Soha kétségem se támadt afelől, hogy az abortusz kényes téma – aki hozzányúl, bármilyen oldaláról is közelítse meg, nem fog vele osztatlan tetszést aratni. Persze, eredendően nem is ez egy újságíró, de még egy blogger feladata sem. A csürhe kedvére énekelni nemcsak erkölcstelen, de nem is kunszt: kellően csekély lelkiismerettel bárki számára elsajátítható mesterség. Az Egyenlítőn pár nappal ezelőtt „»Az én testem, az én döntésem!« És velem mi lesz, anya?” címmel megjelent cikk írója számára túl drágának bizonyult saját véleménye ahhoz, hogy a lájkfához járuljon szüretelni – el is nyerte hát, a csőcselék büntetését.

Megspórolva a stalkerkedés izgalmát és a nagy leleplezés keltette katarzist, elárulom: a szerző, Illés Helga a menyasszonyom. Tekintve, hogy nem személyes, hanem morális felindulás ösztökélt írásra, kerülöm is a bensőséges hangvételt, és a következőkben, mint „a szerző”-re hivatkozom rá.
Nézzük hát, miért járt ki a verbális lincselés! A szerző rögtön a harmadik bekezdésben leszögezi: „…komolyabb szabályozásra lenne szükség, mert akkor talán az emberek jobban odafigyelnének a védekezésre, tudván, hogy nincs más választásuk, ezáltal csökkenhetne az értelmetlenül meghalt magzatok száma”. Ezt kiegészítendő, hozzáteszi, hogy a teljes tilalom sem jelent ésszerű megoldást, hiszen akadnak helyzetek, amikor nagyon is fontos az elvetetés lehetősége.

Bevallom, a cikket olvasva nem láttam előre, hogy e józan, az etikai szempontokat szem előtt tartó, de a realitásokra sem fittyet hányó vélemény ilyen veszett indulatokat gerjeszthet. A kommentfalon föltoluló salakhegy mérete és bűze egyaránt messze felülmúlta várakozásaimat. A jól kifejtett, érvekkel megtámogatott ellenvetést megfogalmazók, illetve további kérdéseket felvetők – ahogy az lenni szokott – a csendes kisebbséget képezték, hangjuk elveszett a hörgő trollok keltette hangzavarban. Alább csokorba gyűjtöm ez utóbbiak legharsányabb alfajait. 

1. A Savköpő
   
   Mondásai: „Hát, te nagyon hülye vagy!”; „Ki ez az ostoba picsa?”; „Ki írta ezt? Valami 12 éves?”; „Ha annyira gyereket akarsz, szüld tele a Kárpát-medencét!"
   
   A Savköpő maró okádékát a célszemély arcába hányja, és a maga részéről végzett is. Biztos lehetsz benne, hogy két perccel az Enter billentyű lenyomása után már egy másik komment szekcióban garázdálkodik. Témától függetlenül soha nem állít többet egy szaftos „rohadjmeg”-nél, akárhogy is csomagolja. Bármilyen érv kicsorbul határtalan cinizmusán – a megfellebbezhetetlenség pajzsa védi. Fegyver nélkül állunk a Savköpővel szemben, hiszen azzal, akinek nincs állítása, vitatkozni sem lehet.

2. A Házmester
   
   Mondásai: „Ezt szedjétek le! Most.”; *Bejegyzés jelentése*
   
   Ahol már a rendőrség is tehetetlen, ott a Házmester Mark Zuckerberg lelkesen dolgozó algoritmusait hívja segítségül. Mint az Együttélés Íratlan Szabályainak patrónusa, ezt kutyakötelességének érzi.
   Nincs is etikusabb, civilizáltabb viszonyulás a más véleményhez, mint a megsemmisítés szándéka – akár egy illusztrációként használt kép ürügyén, ahogy az a fent idézett cikk esetében történt. A szerző egy művérrel összekent női hasat ábrázoló fotót használt a magzatgyilkosságok analógiájaként – táptalajt szolgáltatva az aljas szemforgatásnak.
   Hogy mennyire volt ízléses a képválasztás, persze, egy teljesen legitim kérdésfelvetés, és vita tárgyát képezheti. A Házmester azonban nem vitatkozik, hiszen azzal elismerné, hogy az övé is csak egy vélemény a sok közül. Ő az Excaliburt tartja kezében, tehát küldetése sem lehet egyéb, mint a magasba emelni, és kinyilatkoztatni. Aki nem hajt előtte térdet, annak fejét veszi. Magabiztosságát még olyan kényelmetlen kérdések sem ingathatják meg, mint hogy mennyire hiteles az abortusz feltétlen híveként fél tégely művértől besokallni.  
   
   
3. A Komisszár Elvtárs
   
   Mondásai: „Na, eddig követtem ezt az oldalt!”; „Mi ez a Fidesz-propaganda?”; „Azt hittem, ez egy baloldali portál.”
   
   Amint észleli, hogy az általa követett orgánum kiénekel a kánonból, a Komisszár Elvtárs szívügyének érzi, hogy a megszokott keretek közé visszarugdossa. Látványosan előadott rosszallásával a játékszabályokra emlékeztet: az országot azért osztottuk föl két, jól körülhatárolható szekértáborra, hogy első ránézésre tudjuk, ki barát, és ki ellenség.
   Amikor az általa baloldaliként azonosított felületen jobbra húzó állásponttal szembesül, a Komisszár Elvtárs tanácstalanul hadonászik puskájával, nem tudja, most lőjön-e, vagy sem, és ez felbőszíti. Eddig értette a világot, de hirtelen minden túl bonyolult lett. A kognitív disszonanciát kétféleképp oldhatja fel: túllép a polgárháborús szisztémán, vagy deklarálja, hogy az ellenség közénk szivárgott, és belülről bomlaszt. Tekintve, hogy előbbi az önkritika és a változás fájdalmával jár, hősünk kérlelhetetlenül utóbbi felé gravitál.
   
   
4. A Nyomor Krónikása
   
   Mondásai: „Elment az eszed?! Ide gyereket szülni???”; „És mi van azzal, akinek nincs pénze gumira/fogamzásgátlóra?”; „Mert az jobb, ha a gyerek szegénységben nő fel, ugye?”
   
   A Nyomor Krónikása előszeretettel mártírkodik akár mások, akár önmaga szegénységére hivatkozva. Drámai hangvétele, heves gesztusokkal demózott felháborodása már-már érvelésnek tűnik. Valójában nem tesz mást, mint fogja a valódi mélyszegénységben tengődőket, és élőpajzsként rántja őket önmaga és a vitapartner közé.
   Valaki itt nem hajlandó tudomást venni a döngölt és a laminált padló közti különbségről.
   Következetesen vályogviskónak hazudja az összkomfortos lakást – holott a kettőt egy világ választja el egymástól. Paradox helyzet, de a terhesség-megszakítás pontosan arra a szociokulturális rétegre nem jellemző, amelyik életkörülményei alapján jogosult volna állami támogatásra – akár térítésmentességre is. A Nyomor Krónikása a társadalom egy sosem létezett szegmenségről tudósít. Azok nevében csap az asztalra, akik egy fűtéssel, meleg vízzel, árammal, internet- és kábeltévé előfizetéssel ellátott lakásban havi két doboz kotonra, vagy egy doboz fogamzásgátlóra valót se tudnak kinyögni, furcsamód azonban – minthogy kedvezményre nem jogosultak – az abortuszra hirtelen előkerül a zsebükből 30 ezer forint. Talán én vagyok vak, de nem látom az éhhalál rémét felderengeni. Annál inkább a hazug áldozati retorikát, amely a legféltettebb kincsként óvott fogyasztói komfortot gyereknevelésre alkalmatlan körülményrendszernek maszkírozza.
   
   
5. Őfelsége, a Fogyasztó
   
   Mondásai: „Ki vagy te, hogy beleszólsz mások életébe?”; „Bárki bármit mond, a gyerek igenis nyűg!”; „Kifelé a pinámból!”
   
   A Nyomor Krónikásával szemben Őfelsége, a Fogyasztó már azzal sem fárasztja magát, hogy férges önzését, burjánzó egoizmusát mártíromságba csomagolja. Hűvös tárgyilagossággal, vagy épp lángoló dühvel nyilvánítja ki, hogy erkölcsi felelősségét még csak firtatni is skandalum, miközben legelemibb, elidegeníthetetlen jogaként tünteti föl, hogy a benne fejlődő élet sorsáról egyetlen hanyag tollvonással döntsön. A megfogant magzatra konzekvensen, mint „baj”-ra, „problémá”-ra hivatkozik, hiszen az belerondít a „mert megérdemlem” jegyében otthonosan berendezett életébe, kizökkenti a haverok-buli-Fanta szentháromság uralta habkönnyű mindennapokból. Őfelsége, a Fogyasztó bármilyen magas lakbért hajlandó befizetni, hogy komfortzónájából ne kelljen kiköltöznie.
   
   
6. Az Érzelmi Analfabéta
   
   Mondásai: „Tisztázzuk: nem gyerek, hanem embrió!”; „Aki gyilkosságról beszél, egyszerűen naiv.”; „Mi lesz a következő? Tüntetünk a poratkák jogaiért?”
   
   Míg fentebb felsoroltak számára jobbára csak zavaróak, addig az Érzelmi Analfabéta nézőpontjából egyenesen értelmezhetetlenek a humánus, morális szempontok. Rideg darwinizmusa nem engedi, hogy az élethez való joggal bíró élőlényként tekintsen egy olyan egyedre, amely az anyja testén kívül életképtelen – mintha bizony, a már megszületett gyerek, akinek jogait ő is készséggel elismeri, nem volna az önálló életben maradásra még szintúgy alkalmatlan.

Úgy gondolom, hogy az élet, az élni akarás félreolvashatatlan jele a terhesség hatodik hetében bekövetkező első szívdobbanás – ezért aztán, egészségesen fejlődő, az anya életét sem veszélyeztető, és nem nemi erőszakból fogant magzat esetében itt húznám meg a piros vonalat. E határon túl, bár lovagolhatunk a szavakon, kigúnyolhatjuk azt, aki „gyerek”-ről beszél, a terhesség megszakításával egyértelműen gyilkosságot követünk el. Viszonyulhatunk ehhez különbözőképp, mérlegre tehetünk, és kell is tennünk minden tényezőt, a beismeréssel azonban – bármily frusztráló – tartozunk az igazságnak.
Eszemben se volna az abortusz feltételeinek szigorítása mellett érvelni, ha okunk volna a többség józan ítélőképességében és kifinomult erkölcsi érzékében bízni. Minekután azonban, a magzat jogainak puszta számításba vétele is a kommentfal zendüléséhez vezet, a szomorú tanulság az, hogy nem sikerült még felnőnünk az abortusz lehetőségével együtt járó felelősséghez. Az erkölcsi értelemben vett jót a számára kellemessel összetévesztő tömegember privát szférája ellen intézett offenzívaként éli meg, ha szembesítik a ténnyel: nem helyes fogamzásgátló módszerként tekinteni az abortuszra. Amíg ez így van, nincs más megoldás, mint hogy az állam vegye föl azt a felelősséget, amit a még „élni” akaró, a teherbeesés kockázatát vállrándítással kezelő modern ember egója nem bír el.

Végezetül, hogy az empátiahiány vádja föl se merülhessen, a krisztusi szeretet jegyében javasolnék három nagyszerű és közismert módszert a fogantatás elkerülésére.

• Fogamzásgátló tabletta
  Szánom-bánom, hogy ilyen kegyetlenséggel gázolok bele mások magánéletébe, és javaslok havi 2-3 ezer forintos kiadást a 30 ezres kaparás helyett – mégis kénytelen vagyok jobb alternatívának nevezni. A teherbe esés kockázata (rendszeres szedés mellett) 1% alatti, és a mai tabletták esetében már a hormonháztartás felborulásától sem kell tartani. Ha nem vetíted bele a patriarchátus elnyomását, egész jól megleszel vele.
• Óvszer
  Tekintve, hogy dugni sokkal inkább puncit, és sokkal kevésbé latexet szeretek, tartozom a vallomással: nem vagyok a gumi rajongója. Ettől függetlenül bármikor felhúzom, ha a helyzet úgy kívánja, és még olyan elvarázsolt teremtményekről is hallottam, akiknek semmi bajuk vele. Megfelelő használat mellett a kockázat kevesebb, mint 2%, és havi 1-2 ezer forint költség sem biztos, hogy nyomorba taszít.
  
  
• Megszakításos közösülés
  A megszakításos módszer tesztalanya vagyok immár 12 éve, és mindannyiunk büszkeségére jelentem: gyermektelen harmincas. A nem túl biztató statisztikát (évente 100 nőből, aki így védekezik, 4-18 esik teherbe) a pöcsösebbik fél csekély önuralmának számlájára írom. (Ha a későbbiekben kiderül, hogy nemzőképtelen vagyok, töredelmesen elnézést kérek ezért a könnyelmű kijelentésért.)
  
  

Az óvszer és a fogamzásgátló szociális helyzethez, illetve életkorhoz kötött kedvezményessége, ingyenessége persze, további diskurzus tárgyát képezheti – én magam pártolom is ezt.
Mindazonáltal, ha az imént említett három védekezési mód akár mindegyike csődöt mond, akkor is megegyezhetünk: a szülőszoba ajtajában már most sorban állnak a nem kívánt gyerekedért. A kilenc hónap, plusz a szülés fájdalma a humánusabb, felelősebb döntés ára – hangozzék ez bármily szenvtelenül.

Füzi Viktor