Alapítva 2009-ben | Alapító-főszerkesztő: Németh Gábor | Goldenblog 2011

ÚJ EGYENLÍTŐ BLOG

"Az én testem, az én döntésem!" És velem mi lesz, anya?

2017. december 13. - Illés Hellga

Az abortusz egy nagyon kényes téma, ami több szempontból is érthető. Egyrészt, mivel gyilkosságról van szó, másrészt, mert ezt beismerni nem egyenlő azzal, mint teljesen ellene lenni. Addig a három hónapig, amíg el lehet végezni a beavatkozást, ugyan még nem fejlődött ki egy szó szoros értelmében vett ember, de mivel ennek lehetőségétől fosztjuk meg, csírájában fojtódik el egy élet.
Magyarországon az elmúlt években csökkent ugyan az abortuszok száma, de még mindig több tízezret végeznek el évente, ami egy fogyatkozó lakosságú, alig tízmilliós országban elég nagy számnak tűnik. Nem azért, mert én azt szeretném, hogy több ember éljen Magyarországon, hanem mert ez arra enged következtetni, hogy sokkal több nő végezteti el az abortuszt, mint amennyinek valóban szüksége lenne rá.
Azért gondolom, hogy komolyabb szabályozásra lenne szükség, mert akkor talán az emberek jobban odafigyelnének a védekezésre, tudván, hogy nincs más választásuk, ezáltal csökkenhetne az értelmetlenül meghalt magzatok száma. A tiltásnak ellene vagyok, de szigorúbb feltételekhez kéne kötni ezt a műtétet, mert sajnos vannak olyan helyzetek, amikor tényleg fontos, hogy legyen lehetőség az elvetetésre.

dsc_0579-1logo.jpgFotó: Illés Helga

Például nem várhatjuk el egy megerőszakolt nőtől, hogy hordja ki azt a magzatot, aki egy erőszaktevőtől fogant, attól függetlenül, hogy a gyerek nem tehet róla, ki az apja. Ez egy komoly trauma a nőnek. Önmagában borzasztó nehéz feldolgozni egy nemi erőszakot, de ha ebből fogan egy gyerek, az az áldozatot örökké emlékeztetni fogja arra, ami történt vele, ezáltal soha nem fogja tudni feldolgozni a traumát. Egy mentálisan nem egészséges nő pedig nem fog tudni egészséges embert nevelni a gyerekéből.
Másik nehéz kérdés, ha kiderül a magzatról, hogy fogyatékosan fog születni. Persze, nem mindegy, hogy milyen mértékű és fajtájú ez a fogyatékosság, de ha olyan, ami súlyosan megnehezíti az anya, és/vagy a gyerek életét, akkor szintén megoldást jelenthet egy abortusz. Nagyon sok nő van, aki nem tudná elviselni ezt a lelki terhelést egy életen keresztül. Például én sem. Nem szeretem ugyan, mikor a nők azzal hozakodnak elő, hogy azért nem akarnak gyereket, mert elveszítik a „függetlenségüket”, hiszen ez így nem igaz. A gyerek elég hamar egyedül is meglesz otthon, aztán fel fog nőni, és önállósulni. De egy súlyosan fogyatékos gyereknél ez soha nem fog megtörténni. Egy szellemileg alulfejlett embernek, aki megragad hatéves szinten, soha nem lehet elengedni a kezét. És ha egy ilyen gyereket megszül a nő, onnantól kezdve tényleg nem lesz már egyén. Onnantól kezdve neki mindig a gyereke mellett kell lennie, és mindent a gyereke függvényében kell csinálnia. Ez a gyereknek sem lesz egy teljes élet – még ha ő ezzel nincs is tisztában –, de főleg az anyának nem.
Továbbá ott van az életkor kérdése. Ha egy tizenkét-tizenöt éves lány teherbe esik, akkor is elfogadhatónak tartom az abortálást. Egyrészt, mivel tulajdonképpen még ő maga is gyerek, mind biológiailag, mind jogilag, másrészt ebben az esetben az anya még a kötelező iskolákat sem tudja befejezni, ha szül, ami nem csak neki, de a gyereknek is hátrányokat jelenthet a jövőben.
Azt hiszem, akkor a legnehezebb ezt a döntést meghozni, mikor az anya élete veszélybe kerül a fejlődő magzat rendellenessége miatt. Ez esetben mindenképp meg kell adni az elvetetés lehetőségét.

Fentebb felsoroltak viszonylag kirívó példák, mert a laza szabályok miatt rengeteg nő abortáltatja a gyermekét közel nem ilyen komoly indokok miatt. Sajnos a legtöbb abortusz napjainkban azért történik, mert anyuka „még élni” akar. Anyuka „még nem készült fel” harminc évesen egy gyerekre. Anyukának a kemény munkával kigyúrt kockás hasa többet ér, mint hogy egy gyerek tönkretegye. Az a szomorú igazság, hogy a nők nem akarnak kész lenni a gyerekvállalásra. Fontosabb bulizni, fontosabb a kidolgozott alak megtartása, és a legfontosabb a „függetlenség”, ugye. Mert a gyerek egyenlő a rabszolgasággal, a gyerek születése a huszonegyedik századi nő szemében a saját halálával egyenértékű. Ez egy hatalmas tévedés. A legnagyobb csoda, ami egy emberrel történhet, amit csak a nők kaptak meg az élettől az, hogy kifejlődhet a testükben egy új élet, és a nők ezt a csodát egy tehernek érzik. Ez elszomorító. A nők elférfiasodásának egyik következménye, hogy nem akarnak szülni, ellenben a szórakozást, a karriert ki akarják maxolni, mindent jobban akarnak csinálni, mint a férfiak, és közben nem veszik észre, hogy a legjobb, legtöbb, ami történhet velük, az végig az orruk előtt volt. A gyerek után új korszak kezdődik, ez vitathatatlan, de ez nem egy szükségképpen rossz korszak, éppen ellenkezőleg.
Nem vitatom, hogy vannak, akiknek nem való az anyaság, és léteznek olyan nők, akik tényleg nem szeretnének gyereket, nem önzőségük miatt, de nőként rengeteg nőismerőssel azt tudom mondani, hogy ez rendkívül ritka.
Nemrégen olvasgattam egy fórumot, ahol többen elmondták, hogy külföldi magánklinikán terhesen elaltatták őket, majd néhány órával később, mikor felkeltek, már nem volt baba. És fájdalom sem, mellékhatás sem, következmény sem. Egy nő elmondta, hogy ez mennyire jó így, mert olyan, mintha nem is élt volna át semmit. Ez undorító. Megölték a gyermekét, egy embert, aki még sosem élt igazán, de neki nem ez számít, csak hogy őt nem érintette rosszul a műtét. Ez az a fajta végtelen önzőség, ami borzasztó káros. Egyébként, akinek külföldi magánklinikára utazni és ott elvégeztetni egy ilyen műtétet volt pénze, annak a gyereket felnevelni nem lett volna?
Azt kell megértenünk, hogy a tetteinknek következményei vannak, amiket vállalnunk kell. Ha védekezés nélkül szexelünk, abból lehet gyerek. És ha lett, akkor az abortusz nem megoldás, akkor sem, ha már nem is emlékszem a gyúrós csávó nevére, aki azon az éjszakán felvitt a lakására, és gumi nélkül lefeküdtünk egymással. Akkor sem, ha csak néhány év múlva terveztem, mert most még isten tudja, miért, nem akarom, de akkor sem, ha kiszakadt a gumi, vagy fogamzásgátló mellett is megtörtént.

Egy magzat nem tehet róla, ha az anya szerint túl korán, vagy nem biztos, hogy a megfelelő személytől fogant. Nem űzhetünk sportot az abortuszból, mert ott nem csak a nő testéről van szó, ahogy azt sokan állítják. Az abortuszhoz nem szabad úgy hozzáállni, mint egy rutinhoz, mint egy fogamzásgátló tabletta bevételéhez, mert ez annál egy sokkal komolyabb dolog. Itt egy másik ember életéről van szó, amiről nem dönthetünk egy cinikus vállrándítással.
Azt hazudja a várandós nő, hogy nem megfelelőek az anyagi körülmények. Megsúgom: sosem lesznek azok. Azt hazudja, hogy túl fiatal, de sosem fogja elég érettnek érezni magát hozzá. Anyává mindenki az után tud válni, hogy megszülte a gyermekét. Meg kell tanulni, nem pedig élből elutasítani.
Én huszonegy éves vagyok, még nincs gyerekem, de a jövőben szeretnék. Nem most, mert úgy gondolom, még ráérek vele három-négy évig. De ha most becsúszna, eszembe sem jutna elvetetni, mert az én plusz néhány évnyi „szabadságomnál” sokkal fontosabb az, hogy ő élhessen. Tudom, hogy nem leszek tökéletes anya. Tudom, hogy nem leszek képes mindent megadni a gyerekemnek, amire vágyik, és azt is tudom, hogy nem lesz könnyű. De azt hiszem, egy nő részéről olyan áldozathozatal a gyerekszülés, ami milliószor visszafizetődik, ahányszor a gyermeke arcán boldogságot lát majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyenlito.blog.hu/api/trackback/id/tr3113495185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kiss Evelyn 2017.12.14. 08:42:39

most már fideszes megrendelésre is írtok?Ekkora faszságot már rég nem olvastam...a mai világba a gyerek nem pénzkérdés? ezzel csak a lúzerek bíztatják egymást,mert azért van akinek sikeül megfelelő egzisztenciával szaporodni mégis...amúgy mindenkinek a magánügye hogyan dönt,de egy sejtcsomót gyereknek nevezni elég nagy tudatlanságra vall,ha valaki nem akat gyereket még mindig az abortusz a legjobb megoldás,persze ez a középkorban élő vallási fanatikusokra nem vonatkozik,majdcsak sikerül összehozni a 10 milliárd embert és végleg tönkretenni a Földet de szaporodjatok továbbra is a semmibe éd bíztassátok magatokat hogy milyen jó a kölykötöknek

Évi Hajzer 2017.12.14. 08:52:54

Kedves Illés Helga, mégis hány éves vagy? 12 ? Mert amit idedobáltál hülyeségeket mondatokba formálva, nem vall túl sok észre.....Az csak a te és a hozzád hasonló alulkalibrált agyában létezik, hogy egy nő csak akkor nő, ha egy fél focicsapatot kipottyant magából. Különben még emberszámba sem veszitek. Szerinted az normális, hogy szülésre akarsz kényszeríteni olyanokat, akik az idióta kölyköket a hátuk közepére sem kívánják? És utána meglepődtök, hogy korcsosodik el a társadalom, mert normális értékrendű, megfelelő háttér nélküli nők nem szülnek, csak az idióták potyogtatnak a nyomorba, meg egy jövőkép nélküli életbe? Szerintem kezdj szétnézni a világban, hogy lásd a valóságot és próbálj gondolkozni is mellé....Jelen írásodban tombol a sötétség.

mayerniki 2017.12.14. 09:17:01

Normálisak vagytok hogy fiatal lányokat beszéltek rá arra hogy a semmibe szaporodjanak?Amúgy ha a gyerekvállalás a legfantasztikusabb csoda akkor mért van az hogy pont a blog tulajdonosa a már megszületett kölykének felè se néz?Undorító álszent banda vagytok, pénzért bármire képes bérírnoko

kovácsati 2017.12.14. 09:40:32

Eddig elhittem,hogy ez egy politikai pártoktól független blog,most már nincs meg ez az illúzióm...a cikk írója jobban tenné ha ennyi ésszel elmenne inkább kapálni mert újságírónak alkakmatlan,agyfaszt kapok az olyan emberektől akik a semmire vállalnak gyereket és még reklámozzák is,persze fel lehet úgy nőni hogy semmid nincs,de a normális gyerekkort soha senki nem adja vissza neked.Az ilyen nők azok is általában,akik párkapcsolat megmentése érdekében tojnak le gyereket,aztán amikor apu lelép,ő meg ott marad a semmibe a gyerekkel,akkor kitalál ilyen faszságokat,hogy sose lesz megfelelő körülmén a gyerekvállalásra...most komolyan van olyan önző,idióta picsa,aki azt gondolja hogy jó felnőni egy csóró családba,ahol soha semmire nincs pénz?

karolyharmat 2017.12.14. 10:23:13

Így van,szülj csak gyereket,akkor is ha az apa nem akarja neked meg a segged kilóg a gatyából,ha a gyerek véletlen tartós beteg lesz,vagy fejlesztésre szorul,vagy csak kell neki egy fogszabályzó,akkor meg majd a facebookon összekoldulod...mondjuk értelmes férfi nem áll szóba ilyen hormongőzös elborult agyú,csőlátású picsàval

milena77 2017.12.14. 10:37:59

Mi ez a fideszes propagandaszar?eddig kedveltem a blogot,most megyek leíratkozni,de az is biztos hogy ezt a cikket nem egy 21 éves írta,inkább egy harmincas többször fialt nő,aki nem lát ki a szaros pelenkál világából,és képtelen arra hogy kihúzza a fejét a seggéből és körülnézzen.Sajnos az ilyen agyhalottak szaporodnak,ezért ilyen szar hely Magyarország

Füzi Viktor 2017.12.14. 13:31:24

Kifejezetten szorongató olvasni a kommenteket. Egy tál meleg kutyaszarban több humánumot lehet találni, mint az ide okádott sorokban. A fideszezés a szektás fanatizmus félreismerhetetlen gesztusa, de a vérgőzös átkok kíséretében mantrázott nyivákolás a behazudott nyomorra mutogatva, ha lehet, még egy fokkal aljasabb.
Őfelségét, a Fogyasztót már hogy is terhelné bármiért felelősség? Nem szedett fogamzásgátlót? Mellé gumi nélkül kefélt? A tetejébe hagyta is magát telibe élvezni? Hát, persze, hiszen a pillanatnyi élvezet úgy diktálta - neki a legjobb dugás jár! Csak az a kis pondró ne kezdett volna el növekedni benne, aki kizökkenti a fogyasztói komfortból, ugye? Semmi baj, mert a modern orvostudománynak hála, már erre a betegségre is létezik gyógyír: cafatokra szaggatva kikotorják belőle.
A "mert megérdemlem" meg "élj a mának" világába nem férnek bele az erkölcsi dilemmák - ezt ékesen megmutatja az a pökhendi, férges önzést mindennek fölébe helyező attitűd, ami ezt a kommentfalat savként marja szét.

Ha legalább átgondolni hajlandóak lennétek a cikkben leírt érveket, ha a megértés szándékának, a más vélemény elfogadásának csak a szikráját látnám, már nem lennék olyan elkeseredett, mint most vagyok.

sz-ter 2017.12.14. 13:34:20

"Sajnos a legtöbb abortusz napjainkban azért történik, mert anyuka „még élni” akar. Anyuka „még nem készült fel” harminc évesen egy gyerekre. Anyukának a kemény munkával kigyúrt kockás hasa többet ér, mint hogy egy gyerek tönkretegye." szerintem a jóisten ments attól, hogy annak, aki így gondolkozik, gyereke legyen, most képzeld el, milyen élete lesz annak, akit egy olyan anya nevel, aki folyamatosan azt érezteti vele, hogy nem akarta őt és kettétörte az életét?

" A legnagyobb csoda, ami egy emberrel történhet, amit csak a nők kaptak meg az élettől az, hogy kifejlődhet a testükben egy új élet..." abszolút személyes vélemény: én a gondolatától is irtózok annak, hogy valami bennem elkezdjen növekedni és eltorzítsa a testemet. Nyilván nem vagyok normális, jobb is, ha nem szülök.

"A nők elférfiasodásának egyik következménye, hogy nem akarnak szülni, ellenben a szórakozást, a karriert ki akarják maxolni, mindent jobban akarnak csinálni, mint a férfiak..." nem vagyok karrierista, nem akarok jobb lenni a férfiaknál, egyszerűen így, a párommal kettesben érzem teljes egyensúlyban az életemet

" Megölték a gyermekét, egy embert, aki még sosem élt igazán, de neki nem ez számít, csak hogy őt nem érintette rosszul a műtét. Ez az a fajta végtelen önzőség, ami borzasztó káros." pontosan, borzasztóan káros lenne a gyerekre is, akinek ilyen anya mellett kellene felnőnie, de, minthogy öntudatlan sejtcsomó korában véget ért az "élete", nem termelődött ki még egy lelkibeteg, normális emberi kapcsolatokra és boldogságra képtelen szerencsétlen

Amit meg baromi szűklátókörűségnek tartok, hogy feltételezik, hogy mindenki, akinek volt abortusza, "sportot űz" belőle. Nem, biztos vagyok benne, hogy sokan felelősségteljes módon védekeznek, de, minthogy egyik módszer sem száz százalékos, néha becsúszik egy terhesség. És ha valaki képes kimondani azt, hogy én erre nem állok készen és nem akarom tönkretenni se a gyerek, se a gyerek apja, se az én életemet, az szerintem sokkal jobb, mint ha társadalmi nyomásra megszüli a gyereket, aztán vagy tényleg rájön, hogy jó ez az egész, vagy intézetbe adja és reménykedik, hogy jó szülőket kap, vagy egész életében éreztetni fogja vele, hogy nem kívánt gyerek. Lehet választani.

Tittike 74 2017.12.14. 15:23:01

Hagyjuk már ezt a marha nagy rózsaszínű cukormázat,a gyerek igen is nyűg nagyon sok esetben!
Teljesen egyetértek aki abortuszt akar,senki ne rontsa el az életét egy gyerekkel,ha nem akarja!

Judit0508 2017.12.14. 17:41:28

Fialj amennyit és ahogy akarsz, de más életéből és méhéből szállj már ki. :D

Eleonora77 2017.12.15. 10:05:22

@Füzi Viktor: sajnos védekezés mellett is teherbe lehet esni,és védőnőként mondom hogy a többség nem azért választja ezt az utat hogy el tudjon járni bulizni...borzasztö dolgokat látok a munkám során;hihetetlen állapotok közé szülnek gyereket,sokkal kevésbé tartom önzőnek ha valaki inkább ekveteti a gyereket,mintha úgy szüli meg hogy teljesen alkalmatlan rá;és nem csak anyagilag de pl érzelmileg vagy pszichésen Az emberek egy része nem alkalmas szülőnek,ezt el kellene végre fogadni;az abortusz meg sok esetben a kisebbik rossz

milena77 2017.12.15. 10:29:40

@Füzi Viktor: mert nőket akaratuk ellenére szüleszteni annyira humánus dolog..az anyagiak se számítanak persze,igaz így is szàzezrek éheznek csak Magyarországon de biztos csodálatos így felnőni. Tipikus keresztény àlhumánum,védjünk minden életet;még a sejteket is;aztán ha szar helyre születik a gyerek hát istenem így járt;az már nem a mi dolgunk.

karolyharmat 2017.12.15. 11:30:40

@Füzi Viktor: te egy öntudat nélküli sejthalmaz védelmében mindenkivel megszületnéd a gyereket,én meg azt mondom hogy csak a harmónikus párkapcsolatban élő,anyagilag és érzelmileg stabil embereknek kelkene gyereket vállalni a megszülető gyermek érdekében;akkor kettőnk közül ki a humánusabb?Szerintem nem az abortusz a legrosszabb dolog ami történhet,ráadásul az a nő,aki erre rászánja magát ált komokyan átgondolja;mekkora arrogancia kell ahhoz,hogy valaki azt mondja;hogy én jobban tudom hogyan kellene élni adott embernek mint ő maga.

IzabellaD 2017.12.17. 16:02:54

Kislányom hàny éves vagy? Ez a legdemagògabb baszott közhely hogy a nők férfiasak. Àruld már el nekem hogy a régi világban amikor minden nő (kivéve az arisztokráciàt) hajnaltòl estig dolgozott a földeken vagy a ház körül gépek hìjàn kemény fizikai munkát végezve (sokszor terhesen is) meg max heti egyszer fürödtek mitől voltak olyan hajjde nőiesek? Igen persze, azért van abortusz mert akkora kurvanagy karrierje van az átlag kelet-euròpai nőnek hogy mindegyik cabrioval màszkàl, heteket nyaral Balin és minden este dràga koktélt szürcsölget, mint tudjuk az átlag (magyar) nő baszott gazdag és hatalmas karrier van a háta mögött. Majd ràjössz, hogyha így lenne se lenne hozzá senkinek semmi köze de nyilvàn nem így van.
Ez még hogy csoda... Persze, a tehetség is csoda, a természet is csoda, a világon bármire rá lehet aggatni hogy csoda.
A valosàgban=felelősség. Nulla huszonnégyben melò, minimum két évtizedig finanszìrozod és ha hibàzol bármiben a sarki fűszerestől a tanàrig mindenki téged vesz elő h mekkora felelőtlen szülő vagy.