Alapítva 2009-ben | Alapító-főszerkesztő: Németh Gábor | Goldenblog 2011

ÚJ EGYENLÍTŐ BLOG

ÚJ EGYENLÍTŐ BLOG

Botka László beindult

2017. február 13. - ngjbp

Okos, de legalábbis meglepő húzásnak tűnik Botka László lépése, hogy elsőként az LMP-vel akar egyeztetni Orbán leváltásáról. Ez máris azt üzeni, hogy a Mesterházy-féle, fideszes kétharmadhoz vezető szektás szövetségépítés ideje lejárt Molnár Gyula pártja és az esélyes miniszterelnök-jelölt szerint is. Ugyanakkor a szegedi polgármester borítékolhatóan falakba fog ütközni, és ami aggasztó, hogy még nem látjuk rajta a jelenlegi szerepétől elvárható kompromisszumkészséget. 

Botka László három, a realitásokat tekintve teljesíthetetlennek tűnő feltételt támasztva vállalta el, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje legyen. A bejelentés környékén ráadásul ordított róla a sértettség saját pártjával kapcsolatban. Ez utóbbi érzésén felül tud emelkedni - vélekednek MSZP-s forrásaink. A feltételeiből viszont mindenképpen engednie kell.

botka.jpg

"Ha nem teszi, ha nincs benne ennyi kompromisszumkészség az ország érdekében, akkor nem alkalmas miniszterelnöknek, de még jelöltnek sem" - fogalmazott egy vidéki MSZP-s forrásunk. És nyilván: aki azért nem áll ki Orbán ellen, mert egy olyan népszerűtlen, Orbán szekerét toló, konfliktusokban lubickoló figura, mint Gyurcsány Ferenc nem fogadja el őt, az keressen másik állást. Aki ismeri Gyurcsányt, pontosan tisztában van vele, hogy ő minden forgatókönyvbe bele fog kötni, amit nem ő diktál. De ez csak a DK. A többi, nem személyiségzavaros elme által és nem diktatórikusan vezetett párt esetében bizony igenis szükség lesz kompromisszumokra a cél érdekében.

Botkának engednie kell.

 

GONDOLATOK

Íme az ország 4 legnépszerűtlenebb politikusa a Demokrata felmérése alapján. Ezek közül az egyik szükséges a kormányváltáshoz, ám egyértelműen nem szabad diktálnia azt. Vajon kire gondolok?

2017-02-13_12h00_13.jpg

TÉNYEK

  • Botka László feltételei a miniszterelnök-jelöltséghez:
    • közös ellenzéki listát akar,
    • az egyéni jelöltek kiválasztásánál ne a párthoz tartozás, hanem a szavazatszerzési képesség számítson,
    • megállapodást kell kötni az új baloldali politikáról is

PÁRBESZÉD

A poszt szerzője Németh Gábor újságíró, blogger.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyenlito.blog.hu/api/trackback/id/tr2712253946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Laszlo Ador 2017.02.13. 12:53:37

Itt is Gyurcsány hibás?

- duplagondol 2017.02.15. 03:17:46

Nem mintha a közös ellenzéki lista, "az új baloldali politika" vagy az előválasztások elmaradása miatt kellene a sajátjaival úgymond "kompromisszumot" kötni. Ha olyanokat mond a Népszavában, hogy "nemcsak a választók hiányoznak a kormányváltáshoz, hanem a politikusaink is", az önmagában sértő azokra nézve, akik tovább sütögetnék a pecsenyéjüket a status quo közepette. Végülis Őszödön annak idején ugyanez volt a téma; a káderhiány viszont már eleve megkérdőjelezi Botka alkalmasságát, a saját személyéről itt most nem szólva.

DFK 2017.02.15. 08:02:14

Nincs olyan baloldali, aki alkalmas lenne.

konrada 2017.02.15. 08:17:19

...és hát a "legnépszerübb jelölt legyen":
Aki politikusnak áll, az narcisztikus. (Ez egyébként szükséges atitüd mindenkinek, aki közönség elé áll, legyen akár színész, zenész..., a magamutogatáshoz kell az, hogy bízzon személyes varázsában.)

...így meg hogyan magyarázza el az egyik nárcissza a másiknak, hogy nem te jösz, mert én vagyok a népszerübb??? (Jó, országosan talán lehet mérni, de választókerületi méretben túl sok múlik azon, ki méri, és azt ki fizeti...)

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.15. 08:35:14

Az LMP szerintem nem megy bele a ballib összefogásba.

2010-ben az MSZP ellenében definiálták magukat.
Röhejes lenne ha most éppen velük szövetkeznének.

Az más kérdés, hogy mással nem tudnak érdemben szövetkezni az LMP-sek.
De ki tudja, lehet hogy egy Gyurcsány nélküli összefogásba belemennének..
süti beállítások módosítása