Két olyan problémát generált az Orbán-rezsim mostanában, amelyek miatt szóba került az ország kizárása az Európai Unióból, és a Fidesz kizárása az Európai Néppártból. A CEU kvázi felszántása és a menekültek (kvóta szerinti) be nem fogadása, ill. az utóbbihoz tartozó "Állítsuk meg Brüsszelt" plakátkampány miatt sikerült szégyenpadra kerülnünk. Jelen dolgozat szerzőjének véleménye szerint ugyan a jelenlegi formájában fennálló EU-s szégyenpad kevésbé szégyenletes hely, mint Merkel és baráti körének klubja, de most foglalkozzunk inkább a reálpolitikai lehetőségekkel.

Kezdjük azzal, hogy talán még Orbán sem számított rá, hogy ilyen kemény hetek elé néz. Miért is fájhat most a feje?

1. Simicska ki készül róla szivárogtatni valamit, amibe állítólag bele is bukhat. Simicskát meg is érthetjük, ez a minimum a fia fideszes betámadása miatt. Ha valaki, hát Simicska Lajos igencsak sokat tudhat Orbán Viktorról, sőt, állítólag kínos felvételeket is tartogat róla a múltból.
2. Simicska lenyilatkozta, hogy Orbán azzal verte ki nála a biztosítékot, hogy a Roszatom pénzén akarta megvenni az RTL-t, hogy aztán megszüntesse. Nincs ebben semmi meglepő. Azt mindenki látja, érti, hogy Orbánt Putyin alfeléből húzták elő, és azt is, hogy nem kifejezetten érdekelt egy erős RTL-ben.
3. A menekültek vissza nem fogadása miatt Magyarországot bizonyos körök ki akarják záratni az EU-ból.
4. Az "Állítsuk meg Brüsszelt" plakátkampány, a CEU-ügy és a civilek vegzálására hozott törvény miatt a Fideszt ki akarják zárni az Európai Néppártból

Az alapállás az, hogy Orbán ezekben (az EU-t és a Néppártot érintő) kérdésekben ezúttal nem mehet el a falig. Feltehetően abban reménykedik, hogy az EU-n kívül könnyebben erősítheti meg autoriter rendszerét, és majd Putyin (esetleg Trump) finanszírozni fogja az ő kis szemétdombját, ha kiesik az EU pénze. Ez viszont súlyos tévedés!

Orbán addig ér bármit Putyinnak, amíg az EU-ban Merkel pártjában ül a Fidesz, és míg Magyarország tagja az Európai Uniónak.

Ha hazánk nem lenne EU-tag, akkor Orbán egy eldobható, értéktelen játékszerré válna. Onnantól Magyarország a Fehéroroszország-Ukrajna ligában játszhat tovább. Konyec.

Ha tehát lesz elég vér az EU pucájában, hogy ténylegesen elvigye Orbán ügyét a kenyértörésig, akkor neki meg kell hátrálnia. Inkább be fog fogadni néhány ezer menekültet, inkább le fog feküdni Merkelék demokráciát, CEU-t, civileket érintő kéréseinek, csak ne veszítsen oroszországi árfolyamából.

Mit gondoltok?

Ezrével osztottátok, tízezrével olvastátok és százával kommenteltétek legutóbbi, oktatási rendszerünkkel foglalkozó írásomat. Nagyon köszönöm a sok levelet, és hogy ilyen, mondhatni országos vitát indítottunk el együtt, veletek. Ám panaszkodni, a sebeinket nyalogatni kevés! Tegyük meg most a következő lépést, lássuk hogyan lehetne jobbá tenni ezt a rendszert, hogy a mi gyermekeink már ne szorongásban, megalázva nőjenek fel!

Írásomban a ti észrevételeiteket figyelembe véve felvetek néhány megoldási javaslatot. A miértekre majd egy későbbi posztban fogok kitérni. Mert igenis hiszem, hogy okkal, rossz okkal ilyen az oktatási rendszerünk.

A mostani rendszer célja az egyéniség elnyomása, a kockásítás, a szolganép kitermelése az uralkodó elit számára.

Nagyon fontos a CEU, de én egy olyan országban szeretnék élni, ahol az igazságtalan, gyermekeket megtörő és sorba állító, szolgalelkűségre nevelő közoktatás miatt megy a nép a Parlamentnek. Lássuk, hogyan lehetne jobbá tenni a közoktatást. Szubjektív, nem teljes lista következik.

1. A frontális osztálymunka megszüntetése

Rengeteget írhatnék a frontális osztálymunka kártékony hatásairól, de akit mélyebben érdekel a téma, annak irány a Wikipédia. De mit is jelent dióhéjban a frontális osztálymunka? Kockásítást, szabványosítást, uniformizálást. Azt, hogy a diákok egyforma tudásúként, képességűként, érdeklődésűként és tempójúként kezelt massza részeként ülnek szemben a tanárral, aki "osztja az észt". Kérdezni általában nem lehet, nem is mer a diák, mert tart a megszégyenüléstől. Előnyei közt említik, hogy "növeli a versenyszellemet, vitakultúrát". (Ezúton is kérem azt az olvasót, aki ezen előnyöket tapasztalta, hogy kommentben meséljen erről.) A többség ebben az osztálymunkában csak azt tanulja meg hogy hallgasson, mert ő egy alárendelt senki a tudás birtokosaival szemben.

2. Különbségtétel fegyelmezés és megalázás közt

Sokan írtátok le, mondtátok el az előző oktatásos posztom kapcsán, hogy tanáraitok gyakran (akár) jogos fegyelmezés helyett megaláztatásoknak tettek ki titeket. Gyakori jelenség az oktatási kultúránkban, hogy a tanár a tantárgyi érdemjegyet fegyelmezésre használja. Akár joggal, akár jog nélkül kerül sor a retorzióra, ez megengedhetetlen! Pontosan átlátom a mai fejemmel, hogy mekkora zavart keltett bennem, mikor a német füzetem otthonfelejtése miatt egyest kaptam németből, vagy mikor a tanárnőétől eltérő véleményem hét, azaz hetes darab egyes osztályzatot eredményezett egy másik tárgyból. A hanyagságnak mégis mi köze van a tárgyi tudáshoz? Ti írtátok, de én is tapasztaltam azt a beteges gyakorlatot is, hogy aki gyenge volt testnevelésből, azt nem egyszer a társai elé állították, hogy rúgják seggbe labdával (!). Ennél kevés alávalóbb dolgot lehet egy diák, vagy egy fejlődő, befolyásolható közösség ellen elkövetni.

3. Kötelező olvasmányok helyett az olvasás megszerettetése

Rengeteg szorongást okozott a felnőtt életemben is, hogy magyar irodalomból rendkívül műveletlen vagyok. Többet olvastam és olvasok a mai napig a kortársaimnál. Én voltam az a gyerek, aki a szünetben focimeccs helyett is inkább leült a pálya szélére egy jó könyvvel. A probléma abból adódott, hogy mit tartottam jó könyvnek. Nem olvastam el a kényszer és a görcsös próbálkozás kudarcai miatt olyan műveket, mint az Aranyember, az Egri csillagok, A kőszívű ember fiai, A láthatatlan ember, stb. Coming out következik: a mai napig nem olvastam el egyetlen Jókait, Mórát, Gárdonyit sem. Nem ismerem a magyar regényeket, mert olyan korban követelték meg tőlem, hogy olvassam őket, amikor én inkább A Gyűrűk Urát és kaland-játék-kockázat könyveket forgattam.

4. A házi feladat megszüntetése, a tanítás kezdetének kitolása

Sosem felejtjük el azokat a téli nulladik órákat, amikor szüleinknél korábban kellett kelnünk, hogy a sötét éjszakában, hidegben betámolyogjunk egy testnevelés órára. Talán a nulladik órák már megszűntek (nagyon remélem), de így is sokan felvetették már, hogy egy órával később kellene kezdeni a napot, hogy ne hullákat, hanem éber diákokat kapjon alapanyagként az iskola. Visszatérő elem volt leveleitekben a házi feladat okozta trauma is. Magam is emlékszem, hogy a felnőttek már végeztek napi munkájukkal, míg én még mindig 3 képet festettem rajz órára, és matekpéldákat próbáltam megoldani, hogy ne kapjak reggel egyest. Elvették tőlem a délutánjaimat és a hétvégéimet, amikor a saját könyveimet olvastam volna, amikor a saját képeimet rajzolgattam volna. Ugye ti is emlékeztek rá, hogy hétvégén és a nyári szünet előtt több leckét kaptunk? Bűn volt! A házi feladat indokolatlan (és a felnőtt életben sem ismert plusz) teher a diákokon. Emellett egy újabb szorongási forrás, és sok esetben csalásra kényszeríti a fiatalt, aki ekkor még nem tudja, hogy a baj nem vele van. Nem ő a "rossz", ha óra előtt, a WC-ben bujkálva firkálja le a leckét. Az a rendszer rossz, ami egy gyermeket erre kényszerít.

5. Tantárgyak helyett projektek

Több országban sikerrel alkalmazzák már azt a tanítási módszert, amikor nem szeparáltan tanítanak különféle tárgyakat (matek, nyelvtan, földrajz), hanem a diákoknak olyan komplex projektfeladatokat adnak, amelyek megoldásához minden területen fejleszteniük és használniuk kell a tudásukat. Az ilyen csoportos foglalkozások ráadásul remek alkalmak arra is, hogy fejlődjön a csoportdinamika, fogalmak alakuljanak ki a csapatmunkáról, és fejlődjön a komplex gondolkodás, az ismeretek összekapcsolásának képessége. (Nem térek most ki rá, hogy ez miért nem érdeke egy ilyen hatalomnak. Mindenki gondolja végig maga, és írja le kommentben, mire jutott.)

6. Memorizálás helyett gyakorlati és állampolgári ismeretek

A modern korban lejárt a magolás ideje. Minden információ, szövegrészlet, vers, dátum, térkép, képlet megtalálható pillanatok alatt az interneten, vagy akár az iskolai könyvtárban. Sokkal hasznosabb lenne végre azt megtanítani a diákoknak, hogy hogyan döntsék el, milyen információra van szükségük egy feladat megoldásához, és azt az információt hogyan szerezhetik meg a leghatékonyabban. Ebben is segíthetnek a fentebb említett, komplex, tantárgyakon átívelő feladatok. Külön bűne a rendszernek, hogy a gimi végén azt tudja a diák, hogy hogyan kell deriválni, de sárga csekket kitölteni nem tud, a választási rendszerről pedig elképzelései sincsenek.

Ezek az én javaslataim első körben, most ti jöttök, kedves olvasóim! A témában ajánlom figyelmetekbe előző írásomat, ill. az azt feldolgozó Önkényes mérvadó adást a Jazzy rádióból. Ezt gondolta a témáról Puzsér Robi, Horváth Oszkár és Dinnyés Gergely:

A poszt szerzője Németh Gábor, újságíró, blogger

Napról napra erősödik bennem a meggyőződés, hogy az egyetlen komolyan vehető, nem jobbos miniszterelnök-jelöltnek, Botka Lászlónak nem kell, sőt, nem szabad összefognia senkivel.

Az alapállás tényszerűen az, hogy

a következő három személy egyike lesz a miniszterelnök 2018-ban: Orbán Viktor, Vona Gábor vagy Botka László.

Jelen dolgozatomban azt fogom sorra venni, hogy hogyan hülyült meg minden törpepárt az ellenzéki oldalon, és hogyan váltak alkalmatlan, eredményes választási szereplést gátló, komolyan vehetetlen tényezővé.

Íme a baloldal választási győzelmének 3 legszorgosabb szabotálója:

• Juhász Péter, Együtt: Juhász Péter és maga az Együtt volt számomra a legnagyobb csalódás az ellenzéki oldalon. Már a párt elnevezése is egy vicc, hiszen az utóbbi időben rendszeresen olvashattunk arról híreket, hogy mi mindent akar az Együtt külön csinálni. A Providentes, egykori gyurcsányista, köztudottan pszichés defektussal élő Szigetvári Viktor pártelnökké választása volt az első igazán nagy sokk, aztán pedig az általam kedvelt és elismert Juhász Péter hülyült meg teljesen. Ez a fütyülés-mánia számomra értelmezhetetlen. A környezetemben egyre több bizonytalan szavazó és biztos (ellenzéki) pártválasztó mondta azt az elmúlt 2 évben, hogy végre van kire szavazni. Én is ezt éreztem. Juhász Péter jó, konfliktusos, társadalmilag is fontos és nehéz ügyekbe állt bele. Határozottan, és a média leuralt terében is látható módon képviselte Rogán ügyeinek vizsgálatát, Orbán vagyonosodásának feltárását, Deutsch Tamás és a Fidesz képmutató drogpolitikáját, a kórházi ellátás drámai állapotát... Aztán valami történt, és egy ideje csak akkor hallat magáról, ha fütyülést szervez. Miért? Miért nem kórházi ételosztással, Rogán további vizsgálatával, a drogstratégia működésképtelenségével, az oligarchákkal foglalkozik? Komolyan agyrém ez a PR-öngyilkosság. Tucatnyi véleményformálótól hallom mostanában, hogy "kár Juhászért, eddig jövőbeni miniszterelnökként is lehetett rá gondolni, de mióta csak fütyül, teljesen leírta magát". Így van.

• Gyurcsány Ferenc, DK: Gyurcsány Ferenc és az ő szélsőségesen agresszív, szóhasználatában gyűlölködő, liberális törpepártja, a DK nem csupán szabotálja évek óta a baloldal sikerét, hanem konkrétan mintha a Fidesznek dolgoznának. Esélyem sincs felsorolni Gyurcsányék minden kétes közéleti megmozdulását. Képesek voltak a Teréz körúti robbantással a kormányt vádolni, álságos módon szítanak ellenségeskedést a baloldali szervezetek és szellemi műhelyek között, a pártelnök előtérben tartásával pedig a Fidesz kampányán dolgoznak. Már a népszerű kortárs művész kiállításán is elhangzott:

Gyurcsány feltehetőleg tudja, hogy addig van haszna a szabadlábon tartásának, amíg Orbánt segíti. Ez szimpla vádalku,

• Momentum Mozgalom: Egy újabb baloldali párt a semmiből. A formáció egyetlen sikeres kezdeményezést vitt végig, és ettől máris feljogosítva érzik magukat választható pártként kelletni. Ez olyan, mintha az annak idején a (jelen cikk szerzőjétől ellopott adatbázison) szervezett netadós flashmob után Gulyás Balázs kilépve az MSZP-ből új pártot gründolt volna gyorsan. Ráadásul a Momentum eddig csak valami ellen tudott megnyilvánulni átütve a média ingerküszöbét. Szögezzük le:

aki ma (ráadásul kész program nélkül) xpluszegyedik "demokratikus" "ellenzéki" pártot alapít, az Orbán szolgálója.

Ez tehát véleményem szerint a három legkínosabb, Orbánéknak dolgozó "ellenzéki" formáció. Persze mellettük léteznek még olyan pártocskák, amelyeknek már a nevére sem emlékszünk, vagy még nem tanultuk meg. Volt párt, amelynek tagjai egymást korruptnak bélyegezve szakadtak szét, miközben más politika lehetőségéről beszéltek. De volt olyan is, amelyik képes volt országos plakátkampányt szervezni a kvótanépszavazásos "igen" köré.

Az emberekkel rengeteg módon meg lehet utáltatni az orbáni világ alternatíváját, és a honi ellenzéki, 40 emberes gittegyletek pont ezt teszik.

A poszt szerzője Németh Gábor.

Rizsavi Tamás, Lampert Benedek, Tóth Tamás és Lőrincz Ákos ezúttal a Plitvicei-tavak lenyűgöző jégbe fagyott világát fotózták. 

Tegnap este volt szerencsém premier előtt megnézni Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét. Tudatosan előzetes tájékozódás és prekoncepciók nélkül ültem be a vetítésre, és elöljáróban leszögezhetem: az Arany Medve a legjobb helyre került.

A történet Mária és Endre különös kapcsolatáról, bátortalan és suta közeledéséről és szerelmük beteljesüléséről szól. A 'különös' kifejezést itt a kapcsolat ábrázolására értem. Hiszen ami történik, az csak a filmvásznon furcsa és újszerű.

Ennyire hétköznapi ábrázolását vásznon még nem láttuk a szerelemnek.

Hollywood sok évtizedes kemény munkával elhitette velünk, hogy az igazán nagy eseményeket (szerelem, halál, születés, elszakadás) minimum Enya, Lana Del Rey vagy Danny Elfman zenéje előzi meg és Leonardo DiCaprio arcáról készült lassított felvétel követi. De ez nem így van! Ilyen pillanatokat keresve és várva nem vesszük észre az élet valódi szépségeit és rezdüléseit. Ezt Enyedi Ildikó filmje könyörtelenül a képünkbe tolja. Elveszíteni valakit, értelmetlenül elcsúszni egymás mellett, meghalni vagy ölni hétköznapi cselekedetekkel, kimondott vagy kimondatlan (fél)szavakkal is lehet. Sőt, a valóságban csak így lehet.

A húsüzemben játszódó, hideg képsorok és a szereplők fojtott hangú, félelmektől terhelt, ügyetlen önkifejezési kísérleteiből felépülő dialógusok percről percre uralkodnak el rajtunk a film előrehaladtával. Először csak a bőröm alá bekúszó nyugtalanító és kényelmetlen érzésre figyeltem fel, aztán (ahogy a mellettem ülők is) egyre többször akartam elfordulni a vászontól, menekülni a film világából. De az nem ereszt, hidegen és higgadtan terelget az elkerülhetetlen felismerésig, hogy ha fájdalmat okozunk másnak, ha hidakat égetünk fel, ha ártunk, ha büszkeségből nem mondjuk ki az érzéseinket, mindezekkel a pillanat tört része alatt, saját hibánkból fosztjuk meg magunkat és másokat a boldogságtól.

Egyszerű és tűéles képet kapunk arról a társadalomról, amelyben élve minden nap megfosztjuk a testet a lélektől.

A helyszínválasztás itt nem pusztán fizikai keretet ad a történetnek, annál sokkal szervesebb része a dramaturgiának.

A vágóhíd, a nyers, kiszenvedő hús szimbolikája Enyedi Ildikó egyik legzseniálisabb rendezői döntése volt.

A Testről és lélekről képi kifejezőeszközei percek alatt zavarba hozzák a nézőt. A saját, szánalmas kis világukba zárkózott karakterek pont olyanok a hideg termekben és steril irodáik, menzájuk falai közt, mint a kampókra felhúzott, feldolgozásra váró állattetemek a vágóhídon. És ha a cselekmény néha követi is a szereplőket a külvilágba, a képileg profin alátámasztott narratíva is csak erősödik. Éjszaka a folyó partján, a BKV megállóban, Mária és Endre lakásának ablakában ugyanezt látjuk: egy társadalmat, ami egészen addig csak egy húsüzem, egy vágóhíd, amíg testünkkel nem közvetítjük és megéljük, hanem annak keretei közé, némaságra kárhoztatva rejtjük lelkünket.

Enyedi Ildikó filmje kegyetlenül őszinte kórkép egy elidegenedett társadalomról,

ahol az ember inkább "nem csinál hülyét magából", (ezt a főhősünk ki is mondja), csak ne kelljen kimutatnia az érzelmeit.

Ebben a világban mindenki nyers hús - mutat rá a film.

Legyen levágott állat a kampón vagy minőségbiztosítási ellenőr, ugyanúgy vérzik, ugyanolyan színtelen, ugyanúgy képtelen kifejezni érzéseit. És az ellenőrnő ugyanúgy pontrendszer szerint osztályozza a marhahúst, ahogy a körülötte legyeskedő férfiak osztályozzák őt, mint nőt. A Testről és lélekről nem szájbarágósan, de megkerülhetetlenül rámutat arra is, hogy a mai magyar társadalom hogyan viszonyul a nőkhöz. Aki felszáll a 4-es 6-os villamosra, vagy bepillant bármelyik munkahelyi közösségbe, az pontosan ezt látja: a nő alárendelt, eszköz, látványosság, tárgy. Hús. A zaklatás pedig nem a ruha alá nyúlással kezdődik, hanem szavakkal. Érdekes megfigyelni, hogy a vágóhíd női alkalmazottai milyen interakciókban vesznek részt férfiakkal a filmben. Történet ez a történetben, de ugyanolyan tökéletesen szolgálja a narratívát, mint minden más ebben a két órában.

Szerencsére megkapjuk a feloldozást.

Nem szeretnék semmilyen fontos cselekményrészletet elárulni a premier előtt, így csak általánosságban árnyalnám Enyedi filmjének elementáris erejét a megoldás tükrében. Van egy pont a film vége felé, amikor nehéz levegőt venni és az arcokat fürkészve ezzel nem csak én voltam így. Ezen a ponton már meztelennek érezzük magunkat, meztelen testek látványa nélkül is felkavaró intimitást élünk át, végül már magunkat érezzük kiszolgáltatottnak.

Tudjuk, hogy a filmnek nem lesz vége, ha elhagytuk a mozit. Odakint, otthon, mindenhol folytatódni fog, ha nem írjuk át mi magunk. A rendező és a kiváló színészek elérik azt a hatást, mintha nem is moziban lennénk. Amit látunk, abból jöttünk be, és ebbe térünk vissza a stáblista után.

Úgy tűnik, nem kapjuk meg a feloldozást. Legyen elég annyi, hogy ha a film tíz perccel korábban ér véget, akkor vagy nagyon dühös, vagy nagyon szomorú lennék. Ekkor már könyörgünk a kegyelemért. Olyan érzés volt, mint pár éve részt venni a nagy sikerű, nemzetközi Murder kiállításon. Az egyik teremben nézőként tekinthettünk meg egy villamosszék általi kivégzést. A kiállítás folytatása előtt lejátszottak egy nyári popslágert, hogy ne ragadjunk benne a performansz zsigeri, letaglózó erejében. Ugyanígy ment meg minket a kétségbeesett reménytelenség érzésétől Testről és lélekről gyönyörű lezárása. Gyönyörű, de nem giccses, nem mesterkélt, nem hatásvadász.

A film vége ugyanolyan tiszta, egyszerű, őszinte, mint az oda vezető út.

Enyedi Ildikó nem manipulál, nem agitál, nem épít fel érzelmi csapdákat a dramaturgia hatásvadász trükkjeinek bevetésével. Ő csak elmesél egy történetet.

Végezetül szót kell ejtenem a film másik cselekménysíkjáról. Főszereplőink álmukban szarvasok, akik a havas erdőben találkoznak, és minden éjszaka ugyanannak az álomnak két felét élik meg. A külsőségekkel kezdve el kell ismernem, hogy a filmesek ismét varázsoltak. Aki próbált már idomított kutyát fényképezni, az el tudja képzelni, (sőt, el sem tudja képzelni), milyen nehéz munka lehetett két menekülési ösztöntől fűtött vadállatot természetes közegükben, intim pillanataikban, közeli felvételeken ilyen művészi igényességgel megörökíteni.

Úgy teljesítik be az álmok képsorai a film művészi koncepcióját, hogy arra szavak nincsenek.

Mindenképpen nagy vásznon kell megnézni.

Az álom-szál beemelése úgy ad egy még mélyebb, lényegében végtelen dimenziót a mozinak, hogy nem tolakszik bele, nem üt el tőle, nem válik öncélúvá, nem érzünk elkülönülő párhuzamosságot. A tökéletes áramvonalasság csodálatából nem zökkenünk ki.

Szerepe egyrészt az, mint egy nagytotálnak más filmekben. Az operatőr itt a valóságban játszódó jelenetekben sok arcközeli felvétellel, sematikus, steril hátterekkel, vagy épp tágas ürességgel, néha szűk és sötét terekkel operál. Amikor a főszereplők álmodnak, akkor a mesés, megindító, (nem zenével és lassításokkal elidegenített) képek úgy engednek levegőt venni, elgondolkodni, érzelmi nyugvópontra térni a folytatás előtt, hogy minden olyan természetes és ambivalens módon realisztikus, hogy mi is ott állunk az erdőben, mi is álmodunk. Semmi giccs, amitől féltem. Újabb kellemes csalódás.

Az álom-szál nem csak a naturalisztikus képi világ és a dramaturgiai funkció miatt jelentős, hanem a mögötte meghúzódó gondolat sem ereszt sokáig. Én már átéltem azt, amit a főhősök Enyedi filmjében. Elmondtam egy álmomat a gyerekkori szerelmemnek, és ő elővette a naplóját, visszalapozott benne és odaadta. Az álmomat olvastam vissza belőle, csak épp a másik szereplő szemszögéből. Ha ez a gondolat a filmben is megjelenik, akkor nyilván más is megtapasztalta már ezt.

Lám-lám, a csodák képezik a valóságot, és ezt épp egy olyan történet meri felvállalni, melyben az utolsó lélegzetvétel és FADE OFF is a hitelességet képviseli.

A kollektív tudattalanba vezető út a szereplők álmain keresztül vezet, és ebben a minden élőt és élettelent, múltat és jövőt, létezést, istent magába foglaló világban az állatok nem kampón lógó húsok, hanem egymáshoz simuló, szerető lények. Újabb feloldozás ez, főleg a megrázó képek után, amelyeken ember és állat tűnt még lélektelen testnek.

Mikor vége lett a filmnek, a szarvasok is visszamerültek a végtelenbe, amit bárki megtalálhat magában, ami mindenkiben elérhető, ami természetéből fakadóan csak jó tud lenni, csak segíteni tud az életben. És ilyen szépen ezt film még nem mutatta be.

Mikor a stáblista beúszott a vászonra senki sem tapsolt. Percekig meredtünk magunk elé. Senki sem mozdult és ekkor vettem észre, hogy a noteszemhez hozzá sem nyúltam a film közben. Aztán bejöttek a színészek, filmes szakemberek, producerek és a rendező. Néztem tőlem két méterre ezt az apró, mosolygós, szemüveges kis nőt, Enyedi Ildikót az erősödő tapsviharban, és rájöttem, hogy ilyen érzést eddig csak Ennio Morricone keltett bennem. Ugyanígy fürkésztem a maestro arcát is egy koncert után és azon gondolkoztam, mint tegnap este.

Hol fér el egy ennyire apró tesben egy ekkora lélek?

Zárva soraimat eszembe jut a Miért éppen alaszka? című filmsorozat egyik epizódja, amelyben egy öreg indián sámán és egy fiatal, csak származását tekintve őslakos fiú (a nyugati kultúra képviselője) együtt keresik a választ arra, hogy a nyugati fehér ember számára mi az a lélekgyógyszer, ami megfelel az őslakosok táncainak, rítusainak, tanításainak. Vajon nekik hiányzik-e ez az életükből, vagy betölti-e más ezt a funkciót? Nem jutnak eredményre, amíg be nem ülnek egy moziba, és a sámán látja, hogy a fiú boldogan, érzelmektől átmosva, katarzisban tisztulva hagyja el a vetítést. Akkor a sámán azt mondja, hogy a nyugati modern ember lelkét filmekkel gyógyítja.

Hát, sok év után itt egy igazi lélekgyógyító film. De figyelem, a kezelés kezdeti fájdalmakkal jár.

A poszt szerzője Németh Gábor.

Tisztelt Miniszterelnök Úr, kedves Feri!

A legnagyobb magyarországi közéleti blog alapító-főszerkesztőjeként, (amit akkor még Egyenlítőnek hívtak) én is részt vettem az MSZP 2009. március 21-i tisztújító kongresszusán. Senki sem tudta, hogy abban a több szempontból válságos helyzetben mire készülsz. A csarnokban összegyűlt tömegben állva még hittem bennünk, balosokban, hittem a baloldalban, ahogy sokan mások is. Megrendítő szavaidat a bizonytalantól való félelem mellett büszkeséggel is hallgattuk:

Azt hallom, azt üzenik nekem, hogy a változásokhoz szükséges összefogásnak, a változáshoz szükséges stabil kormánytöbbségnek és az ellenzék józan magatartásának én magam vagyok az akadálya. Remélem, hogy így van, hogy csak én magam vagyok az akadály. Mert ha igen, akkor ezt az akadályt én most megszüntetem

– mondtad. Most ugyanezekre a szavakra lenne szükségünk Tőled.

Ha megkésve is, de milyen jól cselekedtél akkor! Beláttad, hogy a helyzet tarthatatlan, személyed már inkább árt a politikai családodnak, minthogy hasznára lenne. Megvolt benned a képesség, hogy egyszerre legyél hazafi és áldozatra kész, egóját háttérbe parancsoló, hiteles baloldali politikus.

A kulcsszó a belátás, és Te rendelkeztél ennek képességével! Sokunk nevében mondhatom, ismét a belátásodra lenne szükség ebben a hasonlóan válságos politikai helyzetben. Ha most időben és jó irányba lépnél, azzal újra azzá a politikussá válnál, aki nem saját magával, hanem az általa képviselt üggyel, a baloldal ügyével foglalkozik. És itt igenis feladata lenne Botka Lászlónak is. Mivel a DK-ra és Rád is szükség van a kormányváltáshoz, - ám ennek az ügynek egy listás hely kiharcolásával ártanál -, az MSZP feladata lenne megegyezni veled, például egy 13. kerületi egyéni indulás lehetőségének megteremtésében.

Tisztelettel kérlek, hogy gondold végig azokat a történelmi precedenseket, vagy akár Bajnai Gordon példáját, amely esetekben egy élvonalbeli vezető képes volt a háttérbe húzódva segíteni egy friss, fiatal, de legalábbis kevésbé elhasználódott politikusi generáció felemelkedését.

Vedd észre kérlek, amit rajtad kívül már talán mindenki más észre vett: a Fidesz kampányembere vagy. Vitatkozhatunk arról, hogy "gonosz" ez a hatalom vagy sem, de arról nem vitatkozhatunk, hogy politikai kampányaik minden momentumát racionálisan, a "jó és rossz tudásának" felhasználásával tervezik meg. Nézd csak meg, hogy hol tart most az ellenzék, hogy mennyire képtelen összefogni és kitörni a néhány százalékok bűvköréből! És nézd meg, hogy ki a fő eszközük ezen állapot fenntartásában. Ha Vonát kell amortizálni, plakátra kerülsz Vonával, ha az MSZP-t, plakátra kerülsz MSZP-s politikusokkal. Elég téged megemlíteni, és a szövegkörnyezet többi szereplője zuhan 1 százalékot. Ezek tények, ezeket be kell látnod. 

Kényelmes lenne azzal zárni a soraimat, hogy "sokan kiábrándultunk miattad és a különutas viselkedésed, egóharcod miatt a baloldali politizálásból", és ezt az állítást igaznak is tartom. De most álljon csak itt az, amiért személyes jótállást tudok vállalni: az én véleményem. Feri, én 10 évig eszköztelenül harcoltam a baloldalért. Ugyanúgy pakoltam padokat Molnár Gyula rendezvényein egyetemista aktivistaként, ahogy később melletted álltam a színpadon, mikor játékpisztolyt fogtak ránk, aztán létrehoztam az ország legolvasottabb, vállaltan baloldali elköteleződésű blogját, és segítettem csapatommal az összefogás jelöltjeinek kampányát is filmekkel, beszédírással.

De itt a vége. Én – egy emberként korábbi segítőid és támogatóid közül – kijelentem, hogy nem szavazok olyan listára 2018-ban, amelyen szerepel a neved.

Arra kérlek, ne legyél tovább fegyver a Fidesz kezében, ne terheld személyeddel a valódi ellenzéki összefogás ügyét. A Momentum akciójában való kezdeti, kétes részvételed is azt bizonyította, hogy nélküled most könnyebb közös ügyért küzdeni.

Tisztelettel egykori támogatód,
Németh Gábor

alapító-főszerkesztő
Egyenlítő blog / B1 blogok

Okos, de legalábbis meglepő húzásnak tűnik Botka László lépése, hogy elsőként az LMP-vel akar egyeztetni Orbán leváltásáról. Ez máris azt üzeni, hogy a Mesterházy-féle, fideszes kétharmadhoz vezető szektás szövetségépítés ideje lejárt Molnár Gyula pártja és az esélyes miniszterelnök-jelölt szerint is. Ugyanakkor a szegedi polgármester borítékolhatóan falakba fog ütközni, és ami aggasztó, hogy még nem látjuk rajta a jelenlegi szerepétől elvárható kompromisszumkészséget. 

Botka László három, a realitásokat tekintve teljesíthetetlennek tűnő feltételt támasztva vállalta el, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje legyen. A bejelentés környékén ráadásul ordított róla a sértettség saját pártjával kapcsolatban. Ez utóbbi érzésén felül tud emelkedni - vélekednek MSZP-s forrásaink. A feltételeiből viszont mindenképpen engednie kell.

"Ha nem teszi, ha nincs benne ennyi kompromisszumkészség az ország érdekében, akkor nem alkalmas miniszterelnöknek, de még jelöltnek sem" - fogalmazott egy vidéki MSZP-s forrásunk. És nyilván: aki azért nem áll ki Orbán ellen, mert egy olyan népszerűtlen, Orbán szekerét toló, konfliktusokban lubickoló figura, mint Gyurcsány Ferenc nem fogadja el őt, az keressen másik állást. Aki ismeri Gyurcsányt, pontosan tisztában van vele, hogy ő minden forgatókönyvbe bele fog kötni, amit nem ő diktál. De ez csak a DK. A többi, nem személyiségzavaros elme által és nem diktatórikusan vezetett párt esetében bizony igenis szükség lesz kompromisszumokra a cél érdekében.

Botkának engednie kell.