopott adatbázison) szervezett netadós flashmob után Gulyás Balázs kilépve az MSZP-ből új pártot gründolt volna gyorsan. Ráadásul a Momentum eddig csak valami ellen tudott megnyilvánulni átütve a média ingerküszöbét. Szögezzük le:

aki ma (ráadásul kész program nélkül) xpluszegyedik "demokratikus" "ellenzéki" pártot alapít, az Orbán szolgálója.

Ez tehát véleményem szerint a három legkínosabb, Orbánéknak dolgozó "ellenzéki" formáció. Persze mellettük léteznek még olyan pártocskák, amelyeknek már a nevére sem emlékszünk, vagy még nem tanultuk meg. Volt párt, amelynek tagjai egymást korruptnak bélyegezve szakadtak szét, miközben más politika lehetőségéről beszéltek. De volt olyan is, amelyik képes volt országos plakátkampányt szervezni a kvótanépszavazásos "igen" köré.

Az emberekkel rengeteg módon meg lehet utáltatni az orbáni világ alternatíváját, és a honi ellenzéki, 40 emberes gittegyletek pont ezt teszik.

A poszt szerzője Németh Gábor.

Kedves egykori tanáraim, Oscar-díjat a seggetekbe!

Ez a poszt kevésbé fog szólni a Mindenki című, új Oscar-díjas rövidfilmről, és sokkal inkább azokról az emlékekről és felismerésekről, amelyeket bennem indukált. És ezzel azt hiszem a film kritikájának javát le is tudtam. Hiszen mi lehet nagyobb elismerése egy műalkotásnak, mint az, ha a valóságra reflektál, és annak értelmezésében nyit új utakat?

Nagy szükség volt már erre a filmre. Nagy szükség volt rá Magyarországon is - és mint látjuk - az egész nyugati világban fontos témára hívta fel a figyelmet. Olyan témára, amelyről például mi, harmincasok hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Arra, hogy

hogyan is nyomorított meg minket lelkileg-szellemileg az az iskolarendszer, amelyet tőletek kaptunk, kedves ötven-hatvanasok

Bár a Mindenki című rövidfilm vége egy hamiskás holywoodi feloldozás, a feltárt probléma velünk él. Belénk kódolt, és - ha nem készül még sok ilyen film, vagy nem változik a status quo - mi örökítjük majd tovább.

Míg Deák Kristóf filmjének diák hősei már ott, az iskolában felszólaltak a beteges rendszer ellen, amelyet "modern nyugati oktatás"-nak nevezünk, nekem erre sajnos jó tizenöt évig kellett készülnöm. Ja, és látnom kellett ezt a remek kis alkotást!

A Mindenki felszínre hoz emlékeket, és a képünkbe tolja a felismerést, hogy hány hasonló megaláztatás és pedagógiai baklövés során váltunk Alekoszok és Szijjártó Péterek generációjává.

Lássuk!

Ezúton szeretném megköszönni tanáraimnak, hogy az általános iskolában és a gimnáziumban megtapasztalhattam, megtanulhattam mindezt a világról:

  • Ha már a film egy kórusról szól, szeretném elsőként megköszönni Kéringer Gábor tanár úrnak (több vezetéknév nem lesz, de itt indokolt), hogy az alsó tagozatban - különösen a fiúk - énekhangjának fejlesztésébe úgy beletette magát. Köszönöm, hogy a köpetes, vajszínű furulyáját gyakran a pólónk alatt a derekunkhoz nyomta, miközben az arcunkba ordított, hogy "visítsunk". Akkor persze nem tudtuk, hogy ő feltehetőleg otthon erre veri ki a faszát, csak annyi jött le, hogy félünk és nem értjük, miért kell - a fiúknak - "visítaniuk".
  • Köszönöm Éva néninek, hogy átnevelő táborokat szervezett vagyonokért azoknak, akik olyan rossz és bűnös diákok voltak, hogy négy felesleges nyelvből csak kettőt voltak képesek befogadni.
  • Köszönöm Antal bácsinak, hogy kivett a testnevelés órákról, hiszen úgyis csak rontottam a kosárlabda és focimeccsek eredményeit a bénázásommal. Helyette az ő munkáját végezhettem egyedül a számtech-teremben. Az önkormányzatnak így én rögzíthettem a Cooper-tesztek (erőnlét szerint osztályozza a diákokat) eredményeit, amíg a jobb sportolók játszottak. Akkor tanultam meg, milyen szórakoztató elfoglaltság hivatalos adatokat meghamisítani. Természetesen a saját és baráti köröm eredményeit a legfelső értékre állítottam, míg az általam (gyermeki frusztrációkból fakadóan) gyűlölt, sportosabb diákokat "satnya" besorolással jelentettem le. Hiszen nem játszhattam velük.
  • Köszönöm Adrienne néninek, hogy a latin óra utáni szünetekben békaugrásban vagy sima járásban követhettem a folyosón, latin szövegeket mormolva. Sokkal jobb elfoglaltság volt ez, mint enni vagy a következő órára felkészülni. Szintén neki köszönöm, hogy mikor az óráján kulturáltan ellenvéleményt fogalmaztam meg vele szemben, dacból beírt nekem hét, azaz hetes darab 1-est. A vélt magatartásbeli problémákat nyilván tantárgyi átlag lerontásával kellett kezelni.
  • De azt is köszönöm iskolámnak, hogy mégsem buktam meg latinból. Átraktak egy másik csoportba, ahol egyetlen szótárazásért (terra, ae. femininum - máig emlékszem) kaptam hét, azaz hetes darab 5-öst, hogy az átlagom visszaugorjon 3-asra. Ekkor igen sokat tanultam a következetességről.
  • Köszönöm, hogy szintén tantárgyi elégtelent ért az, ha valaki otthon hagyta a szótárfüzetét. A szétszórtságunk nyilván azzal volt magyarázható, hogy nem tudtunk németül. Ha felmondtam az összes német kifejezést az előző óráról - fejből -, akkor is egyest érdemeltem németből, mert otthon maradt a füzetem.
  • Ám így sokat tanultam már általános iskolásként a közgazdaságtanról is. Ugyanis a büfés srác elkezdett a suliban szótárfüzetet árulni. Természetesen élelmesen kihasználta monopolhelyzetét, óra előtt a bolti ár ötszöröséért adta el azt a szart. Volt forgalma, képzelhetitek.
  • Aztán az iskolai büfé tanított meg arra is, hogy hogyan lehet egy épületből az ablakon át kijutni. Egyszer kaptam 12 év alatt igazgatói intőt, így hangzott: "Gábor elhagyta az iskola épületét tanítási idő alatt - az ablakon keresztül. Ezért megintem." Ezen jó humorú édesanyám persze csak nevetett, ám az igazgató még a motivációmat sem akarta megérteni. Azért szöktem ki, mert a büfében tízszeres áron futott minden kaja. "Ez elfogadhatatlan" - felelte a diri. "Tehát miért másztam ki az ablakon, hogy közértbe menjek? Ennyire rossz ember vagyok? Mi nem így ismertük meg, Gábor!" Hát faszom - gondoltam. Azzal a magyarázattal szabadultam a helyzetből, hogy: "élt bennem a prekoncepció, hogy az ajtón nem engednének ki a közértbe szünetben, mert azzal rontanám a benti büfé forgalmát".
  • Köszönöm továbbá Zsuzsa néninek, hogy mind a magyar, mind a töri órákat évekig képes volt rasszista propaganda terjesztésére használni. Elérte, hogy huszonéves korunkig olyan indokolatlan gyűlölet munkáljon bennünk, (akik vesztükre figyeltünk rá), hogy magam sem értem, hogyan kerülhettem évekkel később egy szellemileg, ideológiailag kevésbé pállott vidékre.
  • Köszönöm az iskolának, hogy beavatott a trigonometria minden rezdülésébe, és közben nem terhelt olyan felesleges, nyomasztó ismeretekkel, mint hogy hogyan kell kitölteni egy sárga csekket, vagy hogy miként is működik a választási rendszer Magyarországon.
  • És végezetül köszönet az alapokért! Hálás vagyok, hogy az alsó tagozatban három, év közben módosított tanterv és ezzel együtt irányzat szerint próbáltak megtanítani írni-olvasni. Az igyekezet értékelendő, az pedig az én szerencsémnek tudható be, hogy otthon volt valaki, aki megtanított írni és olvasni.

FRISSÍTÉS#1

Több volt iskolatársam jelezte, hogy néhány dologért nem mondtam köszönetet az iskolámnak. Rémes, hogy miket juttattak még eszembe. Íme:

+1 Köszönjük Bence bácsinak, hogy megtanított minket udvarolni. Persze a buta kis diáklány, akin szemléltetni próbálta macsóságát, ezt tévesen zaklatásként értelmezte, Az iskola csendben visszaterelte Bence bácsit a munkaerőpiacra. Micsoda lecke volt ez a szolidaritásról! Sőt, azt is megtanultuk, hogy ha valaki gyereket zaklat, az nem tartozik a rendőrségre.

+2 Köszönjük Miklós bácsinak, hogy Bence bácsival kontrasztot képezve önmérsékletre tanított minket. Ő kivárta az esküvő napjával, amíg a nála tanuló diáklány betölti a 18-at. Nyilván aznap jöttek össze.

+3 Köszönjük Ibi néninek, hogy a fizika órán le kellett jegyzetelnünk az eladósorba került Suzukija paramétereit, hogy azt a szüleinkre rásózzuk. Mikor nem akadt vevő a következő órára, büntetésből dolgozatot írtunk és beírást kaptunk. Pirossal kellett beírnunk magunknak, hogy nem hívtuk fel szüleink figyelmét a Suzukira! Kell ennél jobb PR-, marketing- és kommunikáció-lecke?

+4 Köszönjük Ibi néninek azt is, hogy a mosolygásért az óráján drogvád alá vont bárkit, mindenkit. Azóta tudjuk: magyar ember közintézményben nem mosolyog.

Persze, kedves egykori tanáraim, nagyrészt ti is a rendszer áldozatai vagytok/voltatok. De ez nem mehet így tovább.

Na, erről szól a Mindenki, és ezért érdemelte meg ezt:

A poszt szerzője Németh Gábor, 12 éven át a XI. kerületi Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium diákja volt. Kérdésekre reagálva leszögezném, hogy a fent nevezett tanárok mindegyike valós személy de legtöbbjük már elhagyta az intézményt. A poszt szerzője 13 éve érettségizett a "Bárdosban". Az élmények az azt megelőző időszakból származnak.

Így fosztjuk meg nap nap után a testet a lélektől

Tegnap este volt szerencsém premier előtt megnézni Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét. Tudatosan előzetes tájékozódás és prekoncepciók nélkül ültem be a vetítésre, és elöljáróban leszögezhetem: az Arany Medve a legjobb helyre került.

testlelek.jpg

A történet Mária és Endre különös kapcsolatáról, bátortalan és suta közeledéséről és szerelmük beteljesüléséről szól. A 'különös' kifejezést itt a kapcsolat ábrázolására értem. Hiszen ami történik, az csak a filmvásznon furcsa és újszerű.

Megjegyzem, Mária karaktere véleményem szerint Asperger-szindrómás. Ismertem egy ilyen (egyébként csodálatos) lányt, és ennek az (általában figyelmen kívül hagyott) pszichés nehézségnek a beemelése a történetbe rengeteget emel az amúgy is katartikus pillanatokon, amikor saját magát legyőzve és meghaladva hősünk kimondja érzéseit.

Ennyire hétköznapi ábrázolását vásznon még nem láttuk a szerelemnek.

Hollywood sok évtizedes kemény munkával elhitette velünk, hogy az igazán nagy eseményeket (szerelem, halál, születés, elszakadás) minimum Enya, Lana Del Rey vagy Danny Elfman zenéje előzi meg és Leonardo DiCaprio arcáról készült lassított felvétel követi. De ez nem így van! Ilyen pillanatokat keresve és várva nem vesszük észre az élet valódi szépségeit és rezdüléseit. Ezt Enyedi Ildikó filmje könyörtelenül a képünkbe tolja. Elveszíteni valakit, értelmetlenül elcsúszni egymás mellett, meghalni vagy ölni hétköznapi cselekedetekkel, kimondott vagy kimondatlan (fél)szavakkal is lehet. Sőt, a valóságban csak így lehet.

A húsüzemben játszódó, hideg képsorok és a szereplők fojtott hangú, félelmektől terhelt, ügyetlen önkifejezési kísérleteiből felépülő dialógusok percről percre uralkodnak el rajtunk a film előrehaladtával. Először csak a bőröm alá bekúszó nyugtalanító és kényelmetlen érzésre figyeltem fel, aztán (ahogy a mellettem ülők is) egyre többször akartam elfordulni a vászontól, menekülni a film világából. De az nem ereszt, hidegen és higgadtan terelget az elkerülhetetlen felismerésig, hogy ha fájdalmat okozunk másnak, ha hidakat égetünk fel, ha ártunk, ha büszkeségből nem mondjuk ki az érzéseinket, mindezekkel a pillanat tört része alatt, saját hibánkból fosztjuk meg magunkat és másokat a boldogságtól.

Egyszerű és tűéles képet kapunk arról a társadalomról, amelyben élve minden nap megfosztjuk a testet a lélektől.

A helyszínválasztás itt nem pusztán fizikai keretet ad a történetnek, annál sokkal szervesebb része a dramaturgiának.

A vágóhíd, a nyers, kiszenvedő hús szimbolikája Enyedi Ildikó egyik legzseniálisabb rendezői döntése volt.

A Testről és lélekről képi kifejezőeszközei percek alatt zavarba hozzák a nézőt. A saját, szánalmas kis világukba zárkózott karakterek pont olyanok a hideg termekben és steril irodáik, menzájuk falai közt, mint a kampókra felhúzott, feldolgozásra váró állattetemek a vágóhídon. És ha a cselekmény néha követi is a szereplőket a külvilágba, a képileg profin alátámasztott narratíva is csak erősödik. Éjszaka a folyó partján, a BKV megállóban, Mária és Endre lakásának ablakában ugyanezt látjuk: egy társadalmat, ami egészen addig csak egy húsüzem, egy vágóhíd, amíg testünkkel nem közvetítjük és megéljük, hanem annak keretei közé, némaságra kárhoztatva rejtjük lelkünket.

Enyedi Ildikó filmje kegyetlenül őszinte kórkép egy elidegenedett társadalomról,

ahol az ember inkább "nem csinál hülyét magából", (ezt a főhősünk ki is mondja), csak ne kelljen kimutatnia az érzelmeit.

Ebben a világban mindenki nyers hús - mutat rá a film.

Legyen levágott állat a kampón vagy minőségbiztosítási ellenőr, ugyanúgy vérzik, ugyanolyan színtelen, ugyanúgy képtelen kifejezni érzéseit. És az ellenőrnő ugyanúgy pontrendszer szerint osztályozza a marhahúst, ahogy a körülötte legyeskedő férfiak osztályozzák őt, mint nőt. A Testről és lélekről nem szájbarágósan, de megkerülhetetlenül rámutat arra is, hogy a mai magyar társadalom hogyan viszonyul a nőkhöz. Aki felszáll a 4-es 6-os villamosra, vagy bepillant bármelyik munkahelyi közösségbe, az pontosan ezt látja: a nő alárendelt, eszköz, látványosság, tárgy. Hús. A zaklatás pedig nem a ruha alá nyúlással kezdődik, hanem szavakkal. Érdekes megfigyelni, hogy a vágóhíd női alkalmazottai milyen interakciókban vesznek részt férfiakkal a filmben. Történet ez a történetben, de ugyanolyan tökéletesen szolgálja a narratívát, mint minden más ebben a két órában.

Szerencsére megkapjuk a feloldozást.

Nem szeretnék semmilyen fontos cselekményrészletet elárulni a premier előtt, így csak általánosságban árnyalnám Enyedi filmjének elementáris erejét a megoldás tükrében. Van egy pont a film vége felé, amikor nehéz levegőt venni és az arcokat fürkészve ezzel nem csak én voltam így. Ezen a ponton már meztelennek érezzük magunkat, meztelen testek látványa nélkül is felkavaró intimitást élünk át, végül már magunkat érezzük kiszolgáltatottnak.

Tudjuk, hogy a filmnek nem lesz vége, ha elhagytuk a mozit. Odakint, otthon, mindenhol folytatódni fog, ha nem írjuk át mi magunk. A rendező és a kiváló színészek elérik azt a hatást, mintha nem is moziban lennénk. Amit látunk, abból jöttünk be, és ebbe térünk vissza a stáblista után.

Úgy tűnik, nem kapjuk meg a feloldozást. Legyen elég annyi, hogy ha a film tíz perccel korábban ér véget, akkor vagy nagyon dühös, vagy nagyon szomorú lennék. Ekkor már könyörgünk a kegyelemért. Olyan érzés volt, mint pár éve részt venni a nagy sikerű, nemzetközi Murder kiállításon. Az egyik teremben nézőként tekinthettünk meg egy villamosszék általi kivégzést. A kiállítás folytatása előtt lejátszottak egy nyári popslágert, hogy ne ragadjunk benne a performansz zsigeri, letaglózó erejében. Ugyanígy ment meg minket a kétségbeesett reménytelenség érzésétől Testről és lélekről gyönyörű lezárása. Gyönyörű, de nem giccses, nem mesterkélt, nem hatásvadász.

A film vége ugyanolyan tiszta, egyszerű, őszinte, mint az oda vezető út.

Enyedi Ildikó nem manipulál, nem agitál, nem épít fel érzelmi csapdákat a dramaturgia hatásvadász trükkjeinek bevetésével. Ő csak elmesél egy történetet.

Végezetül szót kell ejtenem a film másik cselekménysíkjáról. Főszereplőink álmukban szarvasok, akik a havas erdőben találkoznak, és minden éjszaka ugyanannak az álomnak két felét élik meg. A külsőségekkel kezdve el kell ismernem, hogy a filmesek ismét varázsoltak. Aki próbált már idomított kutyát fényképezni, az el tudja képzelni, (sőt, el sem tudja képzelni), milyen nehéz munka lehetett két menekülési ösztöntől fűtött vadállatot természetes közegükben, intim pillanataikban, közeli felvételeken ilyen művészi igényességgel megörökíteni.

Úgy teljesítik be az álmok képsorai a film művészi koncepcióját, hogy arra szavak nincsenek.

Mindenképpen nagy vásznon kell megnézni.

Az álom-szál beemelése úgy ad egy még mélyebb, lényegében végtelen dimenziót a mozinak, hogy nem tolakszik bele, nem üt el tőle, nem válik öncélúvá, nem érzünk elkülönülő párhuzamosságot. A tökéletes áramvonalasság csodálatából nem zökkenünk ki.

testsss.jpg

Szerepe egyrészt az, mint egy nagytotálnak más filmekben. Az operatőr itt a valóságban játszódó jelenetekben sok arcközeli felvétellel, sematikus, steril hátterekkel, vagy épp tágas ürességgel, néha szűk és sötét terekkel operál. Amikor a főszereplők álmodnak, akkor a mesés, megindító, (nem zenével és lassításokkal elidegenített) képek úgy engednek levegőt venni, elgondolkodni, érzelmi nyugvópontra térni a folytatás előtt, hogy minden olyan természetes és ambivalens módon realisztikus, hogy mi is ott állunk az erdőben, mi is álmodunk. Semmi giccs, amitől féltem. Újabb kellemes csalódás.

Az álom-szál nem csak a naturalisztikus képi világ és a dramaturgiai funkció miatt jelentős, hanem a mögötte meghúzódó gondolat sem ereszt sokáig. Én már átéltem azt, amit a főhősök Enyedi filmjében. Elmondtam egy álmomat a gyerekkori szerelmemnek, és ő elővette a naplóját, visszalapozott benne és odaadta. Az álmomat olvastam vissza belőle, csak épp a másik szereplő szemszögéből. Ha ez a gondolat a filmben is megjelenik, akkor nyilván más is megtapasztalta már ezt.

Lám-lám, a csodák képezik a valóságot, és ezt épp egy olyan történet meri felvállalni, melyben az utolsó lélegzetvétel és FADE OFF is a hitelességet képviseli.

A kollektív tudattalanba vezető út a szereplők álmain keresztül vezet, és ebben a minden élőt és élettelent, múltat és jövőt, létezést, istent magába foglaló világban az állatok nem kampón lógó húsok, hanem egymáshoz simuló, szerető lények. Újabb feloldozás ez, főleg a megrázó képek után, amelyeken ember és állat tűnt még lélektelen testnek.

Mikor vége lett a filmnek, a szarvasok is visszamerültek a végtelenbe, amit bárki megtalálhat magában, ami mindenkiben elérhető, ami természetéből fakadóan csak jó tud lenni, csak segíteni tud az életben. És ilyen szépen ezt film még nem mutatta be.

Mikor a stáblista beúszott a vászonra senki sem tapsolt. Percekig meredtünk magunk elé. Senki sem mozdult és ekkor vettem észre, hogy a noteszemhez hozzá sem nyúltam a film közben. Aztán bejöttek a színészek, filmes szakemberek, producerek és a rendező. Néztem tőlem két méterre ezt az apró, mosolygós, szemüveges kis nőt, Enyedi Ildikót az erősödő tapsviharban, és rájöttem, hogy ilyen érzést eddig csak Ennio Morricone keltett bennem. Ugyanígy fürkésztem a maestro arcát is egy koncert után és azon gondolkoztam, mint tegnap este.

Hol fér el egy ennyire apró tesben egy ekkora lélek?

Zárva soraimat eszembe jut a Miért éppen alaszka? című filmsorozat egyik epizódja, amelyben egy öreg indián sámán és egy fiatal, csak származását tekintve őslakos fiú (a nyugati kultúra képviselője) együtt keresik a választ arra, hogy a nyugati fehér ember számára mi az a lélekgyógyszer, ami megfelel az őslakosok táncainak, rítusainak, tanításainak. Vajon nekik hiányzik-e ez az életükből, vagy betölti-e más ezt a funkciót? Nem jutnak eredményre, amíg be nem ülnek egy moziba, és a sámán látja, hogy a fiú boldogan, érzelmektől átmosva, katarzisban tisztulva hagyja el a vetítést. Akkor a sámán azt mondja, hogy a nyugati modern ember lelkét filmekkel gyógyítja.

Hát, sok év után itt egy igazi lélekgyógyító film. De figyelem, a kezelés kezdeti fájdalmakkal jár.

Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas, Testről és lélekről című filmjét március 2-tól vetítik a magyar mozik.

A poszt szerzője Németh Gábor.

Nyílt levél Gyurcsány Ferencnek

Tisztelt Miniszterelnök Úr, kedves Feri!

A legnagyobb magyarországi közéleti blog alapító-főszerkesztőjeként, (amit akkor még Egyenlítőnek hívtak) én is részt vettem az MSZP 2009. március 21-i tisztújító kongresszusán. Senki sem tudta, hogy abban a több szempontból válságos helyzetben mire készülsz. A csarnokban összegyűlt tömegben állva még hittem bennünk, balosokban, hittem a baloldalban, ahogy sokan mások is. Megrendítő szavaidat a bizonytalantól való félelem mellett büszkeséggel is hallgattuk:

Azt hallom, azt üzenik nekem, hogy a változásokhoz szükséges összefogásnak, a változáshoz szükséges stabil kormánytöbbségnek és az ellenzék józan magatartásának én magam vagyok az akadálya. Remélem, hogy így van, hogy csak én magam vagyok az akadály. Mert ha igen, akkor ezt az akadályt én most megszüntetem

– mondtad. Most ugyanezekre a szavakra lenne szükségünk Tőled.

gyv.jpg

Ha megkésve is, de milyen jól cselekedtél akkor! Beláttad, hogy a helyzet tarthatatlan, személyed már inkább árt a politikai családodnak, minthogy hasznára lenne. Megvolt benned a képesség, hogy egyszerre legyél hazafi és áldozatra kész, egóját háttérbe parancsoló, hiteles baloldali politikus.

A kulcsszó a belátás, és Te rendelkeztél ennek képességével! Sokunk nevében mondhatom, ismét a belátásodra lenne szükség ebben a hasonlóan válságos politikai helyzetben. Ha most időben és jó irányba lépnél, azzal újra azzá a politikussá válnál, aki nem saját magával, hanem az általa képviselt üggyel, a baloldal ügyével foglalkozik. És itt igenis feladata lenne Botka Lászlónak is. Mivel a DK-ra és Rád is szükség van a kormányváltáshoz, - ám ennek az ügynek egy listás hely kiharcolásával ártanál -, az MSZP feladata lenne megegyezni veled, például egy 13. kerületi egyéni indulás lehetőségének megteremtésében.

Tisztelettel kérlek, hogy gondold végig azokat a történelmi precedenseket, vagy akár Bajnai Gordon példáját, amely esetekben egy élvonalbeli vezető képes volt a háttérbe húzódva segíteni egy friss, fiatal, de legalábbis kevésbé elhasználódott politikusi generáció felemelkedését.

Vedd észre kérlek, amit rajtad kívül már talán mindenki más észre vett: a Fidesz kampányembere vagy. Vitatkozhatunk arról, hogy "gonosz" ez a hatalom vagy sem, de arról nem vitatkozhatunk, hogy politikai kampányaik minden momentumát racionálisan, a "jó és rossz tudásának" felhasználásával tervezik meg. Nézd csak meg, hogy hol tart most az ellenzék, hogy mennyire képtelen összefogni és kitörni a néhány százalékok bűvköréből! És nézd meg, hogy ki a fő eszközük ezen állapot fenntartásában. Ha Vonát kell amortizálni, plakátra kerülsz Vonával, ha az MSZP-t, plakátra kerülsz MSZP-s politikusokkal. Elég téged megemlíteni, és a szövegkörnyezet többi szereplője zuhan 1 százalékot. Ezek tények, ezeket be kell látnod. 

bohoc_mszp.jpg

Kényelmes lenne azzal zárni a soraimat, hogy "sokan kiábrándultunk miattad és a különutas viselkedésed, egóharcod miatt a baloldali politizálásból", és ezt az állítást igaznak is tartom. De most álljon csak itt az, amiért személyes jótállást tudok vállalni: az én véleményem. Feri, én 10 évig eszköztelenül harcoltam a baloldalért. Ugyanúgy pakoltam padokat Molnár Gyula rendezvényein egyetemista aktivistaként, ahogy később melletted álltam a színpadon, mikor játékpisztolyt fogtak ránk, aztán létrehoztam az ország legolvasottabb, vállaltan baloldali elköteleződésű blogját, és segítettem csapatommal az összefogás jelöltjeinek kampányát is filmekkel, beszédírással.

De itt a vége. Én – egy emberként korábbi segítőid és támogatóid közül – kijelentem, hogy nem szavazok olyan listára 2018-ban, amelyen szerepel a neved.

Arra kérlek, ne legyél tovább fegyver a Fidesz kezében, ne terheld személyeddel a valódi ellenzéki összefogás ügyét. A Momentum akciójában való kezdeti, kétes részvételed is azt bizonyította, hogy nélküled most könnyebb közös ügyért küzdeni.

Tisztelettel egykori támogatód,
Németh Gábor

alapító-főszerkesztő
Egyenlítő blog / B1 blogok

Botka László beindult

Okos, de legalábbis meglepő húzásnak tűnik Botka László lépése, hogy elsőként az LMP-vel akar egyeztetni Orbán leváltásáról. Ez máris azt üzeni, hogy a Mesterházy-féle, fideszes kétharmadhoz vezető szektás szövetségépítés ideje lejárt Molnár Gyula pártja és az esélyes miniszterelnök-jelölt szerint is. Ugyanakkor a szegedi polgármester borítékolhatóan falakba fog ütközni, és ami aggasztó, hogy még nem látjuk rajta a jelenlegi szerepétől elvárható kompromisszumkészséget. 

Botka László három, a realitásokat tekintve teljesíthetetlennek tűnő feltételt támasztva vállalta el, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje legyen. A bejelentés környékén ráadásul ordított róla a sértettség saját pártjával kapcsolatban. Ez utóbbi érzésén felül tud emelkedni - vélekednek MSZP-s forrásaink. A feltételeiből viszont mindenképpen engednie kell.

botka.jpg

"Ha nem teszi, ha nincs benne ennyi kompromisszumkészség az ország érdekében, akkor nem alkalmas miniszterelnöknek, de még jelöltnek sem" - fogalmazott egy vidéki MSZP-s forrásunk. És nyilván: aki azért nem áll ki Orbán ellen, mert egy olyan népszerűtlen, Orbán szekerét toló, konfliktusokban lubickoló figura, mint Gyurcsány Ferenc nem fogadja el őt, az keressen másik állást. Aki ismeri Gyurcsányt, pontosan tisztában van vele, hogy ő minden forgatókönyvbe bele fog kötni, amit nem ő diktál. De ez csak a DK. A többi, nem személyiségzavaros elme által és nem diktatórikusan vezetett párt esetében bizony igenis szükség lesz kompromisszumokra a cél érdekében.

Botkának engednie kell.

 

Tovább

Ideje beletörődnünk, hogy a budapestiek olimpiát akarnak

Kedves olimpia-ellenző Barátaim! Ideje lenne belenyugodnunk, hogy kisebbségben maradtunk. Megpróbáltuk, de nem sikerült. Én magam is aláírtam az Astorián. A gyűjtés első napjaiban negyed órán át álltam sorba a budapesti aluljárókra jellemző belenyugvás- és húgyszagban. Aláírtam az olimpiai népszavazásért, erre buzdítottam mindenkit, sőt, néhány esetben elrángattam ismerőseimet is a Momentum pultjaihoz.

budapesti-olimpia.jpg

Abban a hitben írtam alá az ívet, hogy ez a 700+ milliárdos őrület megakadályozható a többség akaratával. Elképzeltem, hogy ott állok egy nap a szavazófülkében, és nemet mondok Orbánék újabb hobbijára. Elképzeltem, hogy először képesek leszünk egy igazán nagy ügyben nemet mondani a kormányzatnak. Elképzeltem, hogy attól a 700 milliárdtól talán jobb lesz az egészségügy, az oktatás, vagy a Puskás Akadémia.

De nem. Olimpia lesz, mert a budapestiek a lábukkal szavaznak az olimpiára. Úgy döntöttek, nem írnak alá. Félúton elfogyott a lendület. Szomorú vagyok. Nézegetem a külföldi fotókat a szétrohadó sportlétesítményekről. Nekünk is lesz még pár felesleges sportközpontunk. Ja, és még néhány 4 éves ciklus is jár ezek mellé Orbánéknak.

Senki sem hibás. Budapest többsége olimpiát akar. Remélem megkapják. Erről szól a demokrácia.

Hogyan döntsön az önvezető autó, ha valakit meg kell ölnie?

Roppant izgalmas kutatást folytat jó ideje a Massachusetts Institute of Technology (mit). Bárki kitöltheti az alábbi linken azt a 13 véletlenszerűen kiválasztott kérdésből álló űrlapot, ami a jövőben segítheti az önvezető autók programozóit. De milyen kérdésekben is? Olyan morális döntések meghozatalában, amelyekkel szembesülve garantáltan zavarba fogsz jönni.

Lássunk egy példát, hogy érthető legyen a nyilvános felmérés természete:

2017-01-30_12h07_42.png

A fenti ábrán az önvezető autóban ülsz a családoddal, Az autó fékrendszere meghibásodott, és épp 160 km/órás sebességgel robog egy zebra felé. Hogyan döntsön a gép? Haladjon tovább a kocsi irányváltoztatás nélkül veletek (a biztos halálba) egy betonakadály felé, vagy rántsa el a kormányt, és ezzel öljön meg több - piros lámpánál szabálytalanul átszaladó - gyalogost?

Nehéz kérdés, és van belőle még jó néhány. A teszt bizonyos kérdéseiben szempont, hogy orvost vagy bűnözőt üssön-e el az autó, hogy fiatal szabálytalankodót vagy idős szabálykövetőt, hogy kutyát vagy embert. Nem is lövök le több "poént" (nevetni garantáltan nem fogsz), inkább töltsd ki a teszted, majd kommentben meséld el a legnehezebb döntésedet nekünk. Itt a teszt.

Addig is nézzünk itt egy konkrét kérdést, helyi szavazási lehetőséggel:

A szituáció: Az önvezető autódban ülsz egyedül. A fék meghibásodott, és zebra felé szalad a kocsi 120-al. Ez a település utolsó zebrája, így ezen épségben túljutva egy hosszú szakaszon majd elfogy a benzin, és megmenekülsz. Ám a zebrán szabályosan áthalad egy fiatal pár babakocsival, és őket kikerülni egy - a zebrán szabálytalanul parkoló autó miatt - nem lehet.

 

Más téma, szolgálati közlemény. Kijött az első hétvégi Új Egyenlítő videó: