Alapítva 2009-ben | Alapító-főszerkesztő: Németh Gábor | Goldenblog 2011

ÚJ EGYENLÍTŐ BLOG

Gulyás Márton egy pojáca, a CEU-tünti meg tavaszi fesztivál

2017. április 14. - ngjbp

A posztot azzal kezdeném, hogy spóroljátok meg az "ez fideszes/emeszpés blog" és az "ezért nincs ellenzéki összefogás" (ízlés szerint) kommenteket. Aki átfutja az újraindított Egyenlítőt (amit évekig megérte emeszpés befolyás alatt tartanom, na, csak leírtam), az láthatja, hogy a piaci értéke nulla, ellenben elkezdtem dobozokon és szekértáborokon kívülre merészkedni írásaimban. Nekem is furcsa, de izgalmas. próbáljátok ki a kommentmezőben Ti is, kedves véleményt véleményezők!

gggvvv.jpg

Nos: elfogult vagyok, mert kevés zsigerileg irritálóbb embert láttam eddig videózni, mint Gulyás Márton.

Undoromat leküzdve mégis beleástam magam a munkásságába, és kellemesen csalódtam. Fost csinál, mert szarnak nem elég tömény, sőt, unalmasan vágott anyagokat készít, de alapos, technikás, pénzben mérhető idő alatt készülő szart. Szekértáborosat, megosztót, mint mi annak idején. Csak a miénk még vacakabb volt, mert én vágtam

Az aktualitásokra csak most térek rá, ezzel felborítva mindent, amit 8 éve a Népszavánál belém vertek:

Gulyás Márton festékes balfaszkodása, aztán a mártír képet vágó beállásai (szerintem kilobbizta, hogy bilincseljék meg) gyomorforgatóak, és ugyanolyan erőtlen és súlytalan húzások Orbán rendszere ellen, mint az egész CEU-hiszti.

Nyolcvanezer ember ide vagy oda! Ne izguljon senki, kifejtem. Orbán pedig hátradőlhet, a tervei sínen vannak.

Ezzel a festékezéssel. egy videóblogger bevállalt egy borítékolhatóan apró kellemetlenséget pár ingyen újságcikkért. Aki átfutja az elmúlt hetek teljes sajtóját, az jól látja, hogy az ellenzéki / független (haha) híreket Orbánék tervezték meg íróasztalon. Hiszti-szakasszal és visszavonulási forgatókönyvvel. Éljen az ibizai szuper-kokain! Közben volt más is, a Balaton például Mészáros Lőrincé lett, de akkor is CEU! (Amit nem is akartak végigvinni soha.)

Ráadásul olyan balfasz módon akciózott Gulyás, hogy a szerencsétlen kivezényelt rendőrt öntötte le, aki ma, a poszt publikálásának napján, hónap felénél azon agyal, hogy a gyerek mit eszik egy hét múlva.

Töketlen balfaszkodás ez, látszik hogy senkinek sincs valódi problémája semmivel.

Az a 100 ember a rádiónál vasárnap... ott voltam, pofán paprikáztak, mert épp nem cigiztem hátul a többi fesztiválozóval. Azon röhögtem, hogy az utcában unatkozó első rendőrnél egymás háta mögé másztak forradalmár szabadságharcosaink, és az egész menet sör meg spanglicserélgetésről / kéregetésről szólt. Ilyenekkel léptek le emberek méterenként: hogy "na jó, holnap nagyihoz megyek", "menjünk inni", "pisilnem kell".

Olyan ez a színvonal, mint mikor az MSZP kemény tüntetéssorozatot jelentett be pár éve, majd hozzátették, hogy az első alkalom még inog, mert lehet nem javul addig az időjárás.

Ami időjárástól és másnapi programtól függő megmozdulás, az nem tüntetés, hanem luxushiszti.

Nem baj ez, csak ne nevezzük felháborodásnak. Ez buli. Tavaszi fesztivál közpénzen. Ha tudnátok, mekkorát szopnak azok a rendőrök! Tudom, belsős mesélte. Rohadt visszatetsző, hogy egyetemisták röhögve, iPhone 12-essel hakniznak a CEU-ért, (ami ennek az egész pusztuló civilizációnak az egyik fogaskereke globálisan), és elsétálnak vakon az éjszaka guberáló néni mellett azt harsogva, hogy vége a jogállamnak.

Minden egyes éhező, fázó, megalázott, akár betegsége, akár kora miatt leírt honfitársunk nagyobb menetet érdemelne.

Ezért tudunk megmozdulni? Ja, ezért sem. Ez egy tavaszi fesztivál. Azt meg inkább a Deákon, ahol nem igényel állami személyzetet. És basszus, ez már ilyen indulatos poszt lesz, leírom: Soros egy szar alak, utána kell nézni. Nehogy azért szeressük meg, mert a Fidesz nem szereti. Azért utálhatjuk, mert nincs lelkiismerete, és a piramist védi, ami az emberiség 90 százalékát kizsákmányolja. Ja, de mi a gép előtt terpeszkedve a 10 százalék teteje vagyunk, bocs.

A CEU-ügy... A Fidesz bevett módszere ez a valódi mutyik fedezésére. Durrantanak egy nagyot, majd mikor dől a szar, jön az előre kitalált visszavonulás. Ezek már most tudják hogy miért/mennyi ember fog tüntetni 5. Orbán-kormány 16. hónapjában!

u.i.: A Magyar Rádió Óbudán van. De tudom, hideg volt...

A poszt szerzője Németh Gábor, aki az MSZP-nek dolgozott, de lefizette a Fidesz, kétséges erkölcsi bizonyítványa van (pontosabban vitatott, hogy van-e neki), egyszer lekurvázott egy képviselőt, nem fizeti a parkolási büntetéseit, és Fodor Gábor homoszexuális élettársa. (Irónia egy olyan hely, ahol irónok élnek. - loptam H.)

ANYÁZÁS ON:

3 nap, 3 tüntetés - szolgálati közlemény és felhívás

Kedves visszatérő Olvasó!

Amennyiben az elmúlt napokban (hozzám hasonlóan) részt vettél minden lehető tüntetésen, kérlek írd meg személyes tapasztalataidat az ngjbp PONT 85 KUKAC gmail PONT com címre, vagy Facebook-on!

Azzal, hogy 3 napja a CEU-ért éjszakázom, sajnos egyre nehezebb azonosulnom. Épp arról írok egy, a mostaniakhoz hasonló, giga-méretű posztot, hogy mennyire bénácska és hatástalan ez az egész. Írj akkor is, ha te kevésbé vagy pesszimista, illetve ha van gondolatod arról, hogy mit lehetne jobban csinálni.

Köszönöm, ha segítetek a nagy tüntetés-elemzésben!

Gábor 

protest.jpg

Ennek a videónak nem szabadna léteznie +18

Ne kattints erre a sorra, amíg ezt el nem olvastad:

Gyűlölöm a bulváros "sokkoló" és "döbbenetes" szavakat használni, de a helyzet most megkívánja. Ha érdekel, hogy Trump mára virradóra miért indított rakétatámadást Szíria ellen, és kellőképpen erős idegekkel, gyomorral, lélekkel vagy felvértezve, akkor a linken lehetőséged van megnézni a szíriai vegyifegyver-támadást követő percekben készült felvételeket.

Ezért fog Orbán meghátrálni

Két olyan problémát generált az Orbán-rezsim mostanában, amelyek miatt szóba került az ország kizárása az Európai Unióból, és a Fidesz kizárása az Európai Néppártból. A CEU kvázi felszántása és a menekültek (kvóta szerinti) be nem fogadása, ill. az utóbbihoz tartozó "Állítsuk meg Brüsszelt" plakátkampány miatt sikerült szégyenpadra kerülnünk. Jelen dolgozat szerzőjének véleménye szerint ugyan a jelenlegi formájában fennálló EU-s szégyenpad kevésbé szégyenletes hely, mint Merkel és baráti körének klubja, de most foglalkozzunk inkább a reálpolitikai lehetőségekkel.

7745055_c93680c3ee9f17e7d966c81609bb5798_wm.jpg

Kezdjük azzal, hogy talán még Orbán sem számított rá, hogy ilyen kemény hetek elé néz. Miért is fájhat most a feje?

  1. Simicska ki készül róla szivárogtatni valamit, amibe állítólag bele is bukhat. Simicskát meg is érthetjük, ez a minimum a fia fideszes betámadása miatt. Ha valaki, hát Simicska Lajos igencsak sokat tudhat Orbán Viktorról, sőt, állítólag kínos felvételeket is tartogat róla a múltból.
  2. Simicska lenyilatkozta, hogy Orbán azzal verte ki nála a biztosítékot, hogy a Roszatom pénzén akarta megvenni az RTL-t, hogy aztán megszüntesse. Nincs ebben semmi meglepő. Azt mindenki látja, érti, hogy Orbánt Putyin alfeléből húzták elő, és azt is, hogy nem kifejezetten érdekelt egy erős RTL-ben.
  3. A menekültek vissza nem fogadása miatt Magyarországot bizonyos körök ki akarják záratni az EU-ból.
  4. Az "Állítsuk meg Brüsszelt" plakátkampány, a CEU-ügy és a civilek vegzálására hozott törvény miatt a Fideszt ki akarják zárni az Európai Néppártból

Az alapállás az, hogy Orbán ezekben (az EU-t és a Néppártot érintő) kérdésekben ezúttal nem mehet el a falig. Feltehetően abban reménykedik, hogy az EU-n kívül könnyebben erősítheti meg autoriter rendszerét, és majd Putyin (esetleg Trump) finanszírozni fogja az ő kis szemétdombját, ha kiesik az EU pénze. Ez viszont súlyos tévedés!

Orbán addig ér bármit Putyinnak, amíg az EU-ban Merkel pártjában ül a Fidesz, és míg Magyarország tagja az Európai Uniónak.

Ha hazánk nem lenne EU-tag, akkor Orbán egy eldobható, értéktelen játékszerré válna. Onnantól Magyarország a Fehéroroszország-Ukrajna ligában játszhat tovább. Konyec.

Ha tehát lesz elég vér az EU pucájában, hogy ténylegesen elvigye Orbán ügyét a kenyértörésig, akkor neki meg kell hátrálnia. Inkább be fog fogadni néhány ezer menekültet, inkább le fog feküdni Merkelék demokráciát, CEU-t, civileket érintő kéréseinek, csak ne veszítsen oroszországi árfolyamából.

Mit gondoltok?

 

6 javaslat a jobb közoktatásért, avagy ezért nem ismerek egyetlen magyar regényt sem

Ezrével osztottátok, tízezrével olvastátok és százával kommenteltétek legutóbbi, oktatási rendszerünkkel foglalkozó írásomat. Nagyon köszönöm a sok levelet, és hogy ilyen, mondhatni országos vitát indítottunk el együtt, veletek. Ám panaszkodni, a sebeinket nyalogatni kevés! Tegyük meg most a következő lépést, lássuk hogyan lehetne jobbá tenni ezt a rendszert, hogy a mi gyermekeink már ne szorongásban, megalázva nőjenek fel!

saaad.jpg

Írásomban a ti észrevételeiteket figyelembe véve felvetek néhány megoldási javaslatot. A miértekre majd egy későbbi posztban fogok kitérni. Mert igenis hiszem, hogy okkal, rossz okkal ilyen az oktatási rendszerünk.

A mostani rendszer célja az egyéniség elnyomása, a kockásítás, a szolganép kitermelése az uralkodó elit számára.

Nagyon fontos a CEU, de én egy olyan országban szeretnék élni, ahol az igazságtalan, gyermekeket megtörő és sorba állító, szolgalelkűségre nevelő közoktatás miatt megy a nép a Parlamentnek. Lássuk, hogyan lehetne jobbá tenni a közoktatást. Szubjektív, nem teljes lista következik.

1. A frontális osztálymunka megszüntetése

Rengeteget írhatnék a frontális osztálymunka kártékony hatásairól, de akit mélyebben érdekel a téma, annak irány a Wikipédia. De mit is jelent dióhéjban a frontális osztálymunka? Kockásítást, szabványosítást, uniformizálást. Azt, hogy a diákok egyforma tudásúként, képességűként, érdeklődésűként és tempójúként kezelt massza részeként ülnek szemben a tanárral, aki "osztja az észt". Kérdezni általában nem lehet, nem is mer a diák, mert tart a megszégyenüléstől. Előnyei közt említik, hogy "növeli a versenyszellemet, vitakultúrát". (Ezúton is kérem azt az olvasót, aki ezen előnyöket tapasztalta, hogy kommentben meséljen erről.) A többség ebben az osztálymunkában csak azt tanulja meg hogy hallgasson, mert ő egy alárendelt senki a tudás birtokosaival szemben.

A frontális osztálymunka helyett olyan alternatív módszereket kellene beemelni a közoktatásba, amelyek alkalmazásakor a diák partnerként vonódik be a tanítás (tanulás!) folyamatába.

2. Különbségtétel fegyelmezés és megalázás közt

Sokan írtátok le, mondtátok el az előző oktatásos posztom kapcsán, hogy tanáraitok gyakran (akár) jogos fegyelmezés helyett megaláztatásoknak tettek ki titeket. Gyakori jelenség az oktatási kultúránkban, hogy a tanár a tantárgyi érdemjegyet fegyelmezésre használja. Akár joggal, akár jog nélkül kerül sor a retorzióra, ez megengedhetetlen! Pontosan átlátom a mai fejemmel, hogy mekkora zavart keltett bennem, mikor a német füzetem otthonfelejtése miatt egyest kaptam németből, vagy mikor a tanárnőétől eltérő véleményem hét, azaz hetes darab egyes osztályzatot eredményezett egy másik tárgyból. A hanyagságnak mégis mi köze van a tárgyi tudáshoz? Ti írtátok, de én is tapasztaltam azt a beteges gyakorlatot is, hogy aki gyenge volt testnevelésből, azt nem egyszer a társai elé állították, hogy rúgják seggbe labdával (!). Ennél kevés alávalóbb dolgot lehet egy diák, vagy egy fejlődő, befolyásolható közösség ellen elkövetni.

Véget kell vetni a "jó tanuló" / "rossz tanuló" felosztásnak! Ha gyermekeinket már az iskolában kategorizáljuk, azzal csak egy ilyen, dobozokba zárkózott, egymást beárazó és felcímkéző társadalmat építünk. A tudásért, képességekért, eredményekért érdemjegyet kell adni, a magatartási problémákat, (sajátosságokat!) pedig teljesen külön kell kezelni. Véget kell vetni minden megalázó gyakorlatnak a tanórákon és azok szüneteiben. Ennek egyetlen módja, ha a diák már úgy lép be az első osztályba, hogy tudja: elmondhatja otthon, ha igazságtalanságot, felkavaró következetlenséget érez tanárai irányából. Ez a szülő felelőssége is, nem pusztán az államé.

3. Kötelező olvasmányok helyett az olvasás megszerettetése

Rengeteg szorongást okozott a felnőtt életemben is, hogy magyar irodalomból rendkívül műveletlen vagyok. Többet olvastam és olvasok a mai napig a kortársaimnál. Én voltam az a gyerek, aki a szünetben focimeccs helyett is inkább leült a pálya szélére egy jó könyvvel. A probléma abból adódott, hogy mit tartottam jó könyvnek. Nem olvastam el a kényszer és a görcsös próbálkozás kudarcai miatt olyan műveket, mint az Aranyember, az Egri csillagok, A kőszívű ember fiai, A láthatatlan ember, stb. Coming out következik: a mai napig nem olvastam el egyetlen Jókait, Mórát, Gárdonyit sem. Nem ismerem a magyar regényeket, mert olyan korban követelték meg tőlem, hogy olvassam őket, amikor én inkább A Gyűrűk Urát és kaland-játék-kockázat könyveket forgattam.

Az olvasást nem kikényszerítenie, hanem megszerettetnie kell az iskolának! Hogy milyen könyveket olvas a diák, az már teljesen mindegy. Olvassa azt, ami az olvasás élményével ajándékozza meg éppen akkor, abban az életszakaszban. Ma már néha rá merek nézni én is a régi kötelezőkre, de a traumatizálás miatt azért le még nem veszem őket a polcról. Emlékszem, hogy mindenféle kivonatból és átlapozós olvasás alapján próbáltam kiizzadni a minimumot egy-egy dolgozatírásnál. Mindezt olyan diákként, aki többet olvasott másoknál, jobban írt másoknál. És mégis, gyenge voltam irodalomból. Rossz tanuló.

4. A házi feladat megszüntetése, a tanítás kezdetének kitolása

Sosem felejtjük el azokat a téli nulladik órákat, amikor szüleinknél korábban kellett kelnünk, hogy a sötét éjszakában, hidegben betámolyogjunk egy testnevelés órára. Talán a nulladik órák már megszűntek (nagyon remélem), de így is sokan felvetették már, hogy egy órával később kellene kezdeni a napot, hogy ne hullákat, hanem éber diákokat kapjon alapanyagként az iskola. Visszatérő elem volt leveleitekben a házi feladat okozta trauma is. Magam is emlékszem, hogy a felnőttek már végeztek napi munkájukkal, míg én még mindig 3 képet festettem rajz órára, és matekpéldákat próbáltam megoldani, hogy ne kapjak reggel egyest. Elvették tőlem a délutánjaimat és a hétvégéimet, amikor a saját könyveimet olvastam volna, amikor a saját képeimet rajzolgattam volna. Ugye ti is emlékeztek rá, hogy hétvégén és a nyári szünet előtt több leckét kaptunk? Bűn volt! A házi feladat indokolatlan (és a felnőtt életben sem ismert plusz) teher a diákokon. Emellett egy újabb szorongási forrás, és sok esetben csalásra kényszeríti a fiatalt, aki ekkor még nem tudja, hogy a baj nem vele van. Nem ő a "rossz", ha óra előtt, a WC-ben bujkálva firkálja le a leckét. Az a rendszer rossz, ami egy gyermeket erre kényszerít.

Meg kell szüntetni a házi feladat intézményét, és ki kell tolni a tanítás kezdetét reggel 9 órára. (Ez megköveteli a munkaidő kezdetének kitolását is, de egy olyan országban erre nem lehet gond törvényt alkotni, ahol egy nap alatt egyetemet lehet bezáratni.)

5. Tantárgyak helyett projektek

Több országban sikerrel alkalmazzák már azt a tanítási módszert, amikor nem szeparáltan tanítanak különféle tárgyakat (matek, nyelvtan, földrajz), hanem a diákoknak olyan komplex projektfeladatokat adnak, amelyek megoldásához minden területen fejleszteniük és használniuk kell a tudásukat. Az ilyen csoportos foglalkozások ráadásul remek alkalmak arra is, hogy fejlődjön a csoportdinamika, fogalmak alakuljanak ki a csapatmunkáról, és fejlődjön a komplex gondolkodás, az ismeretek összekapcsolásának képessége. (Nem térek most ki rá, hogy ez miért nem érdeke egy ilyen hatalomnak. Mindenki gondolja végig maga, és írja le kommentben, mire jutott.)

Ne időben és térben szeparáltan, hanem összefüggéseket keresve, komplex projektek megoldásán keresztül tanuljanak a diákok különféle tantárgyakat.

6. Memorizálás helyett gyakorlati és állampolgári ismeretek

A modern korban lejárt a magolás ideje. Minden információ, szövegrészlet, vers, dátum, térkép, képlet megtalálható pillanatok alatt az interneten, vagy akár az iskolai könyvtárban. Sokkal hasznosabb lenne végre azt megtanítani a diákoknak, hogy hogyan döntsék el, milyen információra van szükségük egy feladat megoldásához, és azt az információt hogyan szerezhetik meg a leghatékonyabban. Ebben is segíthetnek a fentebb említett, komplex, tantárgyakon átívelő feladatok. Külön bűne a rendszernek, hogy a gimi végén azt tudja a diák, hogy hogyan kell deriválni, de sárga csekket kitölteni nem tud, a választási rendszerről pedig elképzelései sincsenek.

Értelmetlen magolás helyett a diákokat arra tanítsa az iskola, hogy hol találnak választ kérdésükre. Állampolgári és gyakorlati ismereteket pedig adjon át az osztályfőnök. Mind tudjuk, hogy az "osztályfőnöki óra" pusztán időhúzás. Elvesz a napból 45 percet, de a diák és a tanár is csak cseverészik, "pihen".

Ezek az én javaslataim első körben, most ti jöttök, kedves olvasóim! A témában ajánlom figyelmetekbe előző írásomat, ill. az azt feldolgozó Önkényes mérvadó adást a Jazzy rádióból. Ezt gondolta a témáról Puzsér Robi, Horváth Oszkár és Dinnyés Gergely:

A poszt szerzője Németh Gábor, újságíró, blogger

Miért kellene Botkának balfácánokkal összefognia?

Napról napra erősödik bennem a meggyőződés, hogy az egyetlen komolyan vehető, nem jobbos miniszterelnök-jelöltnek, Botka Lászlónak nem kell, sőt, nem szabad összefognia senkivel.

Az alapállás tényszerűen az, hogy

a következő három személy egyike lesz a miniszterelnök 2018-ban: Orbán Viktor, Vona Gábor vagy Botka László.

Jelen dolgozatomban azt fogom sorra venni, hogy hogyan hülyült meg minden törpepárt az ellenzéki oldalon, és hogyan váltak alkalmatlan, eredményes választási szereplést gátló, komolyan vehetetlen tényezővé.

juhaszcoub.jpg

Íme a baloldal választási győzelmének 3 legszorgosabb szabotálója:

  • Juhász Péter, Együtt: Juhász Péter és maga az Együtt volt számomra a legnagyobb csalódás az ellenzéki oldalon. Már a párt elnevezése is egy vicc, hiszen az utóbbi időben rendszeresen olvashattunk arról híreket, hogy mi mindent akar az Együtt külön csinálni. A Providentes, egykori gyurcsányista, köztudottan pszichés defektussal élő Szigetvári Viktor pártelnökké választása volt az első igazán nagy sokk, aztán pedig az általam kedvelt és elismert Juhász Péter hülyült meg teljesen. Ez a fütyülés-mánia számomra értelmezhetetlen. A környezetemben egyre több bizonytalan szavazó és biztos (ellenzéki) pártválasztó mondta azt az elmúlt 2 évben, hogy végre van kire szavazni. Én is ezt éreztem. Juhász Péter jó, konfliktusos, társadalmilag is fontos és nehéz ügyekbe állt bele. Határozottan, és a média leuralt terében is látható módon képviselte Rogán ügyeinek vizsgálatát, Orbán vagyonosodásának feltárását, Deutsch Tamás és a Fidesz képmutató drogpolitikáját, a kórházi ellátás drámai állapotát... Aztán valami történt, és egy ideje csak akkor hallat magáról, ha fütyülést szervez. Miért? Miért nem kórházi ételosztással, Rogán további vizsgálatával, a drogstratégia működésképtelenségével, az oligarchákkal foglalkozik? Komolyan agyrém ez a PR-öngyilkosság. Tucatnyi véleményformálótól hallom mostanában, hogy "kár Juhászért, eddig jövőbeni miniszterelnökként is lehetett rá gondolni, de mióta csak fütyül, teljesen leírta magát". Így van.

 

  • Gyurcsány Ferenc, DK: Gyurcsány Ferenc és az ő szélsőségesen agresszív, szóhasználatában gyűlölködőliberális törpepártja, a DK nem csupán szabotálja évek óta a baloldal sikerét, hanem konkrétan mintha a Fidesznek dolgoznának. Esélyem sincs felsorolni Gyurcsányék minden kétes közéleti megmozdulását. Képesek voltak a Teréz körúti robbantással a kormányt vádolni, álságos módon szítanak ellenségeskedést a baloldali szervezetek és szellemi műhelyek között, a pártelnök előtérben tartásával pedig a Fidesz kampányán dolgoznak. Már a népszerű kortárs művész kiállításán is elhangzott:

"drMáriás tárlatvezetésén utóbbi kapcsán megjegyezte: az öt Orbán-portré mellett egy sarokban kapott helyet a Gyurcsány Ferencet görög ruhás "legkedvesebb migránsként" ábrázoló portréja. "Amíg ő van, nem győz a baloldal, így az egyik legnagyobb támogatója Orbán Viktornak" - magyarázta a művész, hogyan került egy falra a volt és a jelenlegi miniszterelnök a debreceni Modemben." - forrás: 444.hu

Gyurcsány feltehetőleg tudja, hogy addig van haszna a szabadlábon tartásának, amíg Orbánt segíti. Ez szimpla vádalku,

  • Momentum Mozgalom: Egy újabb baloldali párt a semmiből. A formáció egyetlen sikeres kezdeményezést vitt végig, és ettől máris feljogosítva érzik magukat választható pártként kelletni. Ez olyan, mintha az annak idején a (jelen cikk szerzőjétől ellopott adatbázison) szervezett netadós flashmob után Gulyás Balázs kilépve az MSZP-ből új pártot gründolt volna gyorsan. Ráadásul a Momentum eddig csak valami ellen tudott megnyilvánulni átütve a média ingerküszöbét. Szögezzük le:

aki ma (ráadásul kész program nélkül) xpluszegyedik "demokratikus" "ellenzéki" pártot alapít, az Orbán szolgálója.

Ez tehát véleményem szerint a három legkínosabb, Orbánéknak dolgozó "ellenzéki" formáció. Persze mellettük léteznek még olyan pártocskák, amelyeknek már a nevére sem emlékszünk, vagy még nem tanultuk meg. Volt párt, amelynek tagjai egymást korruptnak bélyegezve szakadtak szét, miközben más politika lehetőségéről beszéltek. De volt olyan is, amelyik képes volt országos plakátkampányt szervezni a kvótanépszavazásos "igen" köré.

Az emberekkel rengeteg módon meg lehet utáltatni az orbáni világ alternatíváját, és a honi ellenzéki, 40 emberes gittegyletek pont ezt teszik.

A poszt szerzője Németh Gábor.

Kedves egykori tanáraim, Oscar-díjat a seggetekbe!

Ez a poszt kevésbé fog szólni a Mindenki című, új Oscar-díjas rövidfilmről, és sokkal inkább azokról az emlékekről és felismerésekről, amelyeket bennem indukált. És ezzel azt hiszem a film kritikájának javát le is tudtam. Hiszen mi lehet nagyobb elismerése egy műalkotásnak, mint az, ha a valóságra reflektál, és annak értelmezésében nyit új utakat?

Nagy szükség volt már erre a filmre. Nagy szükség volt rá Magyarországon is - és mint látjuk - az egész nyugati világban fontos témára hívta fel a figyelmet. Olyan témára, amelyről például mi, harmincasok hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Arra, hogy

hogyan is nyomorított meg minket lelkileg-szellemileg az az iskolarendszer, amelyet tőletek kaptunk, kedves ötven-hatvanasok

Bár a Mindenki című rövidfilm vége egy hamiskás holywoodi feloldozás, a feltárt probléma velünk él. Belénk kódolt, és - ha nem készül még sok ilyen film, vagy nem változik a status quo - mi örökítjük majd tovább.

Míg Deák Kristóf filmjének diák hősei már ott, az iskolában felszólaltak a beteges rendszer ellen, amelyet "modern nyugati oktatás"-nak nevezünk, nekem erre sajnos jó tizenöt évig kellett készülnöm. Ja, és látnom kellett ezt a remek kis alkotást!

A Mindenki felszínre hoz emlékeket, és a képünkbe tolja a felismerést, hogy hány hasonló megaláztatás és pedagógiai baklövés során váltunk Alekoszok és Szijjártó Péterek generációjává.

Lássuk!

Ezúton szeretném megköszönni tanáraimnak, hogy az általános iskolában és a gimnáziumban megtapasztalhattam, megtanulhattam mindezt a világról:

  • Ha már a film egy kórusról szól, szeretném elsőként megköszönni Kéringer Gábor tanár úrnak (több vezetéknév nem lesz, de itt indokolt), hogy az alsó tagozatban - különösen a fiúk - énekhangjának fejlesztésébe úgy beletette magát. Köszönöm, hogy a köpetes, vajszínű furulyáját gyakran a pólónk alatt a derekunkhoz nyomta, miközben az arcunkba ordított, hogy "visítsunk". Akkor persze nem tudtuk, hogy ő feltehetőleg otthon erre veri ki a faszát, csak annyi jött le, hogy félünk és nem értjük, miért kell - a fiúknak - "visítaniuk".
  • Köszönöm Éva néninek, hogy átnevelő táborokat szervezett vagyonokért azoknak, akik olyan rossz és bűnös diákok voltak, hogy négy felesleges nyelvből csak kettőt voltak képesek befogadni.
  • Köszönöm Antal bácsinak, hogy kivett a testnevelés órákról, hiszen úgyis csak rontottam a kosárlabda és focimeccsek eredményeit a bénázásommal. Helyette az ő munkáját végezhettem egyedül a számtech-teremben. Az önkormányzatnak így én rögzíthettem a Cooper-tesztek (erőnlét szerint osztályozza a diákokat) eredményeit, amíg a jobb sportolók játszottak. Akkor tanultam meg, milyen szórakoztató elfoglaltság hivatalos adatokat meghamisítani. Természetesen a saját és baráti köröm eredményeit a legfelső értékre állítottam, míg az általam (gyermeki frusztrációkból fakadóan) gyűlölt, sportosabb diákokat "satnya" besorolással jelentettem le. Hiszen nem játszhattam velük.
  • Köszönöm Adrienne néninek, hogy a latin óra utáni szünetekben békaugrásban vagy sima járásban követhettem a folyosón, latin szövegeket mormolva. Sokkal jobb elfoglaltság volt ez, mint enni vagy a következő órára felkészülni. Szintén neki köszönöm, hogy mikor az óráján kulturáltan ellenvéleményt fogalmaztam meg vele szemben, dacból beírt nekem hét, azaz hetes darab 1-est. A vélt magatartásbeli problémákat nyilván tantárgyi átlag lerontásával kellett kezelni.
  • De azt is köszönöm iskolámnak, hogy mégsem buktam meg latinból. Átraktak egy másik csoportba, ahol egyetlen szótárazásért (terra, ae. femininum - máig emlékszem) kaptam hét, azaz hetes darab 5-öst, hogy az átlagom visszaugorjon 3-asra. Ekkor igen sokat tanultam a következetességről.
  • Köszönöm, hogy szintén tantárgyi elégtelent ért az, ha valaki otthon hagyta a szótárfüzetét. A szétszórtságunk nyilván azzal volt magyarázható, hogy nem tudtunk németül. Ha felmondtam az összes német kifejezést az előző óráról - fejből -, akkor is egyest érdemeltem németből, mert otthon maradt a füzetem.
  • Ám így sokat tanultam már általános iskolásként a közgazdaságtanról is. Ugyanis a büfés srác elkezdett a suliban szótárfüzetet árulni. Természetesen élelmesen kihasználta monopolhelyzetét, óra előtt a bolti ár ötszöröséért adta el azt a szart. Volt forgalma, képzelhetitek.
  • Aztán az iskolai büfé tanított meg arra is, hogy hogyan lehet egy épületből az ablakon át kijutni. Egyszer kaptam 12 év alatt igazgatói intőt, így hangzott: "Gábor elhagyta az iskola épületét tanítási idő alatt - az ablakon keresztül. Ezért megintem." Ezen jó humorú édesanyám persze csak nevetett, ám az igazgató még a motivációmat sem akarta megérteni. Azért szöktem ki, mert a büfében tízszeres áron futott minden kaja. "Ez elfogadhatatlan" - felelte a diri. "Tehát miért másztam ki az ablakon, hogy közértbe menjek? Ennyire rossz ember vagyok? Mi nem így ismertük meg, Gábor!" Hát faszom - gondoltam. Azzal a magyarázattal szabadultam a helyzetből, hogy: "élt bennem a prekoncepció, hogy az ajtón nem engednének ki a közértbe szünetben, mert azzal rontanám a benti büfé forgalmát".
  • Köszönöm továbbá Zsuzsa néninek, hogy mind a magyar, mind a töri órákat évekig képes volt rasszista propaganda terjesztésére használni. Elérte, hogy huszonéves korunkig olyan indokolatlan gyűlölet munkáljon bennünk, (akik vesztükre figyeltünk rá), hogy magam sem értem, hogyan kerülhettem évekkel később egy szellemileg, ideológiailag kevésbé pállott vidékre.
  • Köszönöm az iskolának, hogy beavatott a trigonometria minden rezdülésébe, és közben nem terhelt olyan felesleges, nyomasztó ismeretekkel, mint hogy hogyan kell kitölteni egy sárga csekket, vagy hogy miként is működik a választási rendszer Magyarországon.
  • És végezetül köszönet az alapokért! Hálás vagyok, hogy az alsó tagozatban három, év közben módosított tanterv és ezzel együtt irányzat szerint próbáltak megtanítani írni-olvasni. Az igyekezet értékelendő, az pedig az én szerencsémnek tudható be, hogy otthon volt valaki, aki megtanított írni és olvasni.

FRISSÍTÉS#1

Több volt iskolatársam jelezte, hogy néhány dologért nem mondtam köszönetet az iskolámnak. Rémes, hogy miket juttattak még eszembe. Íme:

+1 Köszönjük Bence bácsinak, hogy megtanított minket udvarolni. Persze a buta kis diáklány, akin szemléltetni próbálta macsóságát, ezt tévesen zaklatásként értelmezte, Az iskola csendben visszaterelte Bence bácsit a munkaerőpiacra. Micsoda lecke volt ez a szolidaritásról! Sőt, azt is megtanultuk, hogy ha valaki gyereket zaklat, az nem tartozik a rendőrségre.

+2 Köszönjük Miklós bácsinak, hogy Bence bácsival kontrasztot képezve önmérsékletre tanított minket. Ő kivárta az esküvő napjával, amíg a nála tanuló diáklány betölti a 18-at. Nyilván aznap jöttek össze.

+3 Köszönjük Ibi néninek, hogy a fizika órán le kellett jegyzetelnünk az eladósorba került Suzukija paramétereit, hogy azt a szüleinkre rásózzuk. Mikor nem akadt vevő a következő órára, büntetésből dolgozatot írtunk és beírást kaptunk. Pirossal kellett beírnunk magunknak, hogy nem hívtuk fel szüleink figyelmét a Suzukira! Kell ennél jobb PR-, marketing- és kommunikáció-lecke?

+4 Köszönjük Ibi néninek azt is, hogy a mosolygásért az óráján drogvád alá vont bárkit, mindenkit. Azóta tudjuk: magyar ember közintézményben nem mosolyog.

Persze, kedves egykori tanáraim, nagyrészt ti is a rendszer áldozatai vagytok/voltatok. De ez nem mehet így tovább.

Na, erről szól a Mindenki, és ezért érdemelte meg ezt:

A poszt szerzője Németh Gábor, 12 éven át a XI. kerületi Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium diákja volt. Kérdésekre reagálva leszögezném, hogy a fent nevezett tanárok mindegyike valós személy de legtöbbjük már elhagyta az intézményt. A poszt szerzője 13 éve érettségizett a "Bárdosban". Az élmények az azt megelőző időszakból származnak.

Így fosztjuk meg nap nap után a testet a lélektől

Tegnap este volt szerencsém premier előtt megnézni Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét. Tudatosan előzetes tájékozódás és prekoncepciók nélkül ültem be a vetítésre, és elöljáróban leszögezhetem: az Arany Medve a legjobb helyre került.

testlelek.jpg

A történet Mária és Endre különös kapcsolatáról, bátortalan és suta közeledéséről és szerelmük beteljesüléséről szól. A 'különös' kifejezést itt a kapcsolat ábrázolására értem. Hiszen ami történik, az csak a filmvásznon furcsa és újszerű.

Megjegyzem, Mária karaktere véleményem szerint Asperger-szindrómás. Ismertem egy ilyen (egyébként csodálatos) lányt, és ennek az (általában figyelmen kívül hagyott) pszichés nehézségnek a beemelése a történetbe rengeteget emel az amúgy is katartikus pillanatokon, amikor saját magát legyőzve és meghaladva hősünk kimondja érzéseit.

Ennyire hétköznapi ábrázolását vásznon még nem láttuk a szerelemnek.

Hollywood sok évtizedes kemény munkával elhitette velünk, hogy az igazán nagy eseményeket (szerelem, halál, születés, elszakadás) minimum Enya, Lana Del Rey vagy Danny Elfman zenéje előzi meg és Leonardo DiCaprio arcáról készült lassított felvétel követi. De ez nem így van! Ilyen pillanatokat keresve és várva nem vesszük észre az élet valódi szépségeit és rezdüléseit. Ezt Enyedi Ildikó filmje könyörtelenül a képünkbe tolja. Elveszíteni valakit, értelmetlenül elcsúszni egymás mellett, meghalni vagy ölni hétköznapi cselekedetekkel, kimondott vagy kimondatlan (fél)szavakkal is lehet. Sőt, a valóságban csak így lehet.

A húsüzemben játszódó, hideg képsorok és a szereplők fojtott hangú, félelmektől terhelt, ügyetlen önkifejezési kísérleteiből felépülő dialógusok percről percre uralkodnak el rajtunk a film előrehaladtával. Először csak a bőröm alá bekúszó nyugtalanító és kényelmetlen érzésre figyeltem fel, aztán (ahogy a mellettem ülők is) egyre többször akartam elfordulni a vászontól, menekülni a film világából. De az nem ereszt, hidegen és higgadtan terelget az elkerülhetetlen felismerésig, hogy ha fájdalmat okozunk másnak, ha hidakat égetünk fel, ha ártunk, ha büszkeségből nem mondjuk ki az érzéseinket, mindezekkel a pillanat tört része alatt, saját hibánkból fosztjuk meg magunkat és másokat a boldogságtól.

Egyszerű és tűéles képet kapunk arról a társadalomról, amelyben élve minden nap megfosztjuk a testet a lélektől.

A helyszínválasztás itt nem pusztán fizikai keretet ad a történetnek, annál sokkal szervesebb része a dramaturgiának.

A vágóhíd, a nyers, kiszenvedő hús szimbolikája Enyedi Ildikó egyik legzseniálisabb rendezői döntése volt.

A Testről és lélekről képi kifejezőeszközei percek alatt zavarba hozzák a nézőt. A saját, szánalmas kis világukba zárkózott karakterek pont olyanok a hideg termekben és steril irodáik, menzájuk falai közt, mint a kampókra felhúzott, feldolgozásra váró állattetemek a vágóhídon. És ha a cselekmény néha követi is a szereplőket a külvilágba, a képileg profin alátámasztott narratíva is csak erősödik. Éjszaka a folyó partján, a BKV megállóban, Mária és Endre lakásának ablakában ugyanezt látjuk: egy társadalmat, ami egészen addig csak egy húsüzem, egy vágóhíd, amíg testünkkel nem közvetítjük és megéljük, hanem annak keretei közé, némaságra kárhoztatva rejtjük lelkünket.

Enyedi Ildikó filmje kegyetlenül őszinte kórkép egy elidegenedett társadalomról,

ahol az ember inkább "nem csinál hülyét magából", (ezt a főhősünk ki is mondja), csak ne kelljen kimutatnia az érzelmeit.

Ebben a világban mindenki nyers hús - mutat rá a film.

Legyen levágott állat a kampón vagy minőségbiztosítási ellenőr, ugyanúgy vérzik, ugyanolyan színtelen, ugyanúgy képtelen kifejezni érzéseit. És az ellenőrnő ugyanúgy pontrendszer szerint osztályozza a marhahúst, ahogy a körülötte legyeskedő férfiak osztályozzák őt, mint nőt. A Testről és lélekről nem szájbarágósan, de megkerülhetetlenül rámutat arra is, hogy a mai magyar társadalom hogyan viszonyul a nőkhöz. Aki felszáll a 4-es 6-os villamosra, vagy bepillant bármelyik munkahelyi közösségbe, az pontosan ezt látja: a nő alárendelt, eszköz, látványosság, tárgy. Hús. A zaklatás pedig nem a ruha alá nyúlással kezdődik, hanem szavakkal. Érdekes megfigyelni, hogy a vágóhíd női alkalmazottai milyen interakciókban vesznek részt férfiakkal a filmben. Történet ez a történetben, de ugyanolyan tökéletesen szolgálja a narratívát, mint minden más ebben a két órában.

Szerencsére megkapjuk a feloldozást.

Nem szeretnék semmilyen fontos cselekményrészletet elárulni a premier előtt, így csak általánosságban árnyalnám Enyedi filmjének elementáris erejét a megoldás tükrében. Van egy pont a film vége felé, amikor nehéz levegőt venni és az arcokat fürkészve ezzel nem csak én voltam így. Ezen a ponton már meztelennek érezzük magunkat, meztelen testek látványa nélkül is felkavaró intimitást élünk át, végül már magunkat érezzük kiszolgáltatottnak.

Tudjuk, hogy a filmnek nem lesz vége, ha elhagytuk a mozit. Odakint, otthon, mindenhol folytatódni fog, ha nem írjuk át mi magunk. A rendező és a kiváló színészek elérik azt a hatást, mintha nem is moziban lennénk. Amit látunk, abból jöttünk be, és ebbe térünk vissza a stáblista után.

Úgy tűnik, nem kapjuk meg a feloldozást. Legyen elég annyi, hogy ha a film tíz perccel korábban ér véget, akkor vagy nagyon dühös, vagy nagyon szomorú lennék. Ekkor már könyörgünk a kegyelemért. Olyan érzés volt, mint pár éve részt venni a nagy sikerű, nemzetközi Murder kiállításon. Az egyik teremben nézőként tekinthettünk meg egy villamosszék általi kivégzést. A kiállítás folytatása előtt lejátszottak egy nyári popslágert, hogy ne ragadjunk benne a performansz zsigeri, letaglózó erejében. Ugyanígy ment meg minket a kétségbeesett reménytelenség érzésétől Testről és lélekről gyönyörű lezárása. Gyönyörű, de nem giccses, nem mesterkélt, nem hatásvadász.

A film vége ugyanolyan tiszta, egyszerű, őszinte, mint az oda vezető út.

Enyedi Ildikó nem manipulál, nem agitál, nem épít fel érzelmi csapdákat a dramaturgia hatásvadász trükkjeinek bevetésével. Ő csak elmesél egy történetet.

Végezetül szót kell ejtenem a film másik cselekménysíkjáról. Főszereplőink álmukban szarvasok, akik a havas erdőben találkoznak, és minden éjszaka ugyanannak az álomnak két felét élik meg. A külsőségekkel kezdve el kell ismernem, hogy a filmesek ismét varázsoltak. Aki próbált már idomított kutyát fényképezni, az el tudja képzelni, (sőt, el sem tudja képzelni), milyen nehéz munka lehetett két menekülési ösztöntől fűtött vadállatot természetes közegükben, intim pillanataikban, közeli felvételeken ilyen művészi igényességgel megörökíteni.

Úgy teljesítik be az álmok képsorai a film művészi koncepcióját, hogy arra szavak nincsenek.

Mindenképpen nagy vásznon kell megnézni.

Az álom-szál beemelése úgy ad egy még mélyebb, lényegében végtelen dimenziót a mozinak, hogy nem tolakszik bele, nem üt el tőle, nem válik öncélúvá, nem érzünk elkülönülő párhuzamosságot. A tökéletes áramvonalasság csodálatából nem zökkenünk ki.

testsss.jpg

Szerepe egyrészt az, mint egy nagytotálnak más filmekben. Az operatőr itt a valóságban játszódó jelenetekben sok arcközeli felvétellel, sematikus, steril hátterekkel, vagy épp tágas ürességgel, néha szűk és sötét terekkel operál. Amikor a főszereplők álmodnak, akkor a mesés, megindító, (nem zenével és lassításokkal elidegenített) képek úgy engednek levegőt venni, elgondolkodni, érzelmi nyugvópontra térni a folytatás előtt, hogy minden olyan természetes és ambivalens módon realisztikus, hogy mi is ott állunk az erdőben, mi is álmodunk. Semmi giccs, amitől féltem. Újabb kellemes csalódás.

Az álom-szál nem csak a naturalisztikus képi világ és a dramaturgiai funkció miatt jelentős, hanem a mögötte meghúzódó gondolat sem ereszt sokáig. Én már átéltem azt, amit a főhősök Enyedi filmjében. Elmondtam egy álmomat a gyerekkori szerelmemnek, és ő elővette a naplóját, visszalapozott benne és odaadta. Az álmomat olvastam vissza belőle, csak épp a másik szereplő szemszögéből. Ha ez a gondolat a filmben is megjelenik, akkor nyilván más is megtapasztalta már ezt.

Lám-lám, a csodák képezik a valóságot, és ezt épp egy olyan történet meri felvállalni, melyben az utolsó lélegzetvétel és FADE OFF is a hitelességet képviseli.

A kollektív tudattalanba vezető út a szereplők álmain keresztül vezet, és ebben a minden élőt és élettelent, múltat és jövőt, létezést, istent magába foglaló világban az állatok nem kampón lógó húsok, hanem egymáshoz simuló, szerető lények. Újabb feloldozás ez, főleg a megrázó képek után, amelyeken ember és állat tűnt még lélektelen testnek.

Mikor vége lett a filmnek, a szarvasok is visszamerültek a végtelenbe, amit bárki megtalálhat magában, ami mindenkiben elérhető, ami természetéből fakadóan csak jó tud lenni, csak segíteni tud az életben. És ilyen szépen ezt film még nem mutatta be.

Mikor a stáblista beúszott a vászonra senki sem tapsolt. Percekig meredtünk magunk elé. Senki sem mozdult és ekkor vettem észre, hogy a noteszemhez hozzá sem nyúltam a film közben. Aztán bejöttek a színészek, filmes szakemberek, producerek és a rendező. Néztem tőlem két méterre ezt az apró, mosolygós, szemüveges kis nőt, Enyedi Ildikót az erősödő tapsviharban, és rájöttem, hogy ilyen érzést eddig csak Ennio Morricone keltett bennem. Ugyanígy fürkésztem a maestro arcát is egy koncert után és azon gondolkoztam, mint tegnap este.

Hol fér el egy ennyire apró tesben egy ekkora lélek?

Zárva soraimat eszembe jut a Miért éppen alaszka? című filmsorozat egyik epizódja, amelyben egy öreg indián sámán és egy fiatal, csak származását tekintve őslakos fiú (a nyugati kultúra képviselője) együtt keresik a választ arra, hogy a nyugati fehér ember számára mi az a lélekgyógyszer, ami megfelel az őslakosok táncainak, rítusainak, tanításainak. Vajon nekik hiányzik-e ez az életükből, vagy betölti-e más ezt a funkciót? Nem jutnak eredményre, amíg be nem ülnek egy moziba, és a sámán látja, hogy a fiú boldogan, érzelmektől átmosva, katarzisban tisztulva hagyja el a vetítést. Akkor a sámán azt mondja, hogy a nyugati modern ember lelkét filmekkel gyógyítja.

Hát, sok év után itt egy igazi lélekgyógyító film. De figyelem, a kezelés kezdeti fájdalmakkal jár.

Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas, Testről és lélekről című filmjét március 2-tól vetítik a magyar mozik.

A poszt szerzője Németh Gábor.