– Hangos! – vágja rá tétovázás nélkül Sanyi bácsi, kaszásdűlői lakos. Örül a kérdésnek, mert az „elviselhetetlen dübörgés” régóta a bögyében van.
– Meg a sok drogosalkoholista csavargó! – kontráz rá Jolika néni, Óbuda minden önjelölt és foglakozás szerinti házmesterének szószólójaként.
Zoli, aki tizenhat éves kora óta büszke népnemzeti, azt mondja, nem is a zaj, inkább a büdös füves hippik, meg a sok buzi a probléma.
Nóri, a húszéves rocker tömören úgy foglalja össze: „szar zene, szar emberek, drága belépő”. Bevallom, az ő véleménye egész közel áll az enyémhez. Finomhangoljuk egy kicsit!

Házmesterisztán bejáratott rutinja, hogy amint valamely inger csak egy centivel is átlépi meglehetősen alacsony tűréshatárát, Jolika néni tárcsázza a 107-et, vagy felböfögi a varázsigét: „be kéne tiltani”. Így megy ez a Sziget Fesztivállal is már emberemlékezet óta.
Egy magára valamit is adó trolldemokráciában a népe felett őrködő atyuska ilyenkor meghallja az országot két kezével felépítő, és már csak egy kicsit pihenni akaró kisember panaszát – feltéve, hogy hangját egy nagyobb érdek nem nyeli el a mennyei trónushoz félúton.  Mondjuk, olyan üzleti féle. Jelen helyzetben hálásak lehetünk, hogy a be nem tiltás nem visz szavazatot, és így utóbbi magasabb rendező tud lenni. A Szigetnek bőven kijár ugyan a kritika, a célpontot nem létezése, hanem nívója képezi.
Ha valaminek örülni lehet, hát annak, hogy egyelőre olyan országban élünk, ahol létezhet Sziget Fesztivál. Legyen bármily aljadék, ha betiltása kerülne napirendre, elsők közt állnék föl, és tiltakoznék. Minthogy jelenleg ilyesmi kilátásban sincs, és senkinek a jogát megvédenem nem kell, hogy a kultúra pöcegödrében kedvére dagonyázzon, nincs más hátra, mint belemerülni a részletekbe.

A korrektség jegyében ejtsünk szót első körben a pozitívumokról! Tudnivaló, hogy a Sziget mégoly ígéretesnek indult. Az összevetés kedvéért: 1997-ben a csúcsfellépő David Bowie, a huszadik század egyik legkiválóbb előadója volt, míg 2017-ben Pink, a kamurocker ripacskodással és művi meg nem értettséggel házaló kultúrbűnöző. Húsz éve egy ezresébe került az akkor havi átlag 38573 Ft nettó bérből élő magyarnak, hogy élőben láthassa a köztünk élő legendát. Idén 198400 Ft nettó átlag mellett 22500-ért csodálhatja meg a leghitványabb értelemben vett fősodor egyik zászlóvivőjét.
A romlás lassanként, évről évre zabálta föl a valaha szebb napokat látott brandet, amely még tíz éve is tudott olyan neveket villantani, mint Nine Inch Nails, The Chemical Brothers, Faithless, Tool vagy (az idén öngyilkosságot elkövető) Chris Cornell. Ahogy emlékszem, az akkortájt fanyalgók legfőbb kifogása volt, hogy a Sziget nem aktuális „nagyágyúkat”, hanem lefutott előadókat hoz.  Ez az önfeledt konzumerizmusban fürdő megszólalás épp olyasmit írt a fesztivál számlájára, ami akkor már jóval kevésbé, mint a kezdetekkor, mégis javára szólt: lemaradást a rohamléptekben korcsosuló közízléstől. Mára megérkezett a méregdrága jegyért cserébe elvárt nehéztüzérség: Macklemore & Ryan Lewis, a Major Lazer és a The Chainsmokers húzzák a Westend ruhaüzleteiből oly ismerős talpalávalót. A szelfigeneráció végre elégedett lehet, igaz, egyre inkább csak a Nyugat-Európából érkezők, akiknek még futja az efféle szórakozásra.  

Az igények kiszolgálása elsőre mentségének tűnhet, valójában éppen, hogy főbűne a Szigetnek. Bizonyára megveszekedett idealista vagyok, de nem ismerek mentséget annak a semmitmondás ringató ölében tenyésző működésnek a propagálására, amely szándékosan ignorál mindent, ami egy üdítőital-reklámnál fajsúlyosabb.
A Sziget törzsközönsége maga a teljes harci díszben pompázó konzumidiotizmus: élménybonbonokat habzsoló homogén massza, a szexiség és fiatalság kultuszának öntudatlan szörnyszülöttjei. Egyik évben megtévesztésig olyanok, mintha hippik volnának, jövőre már inkább rockernek vagy goth-nak tetszenek – mikor milyen kollekciót dob piacra a H&M. A rossz érzés szikrájától sem zavartatva húznak föl zenekaros pólókat, anélkül, hogy az bármit is elárulna zenei ízlésvilágukról. Büszkén tudják, hogy a Ramones meg a Kiss egy zenekar, és még büszkébben szarnak rá – meglátták, megszerették, megvették. Az identitáshiány és jelentés nélküliség sosem volt még ennyire menő portéka.

Az „Island of Freedom” szlogennel a Sziget kifinomult érzékkel reflektál a plázakonform hippiskedésre. Arra az életformára, amely a társadalomból való kivonulás feelingjével pózolva egy hétnyi fesztiválozás erejéig sem képes azt még csak mímelni sem, amely a céges középvezető édesapa bőkezűsége híján nem valósulhatott volna meg, és amely nemhogy politizálna, még annyit sem gondol a világról, amennyit egy pályaudvaron tarháló punk másfél liter Koccintós után kiprésel magából. Ahogy a „freedom” semmi többet nem jelent, mint szabad választást vodka és whisky, napijegy és hetijegy között, úgy a „live fast, die young” is csupán egy jópofa frázis, ami jól mutat pólóra vagy kitűzőre nyomtatva. Amibe a ’68-as generáció emblematikus figurái, Jimi Hendrix, Janis Joplin és Jim Morrison még ténylegesen haltak bele, abba az Y és Z nemzedék már csak úgy, mint Majka Papa.
A Sziget Fesztivál ma egyszerre több és kevesebb, mint egy túlárazott rendezvény nívótlan fellépőkkel: a globalizáció céges propagandával és tömegkultúrával gazdagon díszített kirakata. Olyan hely, amilyennek – ha nem létezne – a földi poklot képzelném.

Füzi Viktor

A poszt szerzője Németh Gábor, a B1 blogok alapítója.

(Figyelmeztetés: Mindenek előtt le kell szögeznem, hogy nem ismerem személyesen Papp Gergelyt, soha, semmilyen kapcsolatban nem álltam vele, különösen nem a bankszámlájával. Évek óta nem ettem a pizzájából, főleg nem ingyen. A diszkójába jár néhány ismerősöm, azt mondják jó, de én azt sem tudom, hogy hol van. Sőt, diszkóban sem jártam évek óta. A Budapest Parkba járok, így ha az is az övé, azt nem tudtam. Bocs. Hozzám köthető cég áttételesen sem áll vagy állt semmilyen kapcsolatban Papp Gergelyhez köthető céggel. Papp Gergely sem személyesen, sem közvetítő útján nem kért/motivált/bízott meg e poszt megírására. Papp Gergelyben és bennem az a közös, hogy fogalmunk sincs egymás létezéséről, azaz a 444 posztjának megjelenése után én persze felkészültem az életútjából. Közlemény vége.)

A minap megjelent egy tipikus 444-es, alázós poszt Papp Gergely vállalkozóról, amelyben a szerző hosszú hasábokon át jelzős szerkezetekben, állatos hasonlatokban, túljátszott modoroskodásban, vigyorogva kikacsingatós felsőbbrendűségben dagonyázik, és érezhetően roppant mód élvezi ezt. Nem állok neki részletekben sem leközölni az írást, itt van. Engem olyan érzés fogott el az olvasása közben, mint mikor az Andrássyn egy söröző, overallos, üldögélő munkás odakiabált röhögve a társának egy Gucci öltönyös fickóra mutatva, hogy "néddmá ez meg az asszony fősőjét vette fel vél'tlenül".

Nem is a poszt színvonaltalanságával akarok most foglalkozni, az olyan 444-es, na, ismerjük. (Például így emlékeztek meg Hamvas Béláról.) A PG-s írás üzenete viszont káros, és tovább erősíti a magyarokra Kádár óta jellemző, önsors-rontó reflexet:

a 444 az irigység húrjait pengeti.

Nyilván a többségi igénynek ez felel meg, de a közíró feladata pont nem a kocsmák világába süllyedni, hanem onnan kiemelni az olvasót, Kedves Ács Dani.

Ráadásul a 444 kvázi egy hajtáson belül mossa össze a Papp Gergely és Papcsák Ferenc "urizálását".

Ha valami, hát ez különösen gerinctelen húzás a szerzőtől. Sunyi, vizuális asszociációval máris egy platformra kerül egy közpénzek körül ólálkodó politikus és egy önerőből, saját termékekkel, ötletekkel, piaci környezetben (!) sikereket elérő fiatal magyar vállalkozó.

Pár éve barátom, Sanyi bácsi (a Symbol Budapest és a siófoki Palace tulajdonosa) mesélte nekem, hogy a Symbol azért sikeres, mert ő egy olyan étterembe ült be az USA-ban véletlenül, mint amilyenné a sajátját tette azután. Lenyűgözte a működés, a figyelem, a profizmus, a kiszolgálás, a dolgozók felkészültsége. Nem látott még olyat Magyarországon, hát hazahozta. Ilyen figurának tűnik ez a PG, és - fura - nem hallottam még a nevét sem, csak a 444 sarazásakor. Talán azért ismeretlen, mert nem az államtól kiszervezett pénzből nyitott vacak fánkozót.

Ez ennek a szellemiségnek, ez ilyen Ács Daniknak a bűne.

Azokról miért nem hallani sohasem a fősodrú médiában, akik létrehoztak, felépítettek egy terméket, céget? Miért arról kell folyton beszélni, hogy melyik kormányközeli vállalkozó mennyi állami zsét kapott, ahelyett, hogy olyan példákat állítanánk ez elé a pesszimista, Londonban mosogató nép elé, mint PG?

Mert a közíróink már rég nem fényt visznek, pusztán követnek és kiszolgálnak - olcsó közönséget, olcsó igényeket.

Kollégák! Egyik reggel menjetek be úgy dolgozni, hogy elképzelitek az előző írásotok által elért olvasókat fizikai valójukban (!). Én szeretem ezt az írásomat, mert az olvasói nem férnének el a Kossuth téren, Ezt pedig azért, mert az olvasói kitöltenék az Andrássyt a Hősöktől az Oktogonig. Ez nem faszméregetés. Ez segít átérezni a felelősségünket.

Ugyanakkor való igaz, hogy PG nem ért a nyilvános kommunikációhoz, és ezzel magára rakja a célkeresztet

Ha én lennék a PR-osa, akkor kapásból három alapvető tanácsot adnék neki:

1.) Alapszabály a szakmában, hogy nem írjuk ki az üzenetet, hanem rávezetjük a befogadó felet. Hatványozottan komolyabb (és pozitív) hatást vált ki, ha a mondandónk az üzenetünk hatására (!) a fogyasztó fejében (!) fogalmazódik meg. Aki ilyen helyekről csekkol be mint PG, az "LotOfMoney" akkor is ha nem írja oda, sőt! Mondok erre egy banális példát: pár éve a pirosnál besorolok álmaim autója mellé. Króm fényezésű, királykék Audi S8. Kiszárad a szám, azonnal érzem (!), hogy ez egy laza, stílusos, sikeres, respektálható, igényes faszi gépe. Aztán egy világ omlik össze bennem, mikor meglátom a rendszámát: "BOSS XY"... Azonnal egy frusztrált, "okosba megoldom" hapsit képzelek magam elé, már a kocsit sem látom szépnek. Morgok magamban: addig volt "BOSS", amíg én annak hittem a kocsi alapján. Mikor láttam, hogy a rendszámmal is győzködni akar, máris nem volt "BOSS". Ez egy szakma, vegyen fel rá szakembert.

2.) Aztán egy kiragadott példa: Azt írja a luxusszállós képe alá: "Sose sajnáld magadtól a Luxust, főleg ha megdolgoztál érte!!!" Nos: a helyesírás és a tartalom is rossz. Mennyivel nagyvonalúbb, erősebb, oszthatóbb lenne így: "A világon most százezernyi ilyen luxuslakosztály várja következő vendégét. Képzeld el a sajátodat. Aztán dolgozz meg érte, ne add fel, nyújtsd ki a kezed, szerezd meg. Én is így kerültem ide. Ez ma az én lakosztályom. Egy álommal kezdődött ez is." (Összecsaptam, de na.)

Még sok tanácsot adhatnék, de már csak egy gondolat jár ingyen PG-nek és másoknak: Igenis a belső értékekről kell szólnia ennek is. Ezek juttatják a sikeres embert abba a legjobb étterembe. Gazdagnak lenni nem pénz kérdése, hanem emberi tulajdonság. Ezt mindenki be tudja bizonyítani magának, ha a világelit köreiben mozog. Ha PG kipróbálná egyszer, hogy egy világszinten jegyzett étterembe váratlanul, pénz nélkül besétál, első szóra kapna asztalt. Ha jelzi, hogy elhagyta a tárcáját, szemrebbenés nélkül legyintenének rá: majd rendezi ha alkalmas. A gazdagság belülről fakad. Ha a gazdag ember összes pénze elveszik, másnap újra gazdag lesz. A gazdag tehát igenis magára legyen büszke, ne a pénzére. (PG helyében én azt írtam volna a belső értékekről szóló képe alá, hogy "Ha nem hozok pénzt, akkor is kiszolgálnak a világ egyik legjobb éttermében. Ne a pénzt keresd, hanem a belső erődet. Az majd magától pénzt teremt. Ami fontosabb: hitelt, emberségből, egyenességből, belső szilárdságból fakadót." (Ezt is rögtönöztem, de értitek.)

És most arcoskodok PG szórakoztató stílusában, mielőtt azt hinné néhány jóakaróm, hogy állást keresek. Imádom a stílusgyakorlatokat:

Németh Gábor vagyok. 6 éves országos kampányvezetői tapasztalattal bírok, rajtam kívül talán 4 ilyen ember él az országban. PR, marketing, válságkommunikáció, közlemény- és beszédírás. Sajtókapcsolatok menedzselése, országos díjak és szakmai elismerések, 6 sikeres, önellátóvá vált sajtós projekt egy év alatt, szellemírás (ha tudnátok kiknek...) És a lényeg: engem PG sem tudna megfizetni. Meg hülyén is nézne ki a beállított arcképem az Instáján egy éttermi és egy nyaralós fotó között azzal a szöveggel, hogy "PG "LotOfMoney" kommunikátorból is a legdrágábbat választotta!

És egy záró gondolat: Ha a 444-et zavarja, hogy valaki az arcával vállalja a vagyoni helyzetét, akkor remélem már szövegezik azt a posztot, hogy "A leglúzerebb ember a magyar valóságban":

Jelen poszt szerzője Németh Gábor, a B1 blogok alapító-főszerkesztője.

Az elmúlt napok MSZP-körüli eseményei világossá tették, hogy Botka László és csapata úgy döntött, Mesterházy Attila sorozatos választási bukásokhoz és progresszív leépüléshez vezető útjára lépnek. Pedig a szegedi polgármester miniszterelnök-jelöltsége még sok MSZP-szkeptikus szemében is reményt keltő, új irányt jelzett az eljelentéktelenedni látszó szocialisták számára. Botka politikai életútját nem kísérték botrányok, nem lengte körül korrupció gyanúja, emberi és szakmai kvalitásait figyelembe véve - úgy tűnt - jobb döntést a szocialisták nem is hozhattak volna. A jelölttel és a párt várható választási szereplésével kapcsolatos várakozások MSZP-n belül és kívül egyaránt - hosszú idő után először újra - kedvező fordulatot vettek.

Még a kormánymédia sem talált komolyabb támadási felületet Botka Lászlón annál, mint hogy drága órát hord, és ezt szintén sokan értékelhették pozitívumként. Aztán Botka interjút adott a 168 órának, és minden a feje tetejére állt. Több párttársát árulónak, kollaboránsnak, baleknak titulálta. Egyiküket meg is nevezte: Molnár Zsoltot, az MSZP budapesti erős emberét, az országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának elnökét. Botka azt nehezményezte, hogy Molnár Zsolt egy szinte ismeretlen blogon publikált írásában kijelentette, hogy az LMP-t hagyni kellene önállóan indulni a választásokon, az MSZP pedig nem vitathatja el, hogy Gyurcsánynak a Parlamentben a helye.

Először is érdemes megvizsgálni, hogy Molnár Zsolt kijelentése valóban okot adhatott-e arra, hogy Botka ilyen nyílt agresszióval lépjen fel ellene. A miniszterelnök-jelölt kvázi a pártból is "tűzzel-vassal" akarja eltávolítani Molnárt, sőt, lebegteti, hogy a budapesti erős ember a Fidesz fizetett ügynöke. A válasz reálisan: nem.

Egyrészt az ellenzéki összefogás szükségességének kérdésében nincs elvi ellentmondás Botka és Molnár nézetei közt, másrészt

Botka ágyúval lőtt verébre.

Bár Botka sajtóüzenetek kezelésével kapcsolatos rutintalanságára már fény derült a közelmúltban (suta nyilatkozat a határzár ügyében), az mégis nonszensz, hogy míg Molnár egy kis blogon fejtette ki saját álláspontját, addig Botka az országos médiában teregette ki az MSZP belső konfliktusát, kezdett acsarkodni.

De akkor mi állhat Botka MSZP-t lejárató sajtóhisztije háttérben? A válasz: természetesen a párt belső erőviszonyainak megváltoztatására irányuló szándék. Ismert,

Botka a jelölése mellé teljhatalmat is kért az anyapártjától, ám Budapest megkerülhetetlen az MSZP döntéshozási folyamataiban. A budapesti MSZP-ben pedig Molnár Zsolt szintén megkerülhetetlen szereplő.

Ha tehát Molnáréknak nem tetszik a retorikailag szövetségeseket kereső, valójában bezárkózó, Mesterházy Attilát idéző irányvonal, akkor Botka vágyott teljhatalma veszélybe kerül.

Ezt a görcsös, diktatórikus, Mesterházy idejében csődöt mondó politikai gondolkodást idézi Botka és környezete nap mint nap.

Komcsi tempó

Sajtótermékekről készítenek tiltólistákat, árulónak bélyegzik a többi komoly megszólalót, baleknak a nem elég lelkesen tapsolókat, bűnbaknak a "gazdagokat".

És akkor jön egy ilyen kellemetlenkedő Molnár Zsolt, akit házon belül is komolyan kell venni, és Botka rádöbben: nem tud fideszes mintára belső diktatúrát építeni. Így maradt neki a listagyártás, ügynöközés, árulózás a sajtóval és párttársaival kapcsolatban.

Ez pedig Orbán malmára hajtja a vizet, ugyanolyan "árulás" (az ő szóhasználatával élve), mint mikor Gyurcsány pártot szakított, vagy Mesterházy úgy döntött, hogy inkább egy kis szemétdomb egyedüli királya lesz,

minthogy másokkal is egyeztetnie kelljen lépéseiről.

Ki kivel van?

Botka jól láthatóan mégsem lesz képes teljhatalomhoz jutni, ahogy ezt annak idején végül Mesterházy Attila összehozta. Ennek oka, hogy a frakció erős érdekcsoportjai nem állnak mögötte, csak néhány levitézlett harcos. Mesterházy és környezete mindig is saját pecsenyéjét sütögette, ők biztosan nem támogatják Botka budapesti boszorkányüldözését.

Puch László MSZP-s forrásaink szerint nem tartja alkalmasnak Botkát a miniszterelnök-jelölti posztra,

és a régi öregek közül is csak a teljesen vállalhatatlan Szekeres Imre támogatja Szeged reménységét. Belső körös informátoraink szerint Szekeres mellett csak Gőgös Zoltán, Újhelyi István és Harangozó Gábor támogatja őt teljes erőbedobással.

Mindeközben...

...pedig a Fidesz röhög a markába, és hűti a pezsgőt 2018-ra. Míg Botka saját párttársai ellen vonul ezzel a lehengerlő komcsi tempóval, addig lesz miről írni a Habony-médiában.

***

Korábbi beszélgetésem Molnár Zsolttal:

Se nem támogatom, se nem ellenzem a prostitúciót, egyszerűen elfogadom. Vagyis elfogadnám, ha kulturált körülmények között folyna a működése. Viszont nemhogy nem kulturált körülmények között működik, hanem illegálisan. A lehető legrosszabb, amit ezzel a problémával tehetünk, ha betiltjuk.

Fotó: Illés Hellga

Magyarországon nem konkrétan a prostitúció az, ami tiltott, hanem a futtatás, illetve a helyszín meghatározott elvileg. Közterületeken, közút mentén, középületek közelében, illetve védett területeken tilos kínálkozni. Tehát ott, ahol van esély találkozni az esetleges kuncsaftokkal. A lányok, mivel ha ezt betartanák, nem sok pénzt tudnának keresni, kényszerből nem tartják be. Tiltott emellett az „erőszakos” kínálkozás, amit pedig bárkire ráhúzhatnak, nem kell hozzá ténylegesen erőszakosan viselkednie.

Miért baj, ha a szexmunka nem teljesen legális?
Mert így nem szűnik meg létezni, csak nem veszünk róla tudomást, és alvilági alakok kezébe adjuk a lehetőséget, hogy onnantól kezdve ők irányítsák a piacát.Természetesen a 21. században már nem az utcai prostitúció a legelterjedtebb, hisz léteznek például szexpartner kereső weboldalak. Akik ezt a módját választják, rendelkeznek bérelt, vagy saját lakással, ahol fogadják a férfiakat. Ez valamelyest biztonságosabb, mint az utcai változat, mert itt a lány akár válogathat, hogy kit enged be a lakásba, és kit nem, valamint legtöbbször többen dolgoznak egy helyen. Törvényileg ennek is van persze hátulütője, mert csakis akkor fogadhatnak egy lakásban vendégeket, ha az ő nevükön van, vagy a bérleti szerződésben mindegyiküknek szerepel a neve. Ez nehézkes, mert senki nem szívesen adja bérbe a lakását kéjlaknak, másrészt ritkán jelentik be a tulajdonosok az albérlőket, szeretik inkább zsebre rakni az egész bérleti díjat.
Az egyre jobban teret hódító webcam modellkedés elsőre egyszerű megoldásnak tűnhet, de közel sem mindenkinek elérhető lehetőség. Nem fogja egyik „modellügynökség” sem alkalmazni például a faluszéli viskóban a nyolc testvérével élő cigánylányt, aki egy szót sem tud angolul. Egyébként sem olyan könnyű kattintásokat vadászni, pláne kezdőként.

Akik utcai prostituáltként keresik a kenyerüket, általában önbizalomhiányuk, rossz családi hátterük, vagy csekély intellektusuk révén kerülnek be a „szakmába”. De hogy is működik ez a szakma az alvilágban? A lány egy stricinek kezd el dolgozni, hisz egyedül nem mer, és nem is tud belekezdeni. A strici, ahelyett, hogy eredeti feladatát ellátná, tehát védelmezné őt, biztosítaná a biztonságos és higiénikus „munkavégzést”; minden jött-ment férfinak, aki tud fizetni, odaadja, általában mindenféle feltétel nélkül. A lányt a kuncsaft elviszi. Hova? Ki tudja? Az erdő szélére, vagy a Hármas-határ hegyre, hogy óvszer nélkül, kockáztatva egy esetleges nemi betegséget magáévá tegye, előre meg nem határozott, akár fájdalmas és erőszakos módokon. Majd akár felpofozza, vagy megtépje a haját, ha nem olyan jó az aktus, mint ahogy beharangozták, vagy ha a saját libidója nem is olyan nagy, mint ő azt gondolta. Rosszabb esetben otthagyja valahol, ahol azelőtt még sosem járt. Majd hazatalál valahogy. Vagy nem. Vagy majd a stricije a keresésére indul, mert azt hiszi, meg akart szökni, és megtanítja neki, hol lakik az úristen, nehogy újból megpróbálja.

Fotó: Illés Hellga

Akkor miért nem fordulnak rendőri segítséghez? Mert félnek. Félnek, hogy a rendőr nem segítő kezet nyújt majd a kizsigerelt lánynak, hanem egy hat számjegyű csekket, szabálysértésre hivatkozva, vagy feljelentést törvénysértésért, a fentebb felsorolt indokok közül valamelyikre hivatkozva. Félnek, hogy a strici megtudja, és akkor nem elég, hogy a rendőr nem segített, de számíthatnak egy verésre is.
De akkor miért nem szállnak ki? Mert nem tehetik meg. A nyolc általánost végzett két gyerekes anya, akit faképnél hagyott a férje, hogy tartsa el a gyerekeit? Az apja által vert és megerőszakolt tinédzser, aki amint lejárt a 16 éves korig tartó tankötelezettség, otthagyta az iskolát, mert a megbolondult édesanyját kell ellátnia, mit tehet? Az árván maradt huszonéves, aki a hagyatékból a jelzálogkölcsönön kívül semmit nem örökölt, kihez forduljon? Lehet válogatni a mosogató és a takarító állások között. Igaz, havi 85 nettónál egyik sem fizet többet, de legalább „tisztességes” munkák. Ha ez nem tűnik szimpatikusnak, van még szabad hely az Astoria aluljárójában. Ha ez sem tetszik, menj, és áruld a tested! Egyik megoldás rosszabb, mint a másik, ez tény. De a fent említett lányok nem válogathatnak. Nekik nagy szükségük van a pénzre, és ehhez csak az utóbbi lehetőséggel élhetnek. Ezzel aláírják a halálos ítéletüket.

Bekerülnek egy olyan, számunkra elképzelhetetlen mértékig romlott közegbe, ahol a testi-lelki züllés még mélyebbre sodorja őket. Az alvilág megtöri és megrontja őket, és hogy el tudják viselni a romlott közeget, a folyamatos félelmet és szorongást, előbb vagy utóbb, először gyengébb, majd erősebb tudatmódosítóhoz nyúlnak. Alkohol, technokol, fű, speed, crack, heroin, amit éppen meg tudnak fizetni, és be tudnak szerezni. Így már nem csak a munkájuk, hanem függőségeik miatt is beleragadnak az alvilági létbe, majd elérkezik az idő, mikor már minden munka- és emberi kapcsolatuk, a hétköznapjaik, a rutinjaik, az élet, amihez hozzászoktak, tehát a nyomor és a boldogtalanság olyannyira beleivódnak a személyiségükbe, hogy már ők maguk sem akarnak majd kiszakadni. És ha átkattan az elme, megrokkan a tudat, onnan már nincs kiút.
Tehát azzal, hogy törvényekkel ellehetetlenítjük a szexmunkát, nemhogy nem javítunk, de rontunk a helyzeten. Hisz a lányoknak így nem adjuk meg a kiszállás lehetőségét, hanem még lejjebb rugdossuk őket, olyan mélyre, ahonnan már szinte lehetetlen felkapaszkodni.

Ezzel szemben, ha teljesen legális lenne, a törvény keze hajlandó volna elnyúlni odáig, sokkal biztonságosabban lehetne végezni ezt a fajta munkát. Nagyon egyszerűen. Magyarországon is létre kell hozni piros lámpás házakat, ahol lehetőség van higiénikus körülmények között fogadni a kuncsaftokat, akik negatív AIDS tesztet és orvosi igazolásokat mutatnak be, tisztálkodnak, mielőtt igénybe veszik a szolgáltatást. Mindenért külön kell fizetni, és mindent számon lehet tartani, mert kamerán figyeli az eseményeket egy biztonsági ember, vagy ha úgy tetszik, a strici, aki azonnal közbelép, ha erőszakos cselekmény történik, és nem hagyja fizetés nélkül távozni a vendéget.
Tulajdonképpen a teljes átszervezés és legalizáció az államnak is jól jönne, hisz ha törvényessé válna a munka, nem a stricik zsebébe, hanem az államkasszába kerülne a pénz. Igaz, hogy a prostituáltnak így is, úgy is le kell adnia egy bizonyos százalékát a keresetének, de talán mégis inkább közpénz legyen belőle, mint hogy egy piti bűnöző gazdagodjon, aki önkényesen eldönti, mit tesz a lányokkal, és a pénzükkel – ha olyan kedve van, az aznapi keresetüket egyszerűen elveszi, és nem tehetnek semmit, csak reménykedhetnek, hogy másnap nem ugyanez fog történni.

Fotó: Illés Hellga

Viszont, ha az állam feltehetőleg tud erről a feketemunkáról, és még jól is járna, ha kifehérítené, miért nem teszi? Szinte biztosnak tartom, hogy ugyanazért, amiért a könnyűdrogok is illegálisak a mai napig az országban. A prüdéria, álszentség, elmaradott gondolkodás és a szemforgatás miatt. Mivel a fiatalok nem igazán folynak bele a politizálásba Magyarországon, nem a fiatal polgárok nyugatias, liberálisabb szemléletét nézik a törvényalkotáskor, hanem az elmaradott nyuggerekét, mivel közülük többen mennek el szavazni. Ők, ha a prostitúciót törvényessé tennék, felhördülnének. Ez talán akkora elhasalás lenne a párt részéről, amiből nyugdíjemeléssel sem lehetne felállni. Ez a begyöpösödött kádári népség még a végén azt gondolná, hogy ez nem méltó egy keresztény országhoz, márpedig mi hithű keresztények vagyunk, ugye. Ellenben az, hogy nőket, lányokat, akár még kiskorúakat a jelenleg hatályban lévő törvényekkel bűnözők karjaiba taszigálunk, és ezzel megpecsételjük az életüket, kifejezetten Jézus Krisztusi mentalitásra vall, ugye.

Csak halkan felteszem a kérdést, hogy vajon Állambácsi joga eldönteni, hogy nőként áruba bocsájtom-e a testem, vagy sem? Úgy gondolom, hogy mindenkinek magának van joga dönteni erről, senki másnak. Természetesen csak tizennyolc év felett, orvosi vizsgálatok után, és fogamzásgátló tabletta rendszeres szedése mellett, biztosított, erre használt épületekben. Álljon rendelkezésre nőgyógyász, pszichológus, és a munkaszerződés határozatlan időre szóljon, azonnali felmondási lehetőséggel, természetesen az adatok diszkrét kezelése mellett.
Nem véletlen, hogy egyre többen mennek Németországba vagy Hollandiába Magyarországról, hogy ott legálisan végezhessék ezt a munkát néhány évig. Ebből megszedik magukat, majd hazajönnek, a pénzből kifizetnek egy iskolát, beilleszkednek a társadalomba, esetleg családot alapítanak, és örökre maguk mögött hagyják azt a jelentéktelen néhány évet, amit szexmunkásként éltek. Nem lesz fenyegetés, nem fogja üldözni őket a múlt, nem ragadnak bele a romlott életbe, egyszerűen maguk mögött hagyják, és tovább lépnek. Persze nem vitatom, hogy ez minden esetben egy kényszermegoldás, ami lelkileg megterhelő lehet, amit nehéz lehet feldolgozni, amit úgy lehet csak csinálni, hogy a méltóságát a lány szögre akasztja. De még mindig sokkal emberhez méltóbbak a legális munkavégzés körülményei, mint az út mentén fel-alá járkálva várni a következő hepatitisz c-s részeg prolit, aki bántalmaz, majd hazamenni a stricihez, aki megver, ha nem kerestem neki megfelelő mennyiségű pénzt aznap.

Itt volna végre az ideje, hogy hajlandóak legyünk szemellenző nélkül nézni a világot, hogy foglalkozzunk embertársaink sorsával, és ne fordítsuk el pökhendi módon a tekintetünket, ha szenvedőket látunk, hanem segítsünk rajtuk, mert ezen áll vagy bukik egy jobb jövő.

A szerző Németh Gábor, a B1 blogcsalád alapító-főszerkesztője.

Ezen a felületen nagyrészt kerülöm az MSZP napi ügyeinek kommentálását, de most megint olyat produkált néhai pártom, hogy nehéz lenne nem billentyűzethez nyúlni. Történt ugye, hogy Botka László árulónak, baleknak, kollaboránsnak nevezte bizonyos párttársait. Közülük egyet nevesíteni is hajlandó volt: Molnár Zsoltot, a párt budapesti erős emberét és a Parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnökét, aki - Botka szerint - a Fidesz szekerét tolja.

Az MSZP belső viszonyairól nem árt tudni, hogy Molnár megítélése már azért is elég vegyes, mert egyedül tölt be komoly köztisztséget egy fontos bizottság elnökeként, így szakmai alapon is komolyan vehető hang az övé a médiában. Igen, nyilvánvalóan zavaró tényező Botka szemében, hogy egy MSZP-politikust jobbról és balról is komolyan vesznek, még inkább, hogy megszólalásaiban nem hogy nem szokott, de státuszából fakadóan nem is pártoskodhat egyoldalúan.

De hogyan is lett Molnár áruló az (egyébként nála jóval kevesebb médiaszereplést kereső/elérő) Botkánál? Erre a kérdésre sikerült az MSZP miniszterelnök-jelöltjének olyan zavaros, de minimum antidemokratikus választ adnia, amivel lassan a párt régi támogatóit is meggyőzi: nem alkalmas a feladata ellátására.

Molnár Zsolt az alábbi kijelentéseivel vált árulóvá a "demokratikus oldal miniszterelnök-jelöltjének" szemében a 168 óra megfogalmazásában:

Molnár, aki az MSZP elnökségi tagja, korábban a Sztárklikkben ugyanis azt írta, hogy az LMP-t hagyni kellene önállóan indulni a választásokon, az MSZP pedig nem vitathatja el, hogy Gyurcsánynak a parlamentben a helye.

Micsoda árulás ez! Mekkora árulás nem elvitatni az MSZP mellett létező ellenzéki pártoktól a parlamentbe jutás és egyáltalán a választhatóság jogát! Együttműködésre irányuló útkeresés? Na, az még nagyobb árulás Botka szemében, aki máig úgy hiszi, hogy egy magányos MSZP-t győzelemre vihet, annak jelöltjeként miniszterelnökké válhat.

És mi volt minderre Molnár válasza?

Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy folytatódik a baloldali polgárháború, az MSZP-n belüli kiszorítósdi, ahelyett, hogy a NER és Orbán Viktor leváltására koncentrálnánk

Én sem szeretem Gyurcsányt, és nem szavaznék az LMP-re, de ha Botka így folytatja, rá végképp nem. A magam részéről több árulót szeretnék látni az MSZP-ben, amennyiben ezek az árulók egy nyitottabb, több sajtójelenlétet produkálni képes, és a Gyurcsány-Mesterházy-féle frusztrált alakok görcsös politikájával szakító pártot építenek végre ebből a (romjaiban is impozáns) brandből.

Ja, és az sem árt, ha meg mernek és tudnak szólalni szakpolitikai kérdésekben pártoskodás nélkül, de ez már egy másik történet:

Első olvasatra talán semmi sem köti össze a címben felsorolt neveket a Kedves Olvasó fejben. Eddig ezt én is így gondoltam, mára viszont mindhármukra kicsit másként tekintek, mint pár héttel ezelőtt. Mindegyikük mást és máshogy képvisel a nyilvánosság előtt. Mindhármuknak ezer gondolatával nem értek egyet, ugyanakkor mindhármuk sok értékes meglátását tettem magamévá.

Pár hónappal ezelőtt született meg a fejemben az ötlet, hogy YouTube-csatornát indítok több, különféle műsortípusban kipróbálva magamat és szellemi/baráti körömet. Az első műsoromnak a "Hagyományos beszélgetés" címet adtam.

Ennek koncepciója egyszerű:

egy emberrel, egy témáról, az általa választott közeget belakva, vágatlanul beszélgetek kb. fél órán át.

A célom az volt, hogy visszacsempésszem a modern, pörgős, felszínes internetes tartalmak világába a tábortűz melletti, nyugodt eszmecserék hangulatát. Technikusomtól, operatőrömtől, gondolkodó társamtól és barátomtól, Tobai Ricsitől annyit kértem, hogy tartson velem ebben a kísérletben. Ne tegye le a kamerát, végig kézből dolgozzon, mutassa be a környezetet, és bármi történik felvétel közben, ne nyúljon a stop-gombhoz. Rögzítsen minden sutaságot, váratlan eseményt, bakit, emberi gesztust.

Bár induló csatornaként a nézettségünk borítékolhatóan alacsony még, a visszajelzések kárpótolnak a kezdeti nehézségekért, és ezt köszönöm nektek! Sokan észrevettétek és elismertétek, hogy az internet legnagyobb hazugsága lelepleződött:

nem igaz, hogy csak 8-10 percben, effektekkel, zenével, pörgős vágással lehet lekötni a figyelmet.

Az emberek igenis nyitottak a "hagyományos" beszélgetésre, hiányát érzik az életükben.

Akiknek nem tudok elégszer köszönetet mondani bevállalós bátorságukért, azok az első próbaszéria vendégei. Molnár Zsolt, az MSZP parlamenti képviselője, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, Puzsér Róbert kritikus, értelmiségi gondolkodó, vérprofi műsorvezető, és Vona Gábor, a Jobbik elnöke, az egyik legesélyesebb Orbán-rezsim utáni miniszterelnök-jelölt - nos ők mind komoly emberek, komoly veszítenivalókkal.

És akkor személyemben felhívja őket egy minimum kétes megítélésű, kiszámíthatatlan blogger, hogy szolgáltassák ki magukat neki fél órán át, az utólagos vágás biztonsági hálójáról lemondva, egy olyan műsor szereplőjeként, amelynek nincs referenciája. Ők meg bevállalták ezt.

Kevés közszereplő hajlandó manapság szabadesésre, beleugrani egy ilyen kísérletbe. Beszélgetéseink közben akár ingattam a fejem, akár egyetértettem gondolataikkal, mindenképpen nagyot nőttek a szememben, és az eddigi néző visszajelzések is biztatóak.

Aki ma egyszerűen csak leül és vállalja magát manírok nélkül, az hitem szerint személyében már nem támadható. Az meghaladja azt a szintet, hogy személyeskedésbe fulladjon a közös ügyeinkről való gondolkodás. Remélem egyre többen lesznek az ilyen közszereplők, és egyre több internetező ad nekik fél órát a figyelméből friss szemmel, szavaikra figyelve.

Legyünk kicsit úgy együtt, ahogy őseink a tábortűz körül.

Ez a műsor, és több új formátum is tehát folytatódik/kezdetét veszi itt, az Új Egyenlítő blogon és ezen a YouTube csatornán. Iratkozzatok fel, és mi ígérjük, nem élünk vissza a drága időtökkel!

Köszönjük a figyelmet!

Németh Gábor és Tobai Ricsi