Alapítva 2009-ben | Alapító-főszerkesztő: Németh Gábor | Goldenblog 2011

ÚJ EGYENLÍTŐ BLOG

ÚJ EGYENLÍTŐ BLOG

Botka László kampány helyett árulót kiált

2017. július 26. - ngjbp

A szerző Németh Gábor, a B1 blogcsalád alapító-főszerkesztője.

Ezen a felületen nagyrészt kerülöm az MSZP napi ügyeinek kommentálását, de most megint olyat produkált néhai pártom, hogy nehéz lenne nem billentyűzethez nyúlni. Történt ugye, hogy Botka László árulónak, baleknak, kollaboránsnak nevezte bizonyos párttársait. Közülük egyet nevesíteni is hajlandó volt: Molnár Zsoltot, a párt budapesti erős emberét és a Parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnökét, aki - Botka szerint - a Fidesz szekerét tolja.

bl.jpg

Az MSZP belső viszonyairól nem árt tudni, hogy Molnár megítélése már azért is elég vegyes, mert egyedül tölt be komoly köztisztséget egy fontos bizottság elnökeként, így szakmai alapon is komolyan vehető hang az övé a médiában. Igen, nyilvánvalóan zavaró tényező Botka szemében, hogy egy MSZP-politikust jobbról és balról is komolyan vesznek, még inkább, hogy megszólalásaiban nem hogy nem szokott, de státuszából fakadóan nem is pártoskodhat egyoldalúan.

De hogyan is lett Molnár áruló az (egyébként nála jóval kevesebb médiaszereplést kereső/elérő) Botkánál? Erre a kérdésre sikerült az MSZP miniszterelnök-jelöltjének olyan zavaros, de minimum antidemokratikus választ adnia, amivel lassan a párt régi támogatóit is meggyőzi: nem alkalmas a feladata ellátására.

Molnár Zsolt az alábbi kijelentéseivel vált árulóvá a "demokratikus oldal miniszterelnök-jelöltjének" szemében a 168 óra megfogalmazásában:

Molnár, aki az MSZP elnökségi tagja, korábban a Sztárklikkben ugyanis azt írta, hogy az LMP-t hagyni kellene önállóan indulni a választásokon, az MSZP pedig nem vitathatja el, hogy Gyurcsánynak a parlamentben a helye.

Micsoda árulás ez! Mekkora árulás nem elvitatni az MSZP mellett létező ellenzéki pártoktól a parlamentbe jutás és egyáltalán a választhatóság jogát! Együttműködésre irányuló útkeresés? Na, az még nagyobb árulás Botka szemében, aki máig úgy hiszi, hogy egy magányos MSZP-t győzelemre vihet, annak jelöltjeként miniszterelnökké válhat.

És mi volt minderre Molnár válasza?

Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy folytatódik a baloldali polgárháború, az MSZP-n belüli kiszorítósdi, ahelyett, hogy a NER és Orbán Viktor leváltására koncentrálnánk

Én sem szeretem Gyurcsányt, és nem szavaznék az LMP-re, de ha Botka így folytatja, rá végképp nem. A magam részéről több árulót szeretnék látni az MSZP-ben, amennyiben ezek az árulók egy nyitottabb, több sajtójelenlétet produkálni képes, és a Gyurcsány-Mesterházy-féle frusztrált alakok görcsös politikájával szakító pártot építenek végre ebből a (romjaiban is impozáns) brandből.

Ja, és az sem árt, ha meg mernek és tudnak szólalni szakpolitikai kérdésekben pártoskodás nélkül, de ez már egy másik történet:

A bejegyzés trackback címe:

https://egyenlito.blog.hu/api/trackback/id/tr312691667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kelly és a szexi dög 2017.07.26. 18:00:54

Legyen Fletó az ellenzék közös jelöltje, hajrá!

Sir Galahad 2017.07.26. 18:23:26

Szerintem Botka '18-ban nem nyerni akar, mert tudja, hogy az lehetetlen. Annyit akar elérni, hogy az MSzP legyen '18 után az egyetlen baloldali párt a Parlamentben, mert abból aztán akármi lehet. És ezt a célját el is érheti, ha szerencséje van.
süti beállítások módosítása