Alapítva 2009-ben | Alapító-főszerkesztő: Németh Gábor | Goldenblog 2011

ÚJ EGYENLÍTŐ BLOG

ÚJ EGYENLÍTŐ BLOG

Nyílt levél Gyurcsány Ferencnek

2017. február 21. - ngjbp

Tisztelt Miniszterelnök Úr, kedves Feri!

A legnagyobb magyarországi közéleti blog alapító-főszerkesztőjeként, (amit akkor még Egyenlítőnek hívtak) én is részt vettem az MSZP 2009. március 21-i tisztújító kongresszusán. Senki sem tudta, hogy abban a több szempontból válságos helyzetben mire készülsz. A csarnokban összegyűlt tömegben állva még hittem bennünk, balosokban, hittem a baloldalban, ahogy sokan mások is. Megrendítő szavaidat a bizonytalantól való félelem mellett büszkeséggel is hallgattuk:

Azt hallom, azt üzenik nekem, hogy a változásokhoz szükséges összefogásnak, a változáshoz szükséges stabil kormánytöbbségnek és az ellenzék józan magatartásának én magam vagyok az akadálya. Remélem, hogy így van, hogy csak én magam vagyok az akadály. Mert ha igen, akkor ezt az akadályt én most megszüntetem

– mondtad. Most ugyanezekre a szavakra lenne szükségünk Tőled.

gyv.jpg

Ha megkésve is, de milyen jól cselekedtél akkor! Beláttad, hogy a helyzet tarthatatlan, személyed már inkább árt a politikai családodnak, minthogy hasznára lenne. Megvolt benned a képesség, hogy egyszerre legyél hazafi és áldozatra kész, egóját háttérbe parancsoló, hiteles baloldali politikus.

A kulcsszó a belátás, és Te rendelkeztél ennek képességével! Sokunk nevében mondhatom, ismét a belátásodra lenne szükség ebben a hasonlóan válságos politikai helyzetben. Ha most időben és jó irányba lépnél, azzal újra azzá a politikussá válnál, aki nem saját magával, hanem az általa képviselt üggyel, a baloldal ügyével foglalkozik. És itt igenis feladata lenne Botka Lászlónak is. Mivel a DK-ra és Rád is szükség van a kormányváltáshoz, - ám ennek az ügynek egy listás hely kiharcolásával ártanál -, az MSZP feladata lenne megegyezni veled, például egy 13. kerületi egyéni indulás lehetőségének megteremtésében.

Tisztelettel kérlek, hogy gondold végig azokat a történelmi precedenseket, vagy akár Bajnai Gordon példáját, amely esetekben egy élvonalbeli vezető képes volt a háttérbe húzódva segíteni egy friss, fiatal, de legalábbis kevésbé elhasználódott politikusi generáció felemelkedését.

Vedd észre kérlek, amit rajtad kívül már talán mindenki más észre vett: a Fidesz kampányembere vagy. Vitatkozhatunk arról, hogy "gonosz" ez a hatalom vagy sem, de arról nem vitatkozhatunk, hogy politikai kampányaik minden momentumát racionálisan, a "jó és rossz tudásának" felhasználásával tervezik meg. Nézd csak meg, hogy hol tart most az ellenzék, hogy mennyire képtelen összefogni és kitörni a néhány százalékok bűvköréből! És nézd meg, hogy ki a fő eszközük ezen állapot fenntartásában. Ha Vonát kell amortizálni, plakátra kerülsz Vonával, ha az MSZP-t, plakátra kerülsz MSZP-s politikusokkal. Elég téged megemlíteni, és a szövegkörnyezet többi szereplője zuhan 1 százalékot. Ezek tények, ezeket be kell látnod. 

bohoc_mszp.jpg

Kényelmes lenne azzal zárni a soraimat, hogy "sokan kiábrándultunk miattad és a különutas viselkedésed, egóharcod miatt a baloldali politizálásból", és ezt az állítást igaznak is tartom. De most álljon csak itt az, amiért személyes jótállást tudok vállalni: az én véleményem. Feri, én 10 évig eszköztelenül harcoltam a baloldalért. Ugyanúgy pakoltam padokat Molnár Gyula rendezvényein egyetemista aktivistaként, ahogy később melletted álltam a színpadon, mikor játékpisztolyt fogtak ránk, aztán létrehoztam az ország legolvasottabb, vállaltan baloldali elköteleződésű blogját, és segítettem csapatommal az összefogás jelöltjeinek kampányát is filmekkel, beszédírással.

De itt a vége. Én – egy emberként korábbi segítőid és támogatóid közül – kijelentem, hogy nem szavazok olyan listára 2018-ban, amelyen szerepel a neved.

Arra kérlek, ne legyél tovább fegyver a Fidesz kezében, ne terheld személyeddel a valódi ellenzéki összefogás ügyét. A Momentum akciójában való kezdeti, kétes részvételed is azt bizonyította, hogy nélküled most könnyebb közös ügyért küzdeni.

Tisztelettel egykori támogatód,
Németh Gábor

alapító-főszerkesztő
Egyenlítő blog / B1 blogok

A bejegyzés trackback címe:

https://egyenlito.blog.hu/api/trackback/id/tr8912277665

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Németh Gábor: Nyílt levél Gyurcsány Ferencnek 2017.02.21. 13:39:02

Itt a vége. Én – egy emberként sok korábbi segítőid és támogatóid közül – kijelentem, hogy nem szavazok olyan listára 2018-ban, amelyen szerepel a neved.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Péterbá 2017.02.21. 12:41:14

Orbánt csak Gyurcsány győzheti le!

Peter Tamas 2017.02.21. 13:16:58

Időben! Időben? Sokáig gondolkodtam, hogy mindenkor baloldaliu, de nem gyurcsány , szavazóként, szóvá tegyem a baloldal "gyurcsányozásával" kapcsolatos véleményemet! Evvel a bloggal betelt a pohár! Nem e válasz keretében tartozik a múlt azon részének feltárása, ami Gyurcsány hatalomba kerüléséhez, majd miniszterelnökségéhez vezetett! Ám a többi már igen! Az a része meg leginkább, hogyan számolnak el azok a mostani vezetők, akik hatalomhoz és később hatalomba tartásához segédkeztek! Ők azok akik most a kíűzetést választották! Bár belső információim nincsenek, mint a rendezvényeket rendező és bonyolító blog irójának, de elnézést ha azt feltételezem, későbbi megbuktatásában is pártbeli szobáik mélyén, az érdekelt távollétében részt vettek! Feltehetően ott voltak akkor is mikor párton belüli reform törekvései is kudarccal jártak. Ugye elég ha csak a pártfinanszirozás ügyét említe!? Vagy azokat a párt által támogatott és etikai eljárás alá nem vont képviselőket akik bagóért adták el az MSZP-t "Feri" háta mögött! Az "öszödi beszédről"már nem is beszélve! Vajon az a lépés is az Ő terhe, hogy új pártot volt kénytelen alapítani? Vajon Németh úr nem gondol arra, hogy ez a módszer, amit most a pártvezetés és a polgármester bevetett nem üt vissza? Miről beszélnek akkor mikor nyilvánvaló, hogy az együttmüködésre még hajlandó pártok egyike sem akar közös listát? Hogy gondolhatták azt /Lengyel/ tanácsára, hogy az elkeseredett DK-ok majd az Mszp.re fognak szavazni? Végül de nem utolsó sorban, amitől betelt a pohár: a módszer ahogy ezt végrehajtották! Kezdek hinni Demeter Máriának, hogy Önök nem akarják megverni Orbánt! Emiatt Önök egy sok sok éve számítható szavazatot vesztettek!

MasterMason 2017.02.21. 14:02:09

"Orbánt csak Gyurcsány győzheti le!"

Bahaha! Nézd már meg a választási statisztikákat Feri előtt és után:

hu.wikipedia.org/wiki/Jelenkori_magyarorsz%C3%A1gi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1sok

Feri tönkre tette a baloldalt, és lassan olyan sikereket fog elérni, mint egykor az szdsz fénykorában, bár az nem túl sok mert alig 5%-ék.

Feri soha a büdös életben nem tudna legyőzni már senkit, már csak azért sem, mert a Ferit nem Orbán gyözte le, hanem azok a választok akik miatta elfordultak a baloldaltól. Több mint egymillió szavazót vesztett a baloldal, talán valami oka ennek van... Bár az is igaz, hogy a Feri elküldése nem lesz elég.

Azzal nem lehet már választást nyerni, hogy a magyar nép egy aljadék náci gyilkos bűnös nép...

William Kidd 2017.02.21. 20:33:11

@MasterMason: hmm micsoda kaftanos duma. Na ezert nem fogtok ti itt hatalomra kerulni. A baloldal nyilt magyarellenes tenykedeset sokan nem felejtik el. Megyo pezsgozeset Nastaseval dec. 1-en, Fleto nemzetellenes uszitasat a magyaroknak visszaadando allampolgarsaggal kapcsolatos nepszavazasnal, a micisapka, a bogatyazas, a szarmagyarok, a Turol rombolas... Ez a zsido csapat nem kivanatos a hatalomba Magyarorszsgon.

Péter Julia 2017.02.21. 20:34:50

NEM csatlakozunk a BOTKA-ORBÁN paktumhoz ! Kár a fáradtságért! Itt éltünk ebben az országban , Mindenki élete itt zajlott előttünk !

kutyahűség 2017.02.22. 09:51:57

Kedves Németh Gábor!

A jó barát, jó tanácsokat szokott adni a barátjának. De vannak olyan magukat jó barátnak nevező emberek, akik nem ezt teszik. Ön most olyat tanácsol Gyurcsány Ferencnek, amellyel bizton hatalomban tartaná Orbán Viktort. El kellene dönteni, hogy kinek az oldalán áll Orbán Viktorén vagy a kormányváltás lehetőségén. Gondolom észrevette, ha nem sajnálatos, amióta az MSZP gyurcsányozik azóta a Fidesz nem teszi. Ők most sorosoznak, vonáznak, brüsszeleznek. Politikai manipuláció, így lehet magukat hatalomba tartani. Gyurcsány Ferenc egy legális párt legálisan megválasztott elnöke, akinek ott a helye a 2018-as parlamenti választásban. Kéretik ezt tudomásul venni.

Zsuzsanna Heltai 2017.02.22. 12:01:22

@Peter Tamas: Azt gondolom, sokan sokszor ki kell fejtenünk hasonló meglátásunkat, mert egyre többeknek világossá válik, h bizony így függenek össze a dolgok! Azért fúrta meg a pártja Gyurcsányt, mert nem tűrte a mutyit, a haveri osztogatást, tisztességes pártfinanszírozást akart,amit az mszp nagyjai nem akartak. MEGKÉRDEM: UGYAN MIÉRT NEM KÉPES AZ MSZP 2009 ÓTA még azt a szintet sem elérni, ami Gyurcsány lemondásakori támogatása volt????

Zsuzsanna Heltai 2017.02.22. 12:11:14

@Péterbá: én első perctől DK-s vagyok, de ebben a helyzetben most ez nem aktuális, sajnos. DE Botka tuti nem tudja legyőzni. Senki más nem fog mögé állni. Erős ellenfél lehetne viszont BODNÁR ZOLTÁN!!!!

Tichy 2017.02.24. 13:16:18

Hasonló gondolatokat fogalmaztam meg korábban én is.Gyurcsány részben a fidesz lejárató kampányának áldozata,de a baloldali kormányok sikertelenségét is rajta verik el.Bár a legfelkészültebb demokratikus politikus,vele nem lehet nyerni.Ez akkor is tény,ha sokak megkérdôjelezik.
süti beállítások módosítása